„A finnugor-elmélet hazudik, Werbőczy István nem
Megdöbbentette első olvasásra a cím? A finnugor származáselméleten, idegenszívű történelemíráson és sajtón felnőtt generációkba belevert rögzültségek béklyójában nem is csoda. Írásomat végigolvasva (ha megjelenik) szokjon hozzá az igazságkeresés szókimondásához, merészségéhez! Hivatásos igazságkereső, jogász vagyok, de mint napi társadalmi folyamatokat érzékelő ember akarok megszólalni, mert amit mondani akarok, hiányzik a médiákból, tankönyvekből, szellemekből, lelkekből. Gondolatmagokat akarok szétszórni, néhol ősi szakrális dolgokra utalva. "A" honfoglalás, "az" államalapítás vélt évfordulója kapcsán a finnugor elmélet zúdul ránk. Ömlik az elvtelen nyugatutánzás, az euroszemét, az agymanipuláció, melyek a sznob és rideg társadalmi közhangulat keltői, az elbutítás, a nemzeti-egyéni öntudatelvétel eszközei. A magyar jólétet a jövőteremtő dicsőséges ősmúlt fényében kell megteremteni.
(...)
Akármilyen furcsán hangzik az idegenszívűeknek és a félrevezetett magyarszívűeknek, a mívesség, igényesség, ősökhöz való hűség szelleme, a magyar észjárás, a műben leírt szent korona-eszme manapság is alkalmazható volna (természetesen megfelelő politikai változás kellene mindennapi alkotmányjogi, ill. egyéb jogterületi bevezetéséhez). Amint azt az 1989-es, pécsi kiadású reprint kiadás előszava is írja: "Werbőczy egyszerre pogány és keresztény, tiszta magyar jogot nyújt ő, sohasem tévesen; a Hármaskönyv ízig-vérig magyar, magyar észjárás latin köntösben".
Vigyázat! A "pogány" szó nem istentelent, hitetlent, barbárt, keresztényelleneset jelent, ahogy azt az idegenszívűek által az évszázadok (évezred) alatt szándékosan rátett pejoratív értelem sugallja, hanem azt jelenti: ősi egyistenhívő, ősi Nagyboldogasszony-hívő, őskeresztény, fénylátó-fényvivő. (...) Sajnos a többségi kisebbség által elnyomott kisebbségi többség ebben az országban a magyar. Befogadtunk mi mindig minden fajtát. Szerintem ezt jogos önvédelemből vissza kellene kissé fognunk egy idõre, különben a turáni átok: a jószívűségünk önveszélyessége megöl minket.
(...)
Mindenki tudta, hogyan lehet nemességet szerezni: úgy, hogy a köz, az ország javára közügyben, közveszedelemben kellett bátornak, elől járónak lenni. Aki ezt nem vállalta, súlyos szankció járt érte. Mégis: a többség a szolgaságot választotta, mert gyáva, lusta, értéket fel nem mutató volt! Ilyen értelemben jogos a "paraszt" szó pejoratív értelme, de nem úgy, ahogy manapság a magyar szóhasználat veszi. Számomra a paraszt szó főleg a minden tiszteletet megérdemlő gazdálkodót jelöli, aki lényében, lelkében, szellemében hordozza az ősi magyar kultúrát.
(...)
A magyargyűlölők által tiltott és utált tanoknak, kutatásoknak, régészeti, nyelvészeti eredményeknek a fénye kell megvilágítsa a harmadik évezred magyar jövőjét szerintem. A magyar jólét szellemi szinten építhető fel leghamarabb: ha tömegesen, társadalmi szinten tisztában leszünk igazi múltunkkal, ha az iránt nem lesznek magyarok milliói közömbösek, az magától megteremti a jövőépítő erőnket. A múltra a jövőért van szükség, mert a dicső múlt teremtő erejű, mozgósító, ha kellően ismertetik a társadalommal. Az igazság tudata erőt, az erő döntésbirtoklást keletkeztet, ami maga a hatalom. A hatalomért pedig nem kuncsorogni, nem áhítozni kell a saját hazánkban, hanem azt megragadni és azzal élni kell a jó érdekében, a Magyarok Jézusa nevében, a magyar érdekekért. Hiszen úgy látszik, bizonyíthatóan szakrális világküldetésünk van.”
Érdemes megfontolni e szavakat, hiszen a bíróság másodfokon kimondta, hogy Grespik László nem féleszű tapló, mert igenis van a szerzői szabadságnak olyan foka (?), ami már jogsértő lehet. Állítólag. Lehet, hogy tényleg nem az, ennek kimondása még hátravan a harmadik fordulóban. De valami más biztos.
Talán szkíta? Állítása szerint jövőnk záloga, ha rájövünk, hogy szkíták vagyunk. Ezek a szkíták überjófejek, tk. mindent ők találtak ki, ami jó. A Werbőczy-féle Tripartitumot is, melynek kulcsszava az egyenlőség és sokszínűség. Tarka, magyar! Pl. - mint arra Grespik is utal – a Hármaskönyv igen nagyon megtiszteli a zsidó vallású alattvalókat, a bíróság előtt „magukra rövid köntöst vagy palástot öltve és fejükön zsidó kalapot viselve a nap felé kell fordulniuk és mezítláb állaniuk, a törvénykönyvet (melyet Mózes táblájának neveznek) kezükkel érinteniük és tartaniuk”. Bizonyára a keresztény alattvalók is hasonló tiszteletnek örvendettek, teszem azt egy feszülettel a seggükben kellett békaugrást végezni eskütétel alkalmával. Vagy nem.
De nézzük meg, milyenek a szkíták, vagyis az igazi magyarok Grespik szerint: "A szkíta ember szerény; érdektelen az anyagi dolgokban, teljeskörűen ésszerű, becsületes, őszinte, a legmesszebbmenően következetes – még az adott szóban is, ármánytalanul szókimondó, természete békés – amíg idegenek nem háborgatják meg saját rendjét; bölcs. Összességében látó világszemléletű, mindennek a végső rendeltetését, célját nézi, társadalmilag az egyenjogúságot tiszteli, tele van idealizmussal, mert normáit és ideáljait magátólértetődőnek veszi; hevessé is válhat, de sosem vandállá; alapvetően egyenes, becsületes, született "antidiplomata", mert nyílt, szókimondó, szinte naivan őszinte, mert magából indul ki; figyelemre, figyelmességre és nagyon logikus, lényegretörő gondolkodásra nevel, gyakorlatias, és emiatt ha kell, hatékonyan tömörít, radikálisan töröl szövegéből mindent, ami a legkisebb mértékben is magátólértetődő, elvárja beszélgetőpartnere vele való gondolkodását, maga nem él vissza a másik türelmével; de ha van ideje – előbbieket ellensúlyozandó: szeret csevegni, színezni, cifrázni, játszani. Nyelve alapján a mai magyarnyelvű ember – is – önkéntelenül ilyen, szinte krisztusian példás."
Szinte.
*
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.