Tegnap végig követem a Nemzeti csúcsot, interneten tévén, rádión, három híradó, sok internetes vélemény, kíváncsi voltam így reggel mi marad meg a sok-sok információból.
A politikusok: Kell adócsökkentés a Fidesz és a Szadesz szerint, lényegtelen, hogy a szakma nem ezt akarja. Az MDF a demagógia elkerülése véget egy ugyancsak demagóg javaslatot károg, de ebben már szó van a nyugdíjakról. Gyurcsányisztán meg csak halad előre.
De legalább Ferenc és Viktor kezet fogott ez is több mint semmi, csak az a baj, hogy itt a vállalkozási, munkavállalói szektor igényei lettek volna a lényegesek. Azt tudjuk, mit akarnak a pártok, hallhattuk most már ezer plusz egy szer.
De most végre hallhatunk volna más hangokat is, csak ezt a média megfojtotta, még az M2 értelmiségi híradójában is csak Demján beszélt a politikusokon kívül. Ő pedig biztos hitelesen jeleníti meg a kkv szektort.
Pedig abban nagyjából mindenki megegyezet, hogy a lényeg ott van, a kis és középvállalkozókat kell átsegíteni ezen a nehéz időszakon, és talán még abban is kompromisszum volt az érdekképviseletek között, hogy hogyan.
- Megvédeni az állásokat
- Önkormányzatokat, ösztönözni és segíteni, hogy ők segítsenek
- Visszanemtéritendő támogatásokat adni
Ez a 3 követelés lehetne egy alap, amire egy válságmegelőzést fel lehetne fűzni.
Csakhogy ez nem hoz senkinek szavazókat, az MSZP nem fogja az önkormányzatokat segíteni, a visszanemtéritendő támogatások meg sokszor rossz helyre kerülnek.
Talán erre is lett volna az érdekképviseleteknek ötletük, csak nem 4 percben.
Remélem a tárgyalások folytatódnak majd zárt ajtók mögött, de nem a nyilvánosság kizárásával.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.