Ezt persze édesapám mondta, aki régivágású liberális (with all due respect), miközben azon filozofáltunk, hogy Magyar Narancs vagy Élet és Irodalom-előfizetést ajándékozzunk egy közös barátunk születésnapjára.

Bevallom, én magam ritkán fogok hozzá az ÉS-hez, erősen prohibitív ára és kényelmetlen kivitele miatt - ezért persze azonnal elnézést kérek mindenkitől, aki még hisz a klasszikus broadsheet újságformában, és szeret egy kávé mellett, kinyújtott karokkal lapozgatni a friss nyomdafestékszagban. Édesapám például felvágja a lapot, és félbehajtva olvassa; egy egész, szamizdaton nevelkedett értelmiségi generáció leleményességét látom ebben a forradalmi megoldásban.

Nem mennék innen túl messzire az elemzésben, inkább - kissé félve - idézek néhány sort Megyesi Gusztáv Váncsa István hatvanadik születésnapjára írott publicisztikájából, továbbá belinkelek egy novellát Dunajcsik Mátyás tollából - én nagyon jól szórakoztam mindkettőn, persze ez nyilvánvalóan csak a rózsadombi judeolibsi bölcsészek privilégiuma, akiknek semmi köze a magyar valósághoz.

Jobboldali érzelmű olvasóink egy részétől ezúton is elnézést kérek, tisztában vagyok vele, hogy ők a fent említett szerzőket nem kedvelik (és akkor talán még enyhén fogalmaztam). Számukra itt egy valódi, hamisítatlan Szerető Szabolcs-féle kirohanás Megyesi Gusztáv ellen.

Remélem, így mindenki sajtóbékével a szívében tér ma aludni.

És akkor az ígért Megyesi-idézet Váncsa Istvánról:

"Ez a Váncsa-ÉS-szimbiózis nagyon fontos. Pedig ha az érdeklődési körét nézem, éppenséggel ki is lóghatna a szerkesztőségből, hiszen egyetlen nyamvadt megélhetési buddhista sincs közöttünk, miként számítástechnikai cégek se szipkáztak még el tőlünk senkit rendszergazdának, ami pedig a gasztronómiai mélységeket illeti, mi a magunk részéről inkább innánk valamit; Kovács főszerkesztő vezetésével annál nemigen jutottunk tovább gasztrofilozófiailag, hogy a kolbász harapva is jó. Mégis, én speciel huszonöt éve dolgozva Váncsa munkatársaként, úgy érzem, hogy mindennap minden fontosat megbeszélünk. Váncsa bent van? - kérdem. - Nincs bent - mondják a telefonba -, de majd bejön. - És akkor ez egy jó érzés, jobb lesz az ember napja, tán még a munkához is kedvet kap a tudattól, hogy Váncsa majd bemegy, s ha baj van is, az nyilván majd elmúlik, a világ visszaáll megszokott egyensúlyába. És csakugyan: tényleg jobb lesz minden egy kicsit attól, hogy Váncsa bent van, noha nekem speciel eszem ágában sincs bemenni. Jó gondolatban is a holdudvarában lenni ennek a nagyszerű embernek, s ezzel, azt hiszem, a többiek is így vannak, és jó, hogy ez most már írásban is rögzítve van."

Igen, szerintem ez jó. Az apáknak pedig köztudottan mindig igaza van.