Én egy kicsit sajnálom a Turult. Mármint nem a XII. kerületi szobrot, azzal kapcsolatban már blogunkon is több értékes bejegyzés született. Hanem inkább a szimbólumértékű madarat, aki csak köröz fölöttünk baszomnagy szárnyaival, és lényegében nem tehet semmiről. Tény, egyszer megjelent Emese álmában, de nem hiszem, hogy számolt volna az esetleges következményekkel.

A Turul ráadásul nem csak légiőrjáratot folytat 24/7, hanem jó esetben ott dekkol Tatabánya fölött is. Ez az a Turul, amelynek 1992-es újraavatásán ily szavak szökkentek ki a derék Göncz Árpád foga kerítésén:

"Megújulva és Magyarországot védelmezően tárja szét fölöttünk hatalmas szárnyát Árpád fejedelem törzsének madara, a hit és küldetés, népünk oltalmának szimbóluma."

És ezzel el is mondott a Turulról mindent, amit mondani lehet és kell. A többi már csak történelem.

Igazából egyébként nagyon király dolog egy ilyen őrző-védő madár. Például

• a nálunk kevéssé népszerű kétfejű sas,
• a fajok szabad keveredését hirdető griff,
• a "lezúzlak"-tekintetű fehérfejű rétisas
• és a méltán híres, ám sajnos röpképtelen kaukázusi törpepinty.

És bármennyire benézte is a Turul a XX. századot, el kell ismernünk, hogy impozáns fellépésével és kedves mosolyával simán befér ebbe az illusztris társaságba. Mégsem beszélünk róla elég szeretettel (neadj'isten büszkeséggel).

Mindezt csupán azért írom, mert valakinek a Turulra is figyelnie kéne. Megeshet, hogy egy idő után megelégeli a XII. kerületi agymenést, az országosról nem is beszélve. Akkor majd vet egy lesújtó pillantást mindazokra, akik időt és energiát pocsékoltak a vitákra, cikkekre, közleményekre, sms-ekre és tüntetésekre, ahelyett, hogy értelmesen töltötték volna a délutánjaikat (pl. kirándulás Tatabányára). Aztán csap kettőt a szárnyaival, és sértődötten elhúz keletre a Kárpátok bércei fölött.

Nekünk meg marad Radnóti. "Nagy szárnyadat borítsd ránk, virrasztó éji felleg."