Miáltal közeledik az idei Meleg Büszkeség Napja (a meleg büszkeség nem azt jelenti, hogy valaki büszke rá, hogy meleg, hanem hogy büszkén, emelt fővel meleg), célszerű először és utoljára leírni, miről van szó, abból a jóindulatú feltételezésből kiindulva, hogy ezen ismeretek hiánya ártatlan tudatlanságra vezethető vissza, nem pedig cinikus maszatolásra. Ilyenkor mindenki azt hiszi, neki kell lennie a magyar melegmozgalom stájlisztjának és politikai marketingtanácsadójának, pedig micsoda furkóság lenne, ha megtámadnám a húsvéti körmenetet azzal az indoklással, hogy nekem nem teccik és ezért a továbbiakban lesznek szívesek hozzám alkalmazkodni, különben még többet kapnak, hiszen nekem elidegeníthetetlen jogom megtámadni mindenkit, aki nem teccik. Ugyanez az érvelés a melegfelvonulás kapcsán magától értetődőnek tűnik. Ezt a legtöbben „kritikaként” kívánják beállítani, pedig nem hasonlít arra. Magam már kaptam tojást, követ, sörösüveget mint egy-egy melegfelvonulás résztvevője, és egyiket sem éreztem annyira szofisztikált kritikának, hogy az intelligens érveket megfontolásra érdemesnek tartsam. A kritika feltételezi a vitát, a vita feltételezi az egyenrangú partnereket. Az, hogy a melegeknek nem kellene felvonulniuk, mert baj lesz logikai struktúráját tekintve egyenértékű a „fogd be a pofád, különben be lesz baszva” mondatéval – ezt kritikának nevezni elhamarkodott ítélet lenne. Ez sokkal inkább ún. gyűlöletbeszéd, melynek lényege éppen a más vélemények képviselőivel szembeni mondvacsinált okokra hivatkozó szankció szorgalmazása. Vagyis ez nem vélemény, hanem az agresszió egy formája. Van, ahol tiltják, van, ahol nem, ahol azonban nem, nem azért nem, mert szerintük vélemény, hanem azért, mert úgy gondolják, hogy a demokrácia intézményei (többek között a civil kontroll) elég erősek, hogy ilyesmit elbírjanak. Én például kritizálom a melegmozgalmat ebben a beszélgetésben, ez a cikk a konziról szintén kritizálja, mindketten elég élesek vagyunk, de egyik sem túl nívós példány, mondhatni én balról, a másik jobbról, de ez mindegy, mert csak példaként mutatom. Nem kívánok semmi újat mondani, de egyszer legyenek ezen a blogon összefoglalva a kérdéssel kapcsolat alapok, hogy aztán később nyugodtan lehessen hivatkozni rá, és ezekre építve valódi kritikát megfogalmazni. Az egyszerűbbekkel kezdem, a végére hagyom a rázós kérdést. Ami pedig a kereteket illeti, a lényeg, hogy alapjában véve a melegfelvonulás a politikai véleménynyilvánítás teljesen legitim formája. A megnyilvánulását illetően mindazok véleményét, akik nem érdekeltek benne, senki nem kérdezte – ahogy a húsvéti körmenet formáját illetően sem kérdez meg engem senki. Mert ilyen értelemben nincs közöm hozzá.

 *

 A legelterjedtebb az a végtelenül redundáns nézet, mely szerint a „homoszexuális” szerelem nem természetes. Ezen kérdést átlátni csak az emberiségnek az az exkluzív, mondhatni elenyésző kisebbsége tudja, aki maszturbált már életében és rájött, hogy a szexualitásnak van más vetülete is, mint az utódnemzés. Persze, nem természetes, ahogy a „heteroszexuális” szerelem, a biciklizés, a bélyeggyűjtés vagy az imádkozás sem: ezek mind kulturális jelenségek. Ha genetikailag determináltak is vagyunk arra, hogy baszni akarjunk (bár én kétlem), arra semmiképpen nem, hogy kivel és miként, az az egyéni vonzalmaink függvénye. Persze, a „homoszexuális” aktus nem szolgálja az utódnemzés célját, dehát ki volt az a hülye, aki aszitte, hogy igen? A legtöbb emberi cselekvés nem szolgálja az utódnemzést, de hogy emiatt ne lenne normális, az miért nem a fogmosással kapcsolatban merül fel? Ahogy annak, aki szokott fogat mosni még mellesleg lehet gyereke, ugyanúgy lehet annak is, aki meleg. Nyilvánvaló, hogy a melegségnek semmi köze a szexualitáshoz vagy az utódnemzéshez. A meleg párok szerelmi élete nem sokban különbözik egy emancipált „különböző nemű” pár szerelmi életéhez képest, gyereket pedig jelenleg is rengeteg „azonos nemű” pár nevel és hoz létre. A szaporodás csupán női és férfi ivarsejteket feltételez, heteroszexuális kapcsolatot, vágyat, stb. nem. Ha a „homoszexuális” vágyat természeti meghatározottságként akarjuk megragadni, akkor annak hormonális meghatározottsága és evolúciós jelentősége érdemel figyelmet, mely témát már egyik szerzőtársam összefoglalta itt. Mivel a „homoszexualitás” tilalma a keresztény univerzalizmussal egyidős, ezért evolúciós hátrányt csak kábé ezer éve jelenthet, ami elég csekély idő ahhoz, hogy eltűnjön valami, ami a fajfenntartás szempontjából ilyen jelentőséggel bír. Egy neurológus ismerősöm álláspontja a például a következő:

 „Szinte már elcsépelt dolog, hogy a melegek közt mennyi a művész, tudós, stb. De ezen felül anatómiai tanulmányok is azt mutatják, hogy valahogyan a két agyfélteke jobban kommunikál. Igazság szerint a(z eddig megvizsgált) melegek agya valahol a női és a férfi között van funkcionális anatómia szempontjából. Én hajlok arra, hogy ezt úgy értelmezzem, hogy egy ilyen agy a két nem képességeit harmonikusan ötvözi. Nagyon messzire mutatva azt gondolom, a melegség a szellemi evolúció szempontjából fontos. Persze ez nem új gondolat. Már Platón is leírja, hogy olyan hadsereggel lehetne legjobban megnyerni egy háborút, ahol férfiak és férfi szerelmeseik harcolnának, mert egy férfi a másikért kiemelkedő dolgokat tud véghez vinni. És való igaz: civilizációnk nem kevés nagyra becsült alkotását férfiak alkották férfiak ihletésére.”

Alapjában véve számomra érdektelen az evolúciós pszichológia talaján álló biologista érvelés, de vitathatatlanul szerepe lehet egy pozitív meleg identitás kialakításában. Ugyebár minél differenciáltabb egy faj, annál nagyobb munkamegosztást igényel a fenntartása. Ha belegondolunk (feltéve, hogy érdekel minket a fajfenntartás egyáltalán), ki tehet többet az emberi faj fenntartásáért, aki nemz két utódot, vagy egy meleg rákkutató, aki egy általa feltalált gyógyszerrel megment több százezret? A fenti szöveg masszív hímsovinizmusa felett ezúttal (mert témaidegen) el lehet siklani. „Egy férfi a másikért kiemelkedő dolgokat tud véghez vinni.” Ezek már annyira el vannak szállva maguktól, hogy nő már egyáltalán nem is kell, még mosogatórongy, bokszzsák, köpőcsésze vagy szexuális segédeszköz céljára sem, mely nemi szerepmintáktól azért lássuk be, rengeteg férfi nem tud eltekinteni.

 *

 Tehát tisztáztuk, hogy a melegfelvonulásnak maximum annyi köze van a szexualitáshoz, hogy a résztvevők többsége él nemi életet – vagyis a felvonulás annyira „viszi az utcára” a szexualitást, mint bárki, aki él nemi életet és mellesleg jár utcára. A könyvet olvasó emberek többsége is szokott dugni, mégsem mondja senki, hogy egy könyvvásár az utcára viszi a szexualitást. Amit viszont a melegfelvonulás utcára visz, az többek között a nemi szerepekkel kapcsolatos társadalmi normák kritikája, illetve esetlegességükre való rámutatás. A megszokott dolgok más megvilágításba való helyezése csak azok személyiségfejlődésében okozhat problémát, akik nem tudnak gondolkodni („Put that magazine down, you may hurt yourself!”), dehát számukra az egész élet áthatolhatatlan akadálypálya. Vannak emberek, akik a felülről előírttól eltérő kulturális normák és együttélési modellek szerint képzelik az életüket, és polgári egyenjogúságukra hivatkozva érzelmeik, lelki életük a normának megfelelővel egyenlő méltósággal bíróként és egyenlő jogi védelemre érdemesként való elfogadását szeretnék. Ennyi az egész, mégcsak valami világméretű összeesküvés vagy grandiózus hatalmi törekvés sincsen benne. A melegfelvonulás nem a „homoszexuálisok menete”, ahogy a HírTV-n szoktak célozni rá, legfeljebb annyiban, amennyiben a Szent Jobb-körmenet a nekrofiloké. Nem célja a buziság propagálása, legfeljebb annyiban, amennyiben a húsvéti körmeneté a keresztrefeszítés propagálása. A résztvevői és ellenzői körében a szexuális vágyak és szokások nagyjából egyaránt megfelelnek a statisztikai átlagnak. Tavaj meggyőződésem, hogy több „heteroszexuális” pár volt a melegfelvonuláson, mint nem heteró. És egy igazi keresztény családapát sem tudok másként képzelni, mint hogy néha azért kirúg a hámból. Illetve nem kell képzelni, láttam eleget. Mit gondoltok, mire szolgál a „glory hole” intézménye a melegbárokban, ha nem arra, hogy azok is élvezhessék anonim módon a „homoszexuális” aktust, akik arcukat vállalva sosem ereszkednének le ebbe a fertőbe. Fartőbe. Számomra a leszbikus, meleg, biszexuális vagy transznemű emberek kisebbségként való kezelése olvashatatlan, az „etnikai kisebbségi” modell ráhúzása a szexuális kisebbségekre (figyelitek?) a szexuális forradalom intellektuális vívmányairól való lemondást jelentené, ezzel együtt azt a szexuális nyomort, melyben az emberek többsége él. Ezen morális-politikai tartalmak kifejezése együtt jár bizonyos komikus karneváli külsőségekkel, melyek alig kevésbé ártatlanok, mint egy farsangi bál, ahol Cilike űrhajósnak öltözik, Pistike pedig táncosnőnek.  

 A sors iróniája, hogy a magyarországi melegfelvonulást azóta vádolják nyilvános kéjelgéssel, amióta minden eredeti karneváli jellegét elvesztette. Ezelőtt nem volt baj. A dolog hátterében a magyarországi szélsőjobboldal újraszerveződése áll, melyet én bevallom, korábbra vártam. (Talán a hungarista emigráció vitézei voltak lusták hazatérni régi dicsőségeik színhelyére, vagy az általuk kifejtett propagandának kellett idő, amíg megtalálta a magukat a „rencerváltás veszteseinek” érző diktatórikus nosztalgiákat ápoló rajongóbázist.) Miáltal a szélsőjobboldal legfőbb stratégiája, hogy úgy tesz, mintha reaktív lenne, vagyis létező dolgokra (pl. zsidó világösszeesküvés, cigánybűnözés) adott logikus válasz (pl. tojásdobálás, rovásírás), ezért a melegfelvonulás szervezői évről évre arra kérik a résztvevőket, hogy lehetőleg minél kevesebb dolgot csináljanak. Szóval annyira nyárspolgári az egész, hogy én évek óta ellenük szeretnék tüntetni, csak visszatart a tudat, hogy azt senki nem értené. Idén már az is kérés, hogy senki nem vigyen transzparenseket, mert azokkal sérülést lehet okozni. Még a végén provokálnánk valakit. Tavaj például semmi provokatív gesztus nem került elő, a sajtótermékek nagy része azonban a felvonulásról szóló cikkéhez olyan archív képeket mellékelt, melyek nem is a szóban lévő eseményen készültek – a panaszok pedig csak szaporodtak. Jellemzően a melegfelvonulás erkölcstelenségéről szóló urban legendek közül azok a legéletképesebbek, amiknek a legkevesebb valóságalapjuk van. Ennek az oka egyszerű. Egy „zsidó” lehet a világ legszorgalmasabb bányásza, akkor is csak kalmárlelkű élősködő marad. Egy „cigány” mosakodhat naponta tízszer, akkor is csak „cigány”, vagyis büdös tolvaj. Ugyanígy egy meleg is mindig deviáns pederaszta marad, mert ezek a bevett sémák egy szélsőjobboldali ember fejében, ezekkel szakítani annyi lenne, mint világképével szakítani – ami intelligensebb és jellemesebb emberek számára is nehéz. Látott már valaki olyan kurucinfó és Echo TV fogyasztót, akinek világába az empirikus valóság sugarai oly erővel törtek volna be, hogy azt szétrepesszék? Én nem. Így aztán a nyuszinak teljesen felesleges azon frusztrálnia magát, vegyen-e sapkát vagy sem, ha egyszer tudja, hogy ígyis-úgyis megverik.

 Egy veszett kutya, egy futballhuligán vagy egy populista politikus mindig ott támad, ahol gyengeséget, félelmet szimatol, ahol erővel találkozik, ott farkát behúzza. Aki járatos valamennyire a kocsmai verekedés pszichológiájában, az tudja, hogy egy öncélú kötekedővel szembeni legrosszabb stratégia, ha ignoráljuk, magára hagyjuk gőzölgő tébolyával. A legjobb pedig az, ha helyre tesszük. Namármost, ha polgárjogi mozgalmárok olyan szinten benyalnak az őket gyűlölő politikusoknak, mint azt teszik a magyar melegszervezetek képviselői, azzal akkora céltáblát csinálnak magukból, hogy azt csak a tavalyi támadások tudják (egyelőre) kellőképpen illusztrálni. Ennyi erővel „Rúgjatok belém – engem a végtelenségig lehet alázni” feliratú táblát is akaszthatnának a nyakukba.

 Az őszinteségnek persze tartozom annyival, hogy bevalljam, alapvetően a melegkultúrának (már ahol van) szerves része rengeteg elterjedt jelkép és társadalmi norma parodizálása, travesztálása, már maga a cross-dressing intézménye is ilyen. Persze ezek mind olyan dolgok, amit itthon látni nem lehet, vagy csak elvétve, de ha mégis előfordul, senkit ne érjen készületlenül. Ilyen performansz részese volt (egyedüli példaként) a hírhedt rózsaszín bibliás csávó, akinek a képét minden évben mint véres kardot hurcolásszák körbe. Egyébként ugyanúgy, ahogy a szélsőjobboldal táborának gyűlöletfüggőiben, akik körömrágva várják, mikor dobálhatnak meg újra valakit, ugyanúgy (bár kisebb mértékben) a rendszeresen tüntetésekre járók körében (vagyis akiket mindig megdobálnak) is kialakult egyfajta függés ettől a rendszeres adrenalin-triptől. Több barátomon is tapasztalom, hogy fantáziál róla, legközelebb vajon mit vágnak hozzá akár verbálisan, akár fizikálisan, az ellene rendszeresen uszítókhoz sajátos paraszociális viszony fűzi. Egyszóval kialakulóban van egy jellegzetes szado-mazo kultúra. Egy meleg barátom például álmában szopatta már le a „Sodi” fedőnevű bloggert, Semjén Zsolt vagy Vona Gábor pedig, mondanom sem kell, a magyar meleg szubkultúrák legtöbb nedves álom főszerepét alakító férfiikonjai. A melegfelvonulás tehát eredeti tartalmának megfelelően egyfelől tiltakozás és megemlékezés, másfelől buli. Jelenlegi magyarországi formájában néhány dacos ember szomorú tiltakozása az ellen, hogy a magyar társadalmat a szélsőjobboldal túszként tartsa fogva, meghatározva mit lehet és mit nem. 

*

 Ami a fiatalság romlatlan erkölcseinek megrontását illeti, az egész alighanem ott kezdődött, amikor a velejéig romlott internacionalista kommunisták <sic> befurakodtak a magyarok Istenének földi édenkertjébe, hogy a testiség mételyét hintsék szanaszét. Hadd emlékeztesselek titeket, hogy nemrég a román ORTT el is lehetetlenítette a (természetesen az internacionalista komenista uralom alatt készült) Magyar Népmesék című rajzfilmsorozat néhány epizódjának levetítését, mert azok meztelenséget tartalmaztak, úgymint a lányét, aki vitt is valamit meg nem is a királynak. Persze volt kis halvány töcskölés a Duna TV-n, mindenféle kilincsorrú pszichológusok perverz meseértelmezésére hivatkozva, hogy ez má’ milyen egy álszentség, de lássuk be, a román cenzoroknak volt igazuk: meg is állították a fiatalok egészséges fejlődését veszélyeztető járvány további terjedését. Töredelmesen bevallom: nekem például a Vuk, a kis róka története vette el a kedvem egy életre a családalapítástól. Képzeljétek el, amikor kicsi voltam, szombat reggel apám – mielőtt leugrott a közértbe – ugyanazt kérdezte tőlem, amit Vuk apja, mielőtt vadászni ment (nem emlékszem a pontos szövegre), és azt gondolta, ez vicces. 

*

 Végül a legfontosabb: nézzük meg jobban az elterjedt vádat, mely szerint a melegfelvonulás közszeméremsértő. A közszeméremsértés a Btk. mai állása szerint közterületen megvalósuló obszcén cselekmény, szexuális áruval való üzérkedés illetve szexuális vágyak kielégítése. Ez az, amivel a mutogatós bácsikat, striciket és kurvákat beviszik – rájuk lett szabva. Ezekből a melegfelvonulás egyiket sem valósítja meg. Nem szolgál szexuális vágyak kielégítésére, hiszen politikai demonstráció, ami szexuális vágyak kielégítésére szolgál, az nem politikai demonstráció és viszont, ez talán még elég világos. Nem obszcén, mert nem – még ha az is lenne, nem lenne öncélú az előbbi pontból következően. Obszcenitáshoz ugyanannyi joga lenne, mint egy színielőadásnak vagy filmnek. Hiszen pontosan olyan: egy demonstráción való részvétel önkéntes, lehetséges obszcenitása nem kéretlen, mint egy szatíré. Nem közterületen történik, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy a mutogatós bácsi tevékenysége. Egy politikai demonstráció területe a közterületnek egy szuverén polgárok által privát céljaik számára ideiglenesen kisajátított része, melyre más szabályok vonatkoznak, mint a közterületre általában. Hogy mást ne mondjak, lehet rajta politikai demonstrációt tartani. Lehet színpadot állítani, hangos zenét hallgatni, szónokolni, zsidózni, trappolni, zsidózni, zászlót lengetni, zsidózni, ordibálni, stb. Csupa olyan dolgot, ami egy politikai demonstráción kívül a közrend megzavarásának (garázdaságnak) minősülne. Egy ilyen területet a zsaruk körbezárhatnak, akár kordonnal is, a belépőket átvizsgálhatják, stb. Szóval nem ugyanaz, mint a Városliget vasárnap délután. Ezek után világos, hogy egy politikai demonstráció résztvevői akkor sem tudnák a közszemérmet megsérteni, ha nagyon-nagyon akarnák. A legrosszabb, ami történhet (illetve bármilyen bűncselekeményt, például tömeggyilkosságot is elkövethetnek, vagy ne adj isten, rágyújthatnak egy füves cigire), az az, hogy garázdaságra vetemednek – vagyis véleménynyilvánításuk túllép egy olyan határt, melyen túl már sokakban félelmet, felháborodást kelthet – ti. ez a garázdaság definíciója. Hogy hol van ez a határ, azt a jog sehol meg nem határozza, mindenütt a jogalkalmazó józan megítélésére van bízva. És ez jól is van így. De ha belegondolunk, egy politikai demonstráció lényegénél fogva megzavarja a közrendet, hiszen akkor az emberek nem azt csinálják, amit egyébként. <ir.>

 Ugye a Magyar Gárdát azzal az indoklással tiltották be, hogy megjelenése sokakban félelmet kelt. Félreértés ne essék, én általában nem vagyok ellene a Magyar Gárda betiltásának, ha az a magyar állam erőszakmonopóliumára vagy a gyűlöletbeszéd valamiféle szankcionálására hivatkozva történik, de így nagyon gáz. Igazat kell adjak a Jobbiknak, ez a fajta érvelés a végtelenségig fokozható. Tegnap betiltják a Magyar Gárdát, mondván, sokakban félelmet, felháborodást kelt, ma Ékes Ilona a melegfelvonulást akarja betiltatni ugyanezzel az érveléssel, holnaptól pedig – mivel a félelem és a felháborodás szubjektív dolog – lényegében bármit be lehet tiltani, ami valakinek nem tetszik.

 Tekintsünk el attól, hogy Ékes Ilona előzetesen gyanúsítja közszeméremsértéssel a demonstrálókat (ami láttuk, abszurdum). Ez a preventív bűnöldözés esete, a csukjunk le mindenki, mielőtt valamit elkövetnek sci-fibe illő története. Tekintsünk el attól is, hogy szerinte a felvonulás azért veszélyezteti a közrendet, mert meg fogják támadni, vagyis az veszélyezteti a közrendet, akit megtámadnak, nem aki támad. Az olyan véleményekre, melyekhez hasonlót Ékes Ilona megfogalmazott, az egyetlen adekvát, a polgári értékek (úgymint az individualizmus és a szabadelvűség) talaján álló válasz a következő: „Ha én szeméremsértő vagyok, akkor neked meg kurva az anyád.”

 Mert ugyebár itt felmerül egy nagyon fontos kérdés: mi a túrós faszt érünk a politikai jogainkkal, ha azok bármikor korlátozhatók egy nem definiálható fogalom nevében? Mit ér a szabadságunk, ha nem áll szabadságunkban bírálni a fennállót, legyen az szokás, jogrend vagy „közerkölcs”? Én személy szerint – és tudom, ez gonzó dolog ma itt – egy olyan országban szeretnék élni (ha már muszáj országban élni), ahol a saját újságomban azt írok, amit akarok, akár azt is, hogy nem volt náci népirtás, a Föld lapos én meg Schrödinger macskája vagyok. Hiszen mégiscsak a saját újságom nem? Akinek nem kell, ne vegye. A saját politikai demonstrációmon meg ha akarom, kiverem a farkam, mert az a saját politikai demonstrációm, ahol is úgy fejezem ki a véleményem, ahogy akarom. Akinek nem kell, ne nézzen oda – ennyi kényelmetlenséget csak megér, hogy vannak politikai jogaink. Azért szégyen lenne (mondhatni, közszemérmet sértő), ha az anyabaszó magyar állam már a nácikat és a buzikat is szövetségessé tenné. A „legfejlettebb” nyugati államok sem tudnak ezzel a problémával mit kezdeni, s hogy meddig lehet a politikai véleménynyilvánítás alapjogát a közerkölcsre hivatkozva korlátozni, mindig a joggyakorló megítélésére vagyon bízva. De viszont hogy az alapjogaink mégiscsak a demokrácia alapját képezik, azt tudjuk – viszont hogy mi az a közerkölcs, azt még a Haza Anyjának picsája sem tudja. Ezeket a gondolatokat ajánlom nektek megfontolásra, híveim, mikoris azon töprengetek, mit kezdjetek magatokkal az idei technikai okokból elhalasztott Meleg Büszkeség napján. Én erősen töprengeni fogok. Isten legyen veletek.