Alapvetően sztrájkpárti vagyok (bár ma reggel nem kellett vonatra szállnom, hogy munkába menjek, úgyhogy értelemszerűen mások farkával verem a csalánt). Támogatom a munkaválalók erős érdekvédelmét, és helyeslem a munkabeszüntetést is mint a béremelésért, a jobb munkakörülményekért vagy akár a szolgáltatás magasabb színvonaláért folytatott egyeztetés utolsó, elkeseredett eszközét.

Nincsenek illúzióim a magyarországi munkáltatók (és különösen az állami vállalatok) kompromisszumkészségével kapcsolatban sem: a szakszervezetek (már ahol vannak) nyilvánvalóan a legkisebb engedményért is vérrel és verítékkel kénytelenek küzdeni.

Eközben a pedagógusok, orvosok, postások, vasutasok (és úgy általában a munkavállalók) nagy többsége kórosan alulfizetettnek érzi magát, és Európára mutogat, ahol a bérekért valóban megéri dolgozni - és ahol egy-egy százezres nagyságrendű sztrájk néha nem csak a közlekedést bénítja le, hanem az ország komplett gazdaságát.

Mégis úgy gondolom, hogy a VDSzSz orbitális hibát követett el a mai sztrájkkal. Először is azért, mert pénzt követelnek (dolgozónként 250 ezer forintot a MÁV Cargo eladásából és 10%-os béremelést) egy olyan helyzetben, amikor mindenki más számára világos, hogy nem lesz pénz, illetve örülhetünk, ha legalább ennyi pénz lesz az elkövetkező években.

Ha ez nem lenne elég, az általános leépítésgyanús hangulatban azt is el akarják érni, hogy a dolgozóikat (legalábbis a szakszervezeti tagokat) bebetonozzák - komolyan, ilyet most egyetlen épeszű munkáltató sem tudna beígérni, nemhogy a MÁV.

Ezekkel a követelésekkel, a kompromisszumok elutasításával, az elégséges szolgáltatás hiányával és az "indul-nem indul" kettősség köré rendeződő totális közlekedési káosszal (utastájékoztatás persze megint nuku), amelyet jó érzékkel természetesen az ünnepi szezonra időzítettek, a szakszervezet egyetlen dolgot ér el (és ez az eddigi reakciókból remekül leszűrhető): a vasutasokkal és egyáltalán a munkavállalókkal amúgy szolidáris utazóközönség villámgyorsan elveszíti a szimpátiáját, és a sztrájkolókban nem lát mást, mint pénzsóvár, alkalmatlan balfaszokat.

Félreértés ne essék: nem tartom a MÁV dolgozóit pénzsóvár, alkalmatlan balfaszoknak, akár dolgoznak ma, akár nem. És továbbra is úgy vélem, hogy a sztrájk bevethető mint a tárgyalások utolsó lépcsőfoka, "ha már minden kötél szakad", stb. De ne így, könyörgöm, és ne ezért (vagy ennyiért).

Szeretnék hinni benne, hogy Magyarországon létezik szolidaritás, és ez adott esetben a sztrájkoló vasutas és az utasa között is megvalósulhat (és ne feledjük, sokszor meg is valósul). De a kicsinyesség, a szervezetlenség, az információhiány és a rosszindulat még egy amúgy jogos sztrájkot is könnyen a visszájára fordíthat.

Pláne egy ilyet.

(Keményebb hangú poszt és kommentek a Vastagbőrön.)