Olvasom mindenhol, hogy az ámerikai kongresszus 700 milliárdos segélyt nyújtott a bankoknak, nehogy nagyobb legyen a csőd és gyűrűzzön tovább (egyik kedvenc kifejezésem, Hofi mondta, hogy ide semmi sem gyűrűzik befele, de az akkor még az első kőolaj-áremelkedések idején volt, a hetvenes években... nálunk még az influenzagyárvány is megáll a határon!)

És akkor most mondjuk ki a nyilvánvalót: kibaszott álságos viselkedés ez biza. Mármint az amerikai kongresszusé és a bankoké. Persze pénz beszél, kutya ugat. 

Gesichtliche Überblick

Miután a briteknél a nyolcvanas években begyűrűzött a válság (juhhhha, micsoda klisé, meggint), a Vaslady visszavágta a szakszervezeteket, az állami redisztribúciót (gy.k. állami újraelosztás - mit mire fordítunk a befolyt adókból) lecsökkentette, adót csökkentett, visszavágta a szociális juttatásokat és kihirdette: bízzunk szépen mindent a piacra, mert azt nem kell szabályozni, az majd szabályozza önmagát.

Ez az ötlet már akkor elavultnak számított, mégis, a mai napig vannak ennek ilyen buzeráns, fanatikus hirdetői, lásd Bokros Lajos, aki a közvélekedéssel ellentétben nem közgazdasági zseni, csak a neoliberális dogmatizmus magyarországi főképviselője.

Thatcher asszony intézkedéseinek katasztrofális társadalmi oldalától mostan tekintsünk el; hogy a szegények még szegényebbek lettek, a gazdagok még gazdagabbak, satöbbi, satöbbi, satöbbi; ki a faszt érdekelnek amúgy is a szegények, szarunk mi a munkanélküliekre, cigányokra, melegekre, dugjanak otthon, meg dögöljenek bele, biztos nem akarnak dolgozni, ezért munkanélküliek. 

Oké, abbahagyom a hőbörgést, messzire mentünk. Különben is, a fenti mondatokat naponta ötször elolvashatod az Indexen, csak ők eztet komolyan is gondolják (ami elég szomorú. Mondjuk, ha annyi kokót tolnék, mind az indexesek, az ilyen hülyeségeket biztos én is komolyan gondolnám, mindegy). 

Témára, témára!

Nos, a Vaslady példáját követték sokan sokfelé (érdemes elolvasni Stiglitztől A globalizáció visszásságai című alapművet, már megírta jobban, mint én), ennek eredménye az lett, hogy ámerikában is, a szabadság hazájában, ahová csak ujjlenyomat leadásával lehet belépni, mint egy megjelölt barom, vagy börtöntöltelék (megint nem ide tartozik, csak úgy mondom) mindent a piacra bíztak. 

A piac azt szereti, ha sok a pénzmozgás, megy a gazdaság, termeljük a profitot. A piac magasról szarik rá, hogy ezt hogy éri el. Ki kell rúgni ezer embert, mert a vállalat veszteséges? Rúgjuk ki! Hisz manapság ez a mi Istenünk: a pénz. Meg a profit. Az emberek nem számítanak.

A profitráta viszont, ahogy azt közgazdászok kimutatták (nem én, én is csak olvastam ilyentet), folyamatosan süllyed, azaz - egyre több pénzt kell visszapumpálni egy-egy vállalkozásba és egyre kevesebbet nyerhetünk ki belőle. Egyre kevésbé éri meg  befektetni. (Ez itt most Marxtól van, jegyzem meg csendesen. Igen, előre látta. Ez bejött neki. A közvélekedésekkel ellentétben Marx tudományos műveket is írt, amiket manapság fényes nyugati egyetemeken oktatnak. Itthon meg kiselejtezi a köteteit a Szabó Ervin könyvtár. Nálunk nincs szükség közgazdaságtanra, ha Marxtól van, mert tőle van.) (Fujj, komcsi!)

Back to the szábdzsekt: Inkább éri meg hazardírozni a tőzsdén, rövid lejáratú, nagy kockázatú részvényeket venni, gyanús pénzekbe belenyúlni, sőt: egyre inkább muszáj olyanoknak is hitelt adni, akik nem tudják visszafizetni. Kell a pénzmozgás, a bank akkor elégedett, akkor működik, ha pénzet adhat ki és gyűthet be. Különben - felesleges.

Igen, a bank ugyanolyan, mint a politikus: nagyrészt felesleges. 

Mivel eztet a folyamatot az állam nem szabályozta, hiszen ez ellentétes lenne a divatos, neoliberális közgazdaságtani dogmával (amit kevesen tudnak megvédeni, de mégis sokan reklámozzák, lásd: MDF, SZDSZ leginkább - talán ezért is vannak a mélyponton... hiszen ez az elv csak a gazdagoknak kedvez, ők meg kevesen vannak, de ez megint messzire vezet, hagyjuk is...), szóval, szabályozás híjján a bankok egyre több hitelt adtak és nem gondolkoztak előre. Egyre több hitel, egyre több fedezetlen pénz, egyre nagyobb gáz - itt dőlt be a bankrendszer. 

Hirtelen a fejéhez kapott a kongresszus, meg az eddig olyan nagy spíler közgazdászok. Nem is beszélve a globális pénzügyi elitről: "Basszus, valakinek meg kell mentenie a bankokat! Hiszen, hogy tartjuk fenn a kurva nagy pénzügyi rendszerünket?"

Hát hogy máshogy, mint az adófizetők pénzén. Akiknek eddig a fedezetlen hitelt adtuk, csak úgy. 

Fizessék ők meg a veszteségeinket! Vagyis: avatkozzon be az állam! Vagyis: a mi hülyeségünket, dogmatizmusunkat most is fizesse meg valaki más!

Az fizeti meg, akit eddig is másodrendűként kezeltek, aki nem tud lobbizni, akinek nem jár milliós végkielégítés: az adófizető. Az, akire rámondták, hogy nem akar dolgozni. Aki nem tud alkalmazkodni. Aki lusta. Aki nem termel elég profitot, ezért kirúgjuk. 

Most szándékosan túlzok persze, csupán azért, hogy érezzétek a szituáció abszurditását. 

Hogy ez többe kerül, mint idáig az egész iraki háború? Hogy ezzel szembe köpjük a saját közgazdasági dogmánkat, az egekig magasztalt neoliberalizmust?  Ki a faszt érdekel, csak az én milliós végkielégítésem legyen meg!

És megszavazták. Nehogy a válság tovább gyűrűzzön. (Véletlenül. Biztos nem volt nyomás a nemzetközi pénzügyi szervezetektől, meg a bankoktól. "Józsikám, ne csináld már, elúszik a yachtom. Adjam el a Jaguárt is? Bassza meg.")

Igen, én itt most gonosz vagyok és azt mondom: sikerült a vakbélgyulladásos betegnek lázcsillapítót adni. A vakbelet viszont bent hagyták.

Még nem jöttek rá, hogy a globális gazdaság ezzel a neolib felfogással fenntarthatatlan. Hogy ez így nem fog tovább működni. 

Kíváncsi vagyok, meddig tart, mire felfogják.