Következő sorozatunkban a Lehet Más a Politika országos listáján lévő személyeket mutatják be maguk. A legfiatalabb 23 éves a legidősebb 51 éves, a lista egyharmada nő, a többség vidéki. Van köztük volt parlamenti képviselő, közgazdász, és tanár.
De kik ők?
- Szombati Kristóf
1980. szeptember 8-án születtem Budapesten. Diplomata apám révén több évet töltöttem külföldön, de politikai nézeteimre egyértelműen a párizsi évek gyakorolták a legnagyobb hatást. 17 évesen belecsöppentem a diákmozgalomba, ám a hazatelepülés komolyan megingatta a politikába vetett hitem. Szembesülnöm kellett azzal, hogy az itthoni szép új világban a szabadság egoizmusként fordítandó. Hogy a testvériesség a legszűkebb család határáig terjed. Hogy az egyenlőség eszméje kihalófélben van.
Főként Lányi Andrásnak köszönhetem, hogy a Zöld Fiatalok, majd a Védegylet berkeiben politikai otthonra leltem. Vallom, hogy az újkapitalizmus társadalmi-gazdasági körülményei között is lehet – és kell is – küzdeni az elesettek és kisemmizettek jogaiért, felemelkedéséért. Ezért a célért pedig az ökológiai korlátok és a jövő nemzedékek érdekeinek figyelembevételével kell küzdeni.
Miután 2007 nyarán visszatértem Cambridge-ből - ahol a korábban szerzett szociológiai és politológiai végzettségem antropológiai stúdiumokkal egészítettem ki - meghívást kaptam az első búbánatvölgyi elvonulására. A Szimplakör ezt követő megalakítása után először a Stratégiai, majd a Nemzetközi munkacsoport tevékenységét koordináltam. Kivívtuk az Európai Zöld Párt, valamint a két legfontosabb zöld alapítvány, a Heinrich Böll Stiftung és a Green European Foundation elismerését és támogatását. Az országos választmányba való bekerülésem óta az esélyteremtést és a társadalmi kohézió erősítését szolgáló politikai javaslatok és üzenetek kidolgozására koncentráltam. Jelenlegi legfontosabb feladatom egy szakmailag megalapozott roma program elkészítetése és képviselete a nyilvánosság előtt.
- Hegedűs Gyula
- Hajdu Mária
A Károli Gáspár Református Egyetemen szereztem diplomát, nyelvtanításból élek. Rendszeresen részt veszek a Critical Mass kerékpáros mozgalom és a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkájában.
A politika régóta érdekel, már a rendszerváltás emlékezetes rendezvényein is részt vettem, később figyelemmel kísértem a közélet alakulását. Az őszinte rendszerkritika és a tenni akarás vezetett arra, hogy részt vegyek a Lehet Más a Politika megalakításában. Eleinte a kommunikációs és a hr munkacsoportot erősítettem, majd választmányi tagként, illetve az országos választmány titkáraként dolgoztam. Tagja voltam az EP-választás kampánycsapatának.
A választmány tagjaként a civil ügyekért dolgozom, de terveim között szerepel a határon túli magyar szervezetekkel való kapcsolatfelvétel is.
Fontosnak tartom, hogy az LMP a korrupcióellenességen, a fenntartható vidék koncepcióján és a zöld gondolaton kívül olyan aktuális ügyekkel tematizálja a közéletet, amelyek a társadalom széles körében feltámasztják az igényt a felelős gondolkodásra és politizálásra, hogy elvárják, ne csak azok a kérdések legyenek egy-egy kampány napirendjén, amelyek a jövő feléléséről szólnak. Célom, hogy az LMP ezekben az ügyekben közérthetően, szókimondóan, egyben konstruktívan szólaljon meg.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.