- részlet egy beszélgetésből -

Én: Azt mondtad egyszer, a személyes coming out meg a politikai aktivitás két külön dolog, ami szerintem abszurdum. Az "anonim alkoholisták klubja"-típusú melegszervezetek pont azt hamisítják meg, ami egy meleg identitáspolitikának a lényege lenne. Mennyi hitele lehet annak a melegaktivistának, aki életének erről a meghatározó részéről nem beszél a hétköznapi környezetében? 

R.: Ez pontosan az a kérdés, amit egyszer egy CEU-s beszélgetésen Barát Erzsébet tett fel a meghívott leszbikus aktivistának. Meghívott leszbikus aktivista ügyvivő volt egy meleg egyesületben, nemzetközi meleg konferenciát szervezett, számos nemzetközi fórumon képviselte Magyarországot. Csak éppen nem coming outolt a munkahelyén, mert egy vidéki gimnáziumban tanított, és valószínűsítette, hogy elbocsátanák. Barát Erzsébet egyetemen tanított, ami eleve védett közeg, és soha semmit nem tett a meleg közösségért azon túl, hogy az óráin megemlítette a témát. És nem fogta fel, hogy az ő helyzete egészen más. 

Mi akkora vesztenivaló? Tudnék mesélni ismerősökről, akiket kirúgtak a szülei vagy a munkahelye, akik elvesztették legközelebbi barátaikat, akiket zaklattak az osztálytársaik. Igen, itt Európában, a XXI. században. Egészen más ez, mint egy etnikai kisebbség tagjának lenni, ahol az ember saját közösségében megoszthatja fájdalmait. Egy meleget sokszor saját családja, közvetlen közössége taszít ki. 

Én: Igen, vagy emlékszünk talán Heiner Carow Coming Out című filmjére (1989), ahol az öreg faszi elmeséli, hogy annak idején a koncentrációs táborban ők buzik voltak azok, akikkel még a többi fogoly sem közösködött. 

Én azt kérdeztem, mennyire hiteles az az aktivista, aki kettős életet él, erre te azzal válaszoltál, hogy van olyan aktivista, aki kettős életet él, de az egyikben hűde nagy mozgalmi tevékenységet fejt ki, míg van full-time leszbi, aki kevesebbet szervezkedik. De ez nem válasz a hitelesség kérdésére, csak arra példa, hogy a mozgalmi aktivitás és az emancipáltság mértéke között nincsen összefüggés. Ami szerintem evidens. 

E.: Én egyenesen azt mondom, ez az aktivista nincsen tisztában magával. 

R.: Vagyis csak olyan emberek nem vállalják be magukat mindenhol, akik nincsenek tisztában magukkal? Nem képzelhető el, hogy valaki egyszerűen nem érzi úgy, hogy a magánéletét meg kell osztania másokkal? 

A meleg aktivizmus jóval többféle dologról szól, mint ahogy ti értelmezitek. Nemcsak az aktivista, aki felvállalja magát ország-világ előtt, és nyilvánosan kiáll a melegek jogaiért. Hanem az is, aki lelkisegély-telefonszolgálatnál dolgozik, aki meleg lapokat szerkeszt, aki közösségi programokat szervez meleg emberek részére. Meg az a számtalan ember, aki mindehhez a hátteret biztosítja meleg egyesületekben - honlapokat szerkeszt és üzemeltet, pénztárat kezel, pályázatokat ír, adminisztrál stb. Ezek közül az emberek közül nagyon sokan rejtőzködnek, és pont azért végzik olyan lelkesen a munkájukat, mert saját bőrükön érzik az előítéletek káros hatását. Ellenben sok olyan meleg, aki nyíltan vállalja mindenhol, úgy érzi, hogy semmi mást nem kell tennie a melegek érdekében (erre szolgált Barát Erzsébet példája). 

Felháborít, hogy ítélkeztek olyan emberek fölött, akik valami oknál fogva nem vállalják fel magukat teljes mértékben, de ettől még nem gyáva, beszari alakok vagy identitásválságban vergődő szerencsétlenek. Egyszerűen ezt választották. 

Én: Szerintem ez a „magánélet” kibeszélésével kapcsolatos averzió csak valami terhes komplexus lehet. Persze egy ilyen komplexus nem feltétlen az ember személyes traumáinak folyománya, lehet káros neveltetésbeli, kulturális örökség is, sőt, szerintem a legtöbb az. Én például olyan kultúrában nőttem fel, ahol a szex, a meztelenség, a trágár beszéd vagy a lopás tökéletesen tabu volt, de szerencsére elég korán képes voltam reflektálni rá és legyőzni ezeket a gátlásokat. Ez most nem neked szól, csak általában. 

De ez már óriási zavar, hogy összekevered a szexuális aktivitást a politikaival, nyilván nem arról beszélek, hogy mennyire hiteles az az aktivista, aki nem vállalja be, milyen szexuális gyakorlatokkal él, hanem hogy mennyire hiteles az, aki saját aktivizmusát titkolja? 

R.: Én sem a szexuális életről beszélek. De az általam leírt aktivista tevékenységek teljesen jól végezhetők úgy, hogy valaki nem vállalja be a környezete előtt. Sőt, a lelkisegély-szolgálat esetén ez elvárás is, mivel az anonim, tehát nem SZABAD elmondaniuk az ismerőseiknek, hogy ott dolgoznak (nehogy az ismerőst ez tartsa vissza a segélykéréstől). 

E.: Ja, hát a lelkisegélyszolgálat meg a pénztárkezelés az aztán valami. A tudományos terület az nem - lásd Barát Zsazsa, aki csak szimplán leszbi országvilág előtt. 

R.: Igen, pontosan így gondolom. Azzal együtt, hogy én aktivista tevékenységem mellett genderkutató is vagyok, ráadásul - Zsazsával ellentétben - kifejezetten leszbikus témákat kutattam, és minden ilyen témájú előadásomon coming outoltam. És azt gondolom, hogy a genderkutatás ugyan fontos terület, de az eredményei rendszerint csak egy szűk intellektuális körhöz jutnak el. Kevés olyan tudományos tevékenység van, ami egy átlag meleg fiatal életére konkrét hatással van. Nem beszélve a felvállalt melegségről egy olyan ember részéről, aki nem médiaszereplő, tehát max. párszáz ember melegképét tudja befolyásolni. Ellentétben azzal, ha mondjuk a Melegség és Megismerés program elmegy az iskolájába és felvilágosítja az osztálytársait, akik emiatt nem fogják naponta megverni. Ezzel nem azt mondom, hogy nem becsülöm a tudományos munkát végző embereket. Csak azt, hogy a meleg közösség szempontjából az ő tevékenységük kevésbé fontos, és általában nem is ez a közvetlen célja. 

A meleg közösségeknek elsősorban az öntudatosságra nevelésre és támogatásra van szüksége. Ne feledd, a melegek többsége tizenévesen ébred rá a másságára, és pont ez az az időszak, amikor a legnagyobb szükségük van a közösségre. Felnőtt fejjel rá lehet erre mondani, hogy micsoda marhaság, de ha visszaemlékszel tizenéves korodra, feltételezem te is, de legalábbis a környezetedben levők többsége azt szerette volna, ha vannak barátai, elfogadják és nem bántják se szóban, se tettleg. És ha mindez nincs meg, pont a tizenévesek azok, akik végletekben gondolkoznak és könnyen extrém lépésekre ragadtatják magukat. 

Én: Na de az sem mindegy, milyen irányban befolyásolják az emberek melegképét – és ez a lényeg! 

Én nem vonom kétségbe, hogy bizonyos melegséggel kapcsolatos szociális segítés végezhető úgy is, ha az ember melegként a saját életében nem tudta megvívni azokat a harcokat, amikért a szervezetek egy elvontabb szinten dolgoznak. Azt sem, hogy jó bürokrata lehet valaki egy melegszervezetben így is, ahogy úgy is, ha nem meleg. De még azt sem vonom meg senkitől, hogy a saját belátása szerint titkolja. Ezek azonban semmit nem mondanak a hitelesség kérdéséről. 

Miben tud segíteni egy anonim telefonos segítő egy magában bizonytalan melegnek? Bújkálási tippekkel? Hogy tud segíteni máson az, aki magán nem tud? 

[Jó, persze, tudom, hogy, csak sarkítok.] 

Az a véleményem, hogy a szociális segítés nem politikai aktivizmus, a jogvédelem pedig nem forradalmi, éppen ellenkezőleg. A melegszervezetek azokból a forradalmi narratívákból merítik a legitimitásukat, melyek a nyugati társadalmak torkán lenyomták a melegek (politikai-kulturális) létezésének tényét - ehhez képest tevékenységük a századelő homofil mozgalmaiéval hasonlítható össze: lelki segítés, petícióírás, depatologizáló felvilágosítás, mely a melegek létét biologizálja, a nagyrészt általuk is hiteltelennek és anakronisztikusnak tartott elnyomó intézmények (pl. házasság) kapui előtt való pityergés, "polgári jogokkal", "hazával" és egyéb biedermeyer baszásokkal operáló retorika, stb.   

Ez ciki.

Ezért nincs szerintem sokaknak pozitív melegségképe, legalábbis egyre inkább így látom. Úgy tekint magára, mint aki olyan, mint a többi ember (itt jön egy csomó nyárspolgári toposz), csak egy kicsit ... hibás ... de erről nem tehet (genetika, stb.) és ma már egyre többeknek mer erről suttogva beszélni. Ez szörnyű. Melegnek lenni nem szabad kínos titoknak legyen, hanem nagyszerű felforgató dolognak, akárcsak emancipált heterónak vagy akárminek. 

A melegmozgalmaknak, mint minden forradalmi mozgalomnak az érintettek  elkülönülését, radikalizálását és szervezett politikai nyomásgyakorlását kellene szolgálnia, nem asszimilálásukat. Egy pozitív identitást és autonóm kultúrát kellene teremtenie. 

R.: Nem arról van szó, hogy semmit nem vívtak meg. A coming out nem egy esemény, hanem egy folyamat. A legtöbb meleg aktivista felvállalta magát környezete egy része előtt, de olyan ember nincs a világon, akiről az egész világ tudja. (Még Elton John sem, mert egy csomó tanítványom tőlem tudja meg.) Az emberen, ha belép az ajtón, nem látszik, hogy meleg. Ezért minden egyes helyzetben el kell döntened, hogy elmondod-e. És lehet, hogy mondjuk a kávézóban a pincérnek vagy akár a munkahelyeden a portásnak úgy döntesz, hogy nem mondod el. Ettől még van coming out-élményed, és igenis tudsz segíteni másnak, aki még az első előtt áll. 

Ami a mozgalomról alkotott nézeteidet illeti, már korábban kiderült, hogy ebben nem értünk egyet. Viszont az is látható, hogy a queer hozzáállás nem produkált érdemben észrevehető politikai mozgalmat, legalábbis nálunk semmiképpen. Egy csoport értelmiségi elit szórakozása marad, akik elméleteket gyártanak és retorikával dobálóznak, de a hétköznapi emberek túlnyomó többségének az életére nincsenek közvetlen hatással. Azt gondolom, hogy a meleg szervezetek többsége olyan igényeket elégít ki, amelyek a meleg közösségből származnak. Ellenkező esetben nyilván nem tudnának működni, mert nem járnának emberek a programjaikra és nem hívnák a telefonszolgálatot stb. Azt gondolom, hogy ma Magyarországon egyrészt a melegek körében történő tudatosság-formálás és közösség-erősítés a fontos feladat, másrészt a szélesebb társadalom előítéleteinek oldása. És ebben részt vesznek olyanok is, akik amúgy queer identitásúak, de ezzel együtt ennek érzik szükségszerűségét. 

Én: Itt most nincs szó queer-elméletről – bár egyébként tudott, hogy egy erre épülő a stratégiát képviselek – csak arról, hogy hogyan jelenítsük meg az LMBT embereket mint társadalomformáló erőt. 

"a hétköznapi emberek túlnyomó többségének az életére nincsenek közvetlen hatással" - egyrészt mi a közvetlen hatás, másrészt nem feltétlen arra kell törekedni, harmadrészt kik a hétköznapi emberek és miért pont rájuk kellene hatni, negyedrészt ez nyilván empirikusan nem megítélhető elvi kérdés, ötödrészt szerintem egy forradalmi stratégia kidolgozása előremutatóbb, mint az elnyomás áldozatainak könnyeit naponta fölitatni. Nem gúnyolódni akarok, elismerem a melegszervezetek szociális és felvilágosító munkájának fontosságát, szükségességét és erkölcsi szépségét, csak nem érzem előremutatónak. Az, hogy nem hat a "hétköznapi emberek életére", pont hogy a melegszervezetek felelőssége is. Erre hivatkozni nem válasz, hogy mik a "közösség igényei", hiszen ez kétirányú - hogy egy szervezet mit tesz, az arról árulkodik, hogyan gondolkodik a közösségről és ez visszahat a közösségre is. A közösséget a képviselői formálják és nem fordítva. 

De elfogadom, ha úgy gondolod, a helyzet nem érett meg a melegek emancipációjára, csak attól tartok, nincs ojan nagy kifutási ideje a projectnek, ma kedvezőbb a politikai klíma, mint holnap, holnap kedvezőbb, mint holnapután lesz. A nyugati társadalmak zárulnak befelé, Magyarország pedig szakad lefele. Ezért hiteltelennek érzem a "ma még nem érett meg a helyzet"-retorikát, valahányszor hallom, azért is, mert legalábbis Lukács óta közhely, hogy a forradalom idejének megállapítása nem egzakt tudomány. 

"Az emberen, ha belép az ajtón, nem látszik, hogy meleg." 

Hát ez az, hogy ez a helyzet! Erről beszélek. Én mindig törekszem rá, hogy minél egyértelműbb legyen mindenki számára, hol állok egy-egy dologban. A politikai harc alapja a felek világos és önkéntes elkülönülése egymástól, ezt még a Budaházy Gyuri is tudja, pedig nála butábbat keresni kár lenne és meddő. 

A szöveged azt sugallja, hogy a melegszervezetek fejében az a kép él a melegek emancipációjáról, mint ami egy ártatlan kis dolog, ami nem okoz kárt senkinek, és aminek egyetlen akadálya a társadalom "felvilágosulatlansága". Szerintem ez sokkal inkább elitista álláspont, mint bármilyen queer-elmélet, és ráadásul fatális tévedés. 

Megint a tangásbuzizás. Mert hogy vannak az előítéletek, és ez (minő konzervatív kiindulópont!) mintegy a társadalom természetéhez tartozik, hogy előítéletei vannak, ezek az előítéletek nem a társadalmi/termelési stb. viszonyokból következnek, nem ideológiai konstrukciók, hanem csak úgy vannak, okuk az emberek "tudatlansága" - és ezért meg kell tanítani nekik, hogy a buzik nem rosszak és nem fertőzők, hanem rendesek, tiszták és lojálisak. Jól gondoltam, hogy fejitől bűzlik a hal. 

Néha úgy érzem, a társadalom nagy része felvilágosultabban gondolkozik a buziságról, mint a melegszervezetek maguk, vagy felvilágosultabban gondolkozna, ha hagynák. Például politikai kérdésként kezelnék és nem genetikai „kutatások” tárgyaként. 

R.: Nem tangásbuzizok. Nem mondtam azt, hogy a tangásbuzik "nem jók", és meg kell mutatnunk, hogy nem olyanok vagyunk. DE amikor olyan képzetek keringenek az emberek fejében, amelyekkel tényleg nem tudunk egyetérteni (pl. hogy minden meleg pedofil), azzal kezdeni kell valamit. 

Nem azt írtam, hogy nem érett meg a helyzet a melegek emancipációjára. Azt sem állítom, hogy a melegek egyenjogúsága egy ártatlan dolog, mert tudatában vagyok annak, hogy mindez összefügg a patriarchátus lerombolásával vagy legalábbis lecsökkentésével (challenging, akartam írni angolul). Csak éppen fordítva látom a folyamatot. A patriarchális elnyomás nem egyik napról a másikra fog megszűnni. A megszüntetésének egyik eszköze pont az, hogy a melegek és a nők helyzete fokozatosan javul. Ez aztán lassan beszivárog a társadalomba, és egy idő után már nem ütközik meg rajta senki, ahogy azon se, hogy nők tanulhatnak egyetemen. Nem hiszek a nagyon hirtelen forradalmakban - a ruszkik is hogy megszívták... 

Á.: Az is lehet tangásbuzizás, hogy a tangásbuzikról másokban kialakult előítéletekkel neked "kezdened kell valamit". Ezzel semmit sem mondtál arról, hogy tangásbuzizó vagy-e, illetve hasonlít a "védekezésed" azokra az érvekre, amikor aszondja valaki, hogy "én azért nem lehetek antiszemita/homofób, mert..." és mond valami olyan érvet, amikor az ő kemény definíciója szerint ő nem az. 

Csakhogy attól még nyugodtan tangásbuzizhattál más definíciója szerint, ha szerinte az nem csak az előítélet perfekt visszamondásában nyilvánulhat meg. 

Számomra egyébként nem derült ki a válaszodból, hogy mit és hogyan akarsz "kezdeni" az előítéletekkel. 

Én: "Amikor olyan képzetek keringenek az emberek fejében, amelyekkel tényleg nem tudunk egyetérteni (pl. hogy minden meleg pedofil), azzal kezdeni kell valamit." 

Mit? Azé’ a zsidók se csinálnak má’ ojanokat, hogy be akarják bizonyítani, hogy nem esznek szűzlányokat... 

Csak ismételni tudom, hogy az emberek tisztességes nemi felvilágosítása valóban közérdek, de ezentúl nem hiszem, hogy bármit kezdeni kellene ezügyben. 

Ami meg a másikat illeti, nem a "hirtelenségről" van szó, hanem hogy strukturális változást akarunk-e vagy a (szerintem) felszínen szöszmötölni. Utóbbi (amire, sokadszor mondom, szintén szükség van, lehet) nem érzem, hogy nagyon működne - ha azt nézem, a melegek politikai szinten való érdekérvényesítése hol tart. Nem az a baj a lelkisegélyjel, hogy nem kell, hanem az, hogy nem csak ez kell, ez egész más szinten van, mint a melegek emancipációja, pláne ha ez beleilleszkedik az "általános emberi emancipáció" elbeszélésébe... 

R.: Mit lehet kezdeni az előítéletekkel? Például feltárni a gyökerüket... tudatosítani, hogy milyen (reális vagy irreális) félelmek húzódnak meg mögöttük... és mondjuk az irreális félelmeket információk segítségével eloszlatni... csak egy ötlet.

"Azé’ a zsidók se csinálnak má’ olyanokat, hogy be akarják bizonyítani, hogy nem esznek szűzlányokat." Igen, mert igen kevesen hiszik ezt róluk. 

Én sem azt mondtam, hogy CSAK a lelkisegély kell. DE azt gondolom, hogy a meleg embereknek, egyénként és közösségként is, meg kell erősödnie. Erre alkalmas a lelkisegély-szolgálat, a Flamingó-kör szerű képződmények, a Labrisz filmklub és még sok egyéb. Az ilyen módon szerzett támogatás segíthet abban, hogy a melegek levetkőzzék a félelmeiket, felvállalják magukat és aktív szerepet vállaljanak a társadalmi változásokért folytatott harcban. Amelyhez persze nemcsak melegek, hanem heterók is kellenek, és erre való például a Melegség és Megismerés program, de akár a lelkisegély-szolgálat is - oda is telefonálnak heterók...