Monok 1800 fős város a Szerencsi kistérség közepén. Itt született Kossuth Lajos, és Németh Miklós és itt vezette be a Monoki modellt a településen első ciklusát töltő polgármestere Szepessy Zsolt.
De mi az a Monoki modell? Ki az a Szepessy Zsolt?
Szepessy Zsolt Nyíregyházi vállalkozó, aki a 2000-es években megvásárolta a Monoki reneszánsz kastélyt, majd Sapard és saját pénzekből felújította. 2006-ban az addigi polgármestert nagy különbséggel megverve lett a falu első embere. Helyi vállalkozó, sikeres Észak-keleti erős ember.
Eredményesen lépett fel a fa tolvajok és a helyi bűnözök ellen. Ezt az erős, a nem létező helyi rendőri jelenlétet felváltó, polgárőrség felállítása előzte meg. De ezzel Szepessy úr még nem került volna be a magyar médiába, nem lenne érdekes. 2008 májusában érte el a Magyar média nyilvánossága, amikor bevezették Monokon a közmunkáért segély programot, az úgynevezett Monoki modellt.
Arról, hogy mi ez, a polgármester saját gondolatainak álljanak itt, általam összegyűjtve:
Ő nem a rászorulóktól akarja elvenni a segélyt, hanem azoktól, akik nem dolgoznak, és a társadalmon élősködnek. Viszont azok akik, tudnak dolgozni, dolgozzanak. Persze nem azt gondolja, hogy ő találta ki a spanyolviaszt, de büszke arra, hogy a vidék egyik legfontosabb problémáját beemelte a köztudatba. Miért probléma ez? Zavarja azokat az embereket, akik dolgoznak. Zavarja az, hogy ő ugyanannyit keres, nehéz munkával, mint egy segélyes csóró. Rontja a munkamorált. A vidéki társadalom segélyen élő része morálisan először saját magát húzza le aztán a falu többi lakóját is.
De milyen Monok mit ért el Szepessy úr két év alatt? Amikor mi megérkeztünk akkor került megrendezésre a reneszánsz fesztivál. az első napon egy közönségbarát Musical, míg a másodikon a Romeo és Julia hagyományos előadását tartották, profi, fél amatőr és amatőr színészekkel. A helyi viszonyokhoz képest igen színvonalasan, amit biztos, hogy nem Monok önkormányzata finanszírozott egyedül. Annyit tudunk, hogy közel7-8 finanszírozója volt az eseménynek, közte Veress János pénzügyminiszterrel, aki 10 millió forintjával a rendezvény főtámogatójává emelkedett.
Amikor egy nagy eső után elkezdték, takarítani a színpadot, 20 ember olyan munkával és intenzitással dolgozott amilyet ritkán láthatunk. Azt is láthattuk, hogy a polgármester nem szól bele a polgárőrség munkájába, amikor helyi kísérőnk Pista berúgott, a VIP pincéből úgy dobták ki, hogy a polgármester se tudta ott tartatni. Minket is folyamatosan csúnyán bámultak a polgárőrök, kicsit néha félelmetes is volt.
Összességében, láttuk, hogy a falu egy része már lecsúszott, részeges kőműves, de láttuk azt, is, hogy a közmunkások egy része örül annak, hogy csinálhat valamit és ez segít is neki. Persze ott az ellenpélda is, Pista kísérőnk, aki közmunkás, de minden napot a kocsmában kezd, és nem jár be dolgozni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.