- Asszonyom, tudna adni egy kis pénzt?
- Ilyen erős, egészséges ember? Menjen el inkább dolgozni.
- Asszonyom... Alamizsnát kértem, nem tanácsot.

*

Gondolom, akárcsak a heteroszexista SzIN-plakát, a tegnapi Napló is csak keveseknél verte le a lécet. Igaz is, a nincsteleneken, nyomorékokon, kiszolgáltatottakon való csúfolódásnak nagy hagyománya van a populáris kultúrában. A hajléktalan valóságshow-k világában az ember már semmin nem csodálkozik. De ha már „antifa” blognak indultunk, térjünk néha vissza a gyökerekhez.

„Érzékeny téma - úgy megmutatni az utcai kéregetés lélektanát, hogy ne bántsuk meg azokat, akik önhibájukon kívül kényszerültek erre, és ha tehetnék, biztosan dolgoznának. Szóval kényes az ügy, de Pimasz úr belevágott. Amolyan "Mi lenne ha?"-teszt volt ez, utcán, aluljáróban, és a dugóban...”

Így harangozza be a tv2 Napló című műsora a népszerű „Pimasz úrnak”, mindannyiunk familiáris jóbarátjának, Papp Gergőnek tegnap este adásba került riportját, mely természetesen nem kívánja megsérteni azokat, akik önhibájukon kívül kényszerültek a kéregetésre, és ha tehetnék, biztosan „dolgoznának”, annál inkább azt kívánja sugallni, hogy ilyenekkel csak elvétve találkozhatunk. Ilyen egy „oknyomozó riport” ma: igaz, nem sokat tudunk meg a hajléktalanokról (mintha az lenne egy ember meghatározó „tulajdonsága”, hogy ideiglenesen vagy tartósan az utcán kénytelen lakni), sem arról, miféle veszélyekkel kell szembenéznie, miféle életperspektívákkal lehet számolnia annak, aki koldulásra kényszerül. Mondom, kényszerül. Azonban Papp Gergő erről megfeledkezik, az általa létrehozott beszédhelyzetek alapja az a feltételezés, hogy a kéregetők potenciális üzletfelek, munkaerejüket leszállított áron kínáló leendő „foglalkoztatottak” – akik természetesen saját akaratukból, de legalábbis önhibájukból vannak ebben a helyzetben. Hiszen nyilvánvaló, lássátok csak, kedves nézők, még dolgozni sem akarnak! Csak lustálkodnak az út szélén ezek az élősködők, kérem szépen. A riporter utánajárhatott volna a fedél nélküli embertársainkat kizsákmányoló koldusmaffiának is, vagy annak, mennyi alapja van hajléktalanok közt terjedő városi legendának, miszerint nem egy sorstársukat erőszakkal dolgoztatja belvárosi pincékben a szervezett alvilág, nem egy sorstársukat adták el külföldre rabszolgának, miután jóhiszeműen igent mondtak egy ilyen kedves állásajánlatra. Mit állás, mégcsak nem is legális „foglalkoztatásról” van szó, hanem a kizsákmányolás legnyíltabb, legnyersebb formájáról. Az ilyen munkáért mégcsak fizetni sem köteles a „munkaadó” – és a legritkább esetben teszi. Emberi méltóságodat egy ebédért! Ezt az „üzletet” kínálja Pimasz úr segítség helyett. Éppolyan cinikus gesztus ez, mint a társadalombiztosítási rendszerben való jelenlét havidíjhoz való kötése: fair üzleti szerződésnek hazudja a gyarmatosítást. Ha nem akarsz megdögleni, dolgozz, fizess! A riport fel is használja az embertársainkkal való közösségvállalás elutasításának összes unalomig ismert sablonérvét: a hómlesszek jogos felháborodása, testi-lelki rossz közérzetük, keserűségük, egészségi állapotukra való hivatkozásuk, emberi méltóságuk és büszkeségük minden megnyilvánulása „lustaságuk”, megbízhatatlanságuk cáfolhatatlan bizonyítékaként jelenik meg. Pontosan annyit tudhatunk meg a műsorban a kéregetőkről, amennyit egy puszta létüket is „kéretlennek”, zavarónak érző önző kispolgár tud és tudni szeretne róluk. Nem a kéregetés lélektanáról van itt szó, mint azt a megtévesztő ajánló suggallja, sokkal inkább a kéregetők elutasításának mindannyiunk által jól ismert lélektanáról, az antiszolidáris, sunyi uszító  populizmusról, ami szókimondó tényfeltáró újságírásnak hazudja magát. Akárcsak a bombagyár vagy a barikád.hu. Csak azok zsidóznak, buziznak és cigányoznak is. A hajléktalanokért még annyian sem szállnak síkra, mint az előbbiekért, így kerülhet egy ilyen műsor kereskedelmi adó főműsoridejébe.

Lássuk a riportot.

Egy százezreket zsebrevágó médiageci, aki számára ez csak pimasz játék. Egy-egy egyik napról a másikra életbenmaradni próbáló nincstelen, akik számára nem. És egy nagyvonalú „üzleti” ajánlat.

Mintha egyenlők lennénk.

Egyáltalán mi visz rá egy ép erkölcsi érzékű embert, hogy egy segítséget kérő koldusnak rabszolgamunkát ajánljon, mikor valószínűleg nem jelentene terhelést a segítségnyújtás? Hogy lehet magától értetődő vagy egyáltalán elfogadható mások kiszolgáltatottságával való visszélés? Vajon van-e határa a pimaszságnak?