Identitásválság-menedzsment

- és a liberálisok hová álljanak?

  A balliberális[1] vallomásos irodalom (na nem a diktafonba mondott beismerő vallomásokra gondolok, hanem ama bizonyos holdudvar kódexmásolói által képviselt sajátosan XXI. századi műfajra) virágkorát éli. A Republikon blogja gyűjti az értékes fakszimiléket azokból az ódon napilapokból, folyóiratokból, amelyeket már nem nyit ki jó érzéssel az átlagmagyar (no nem azért, mert kiüti a kezéből egy kopasz a 7-es buszon, mint ahogyan azt Mesterházy vizionálta volt) – talán csak ennyiben korszakalkotó a nevezett blog új linkgyűjtő rovata. Olyan magukat mérvadónak, sőt, egyenesen zsinórmértéknek tekintő ballib polcelebek vallanak kendőzetlen őszinteséggel és torokszorító igazmondással saját szorongatott és fenyegetett helyzetükről, dilemmáikról és trilemmáikról, akik egyként osztoznak most, a válságok évtizedének végén a nagy balliberális identitási válságban. Kire szavazzanak a liberálisok? a rovat címe. A publikáló auktorok névsora tekintélyes és biztosak lehetünk abban, hogy a választási kampány hajrájáig sem fog csökkenni a megtört lelkek fejlődésében segédkezni kívánó, orientáló jellegű cikkek száma a nevezett sajtótermékekben.

Azért van abban valami nem túl diszkrét, inkább ironikus, szarkasztikus, cinikus báj, amikor ilyen címmel jelennek meg a politikai pszichoterápia legújabb termékei az MSZP vagy a halvaszülető MDF-SZDSZ mellett kampányolva, mint: Nincs jobb (Ádám Zoltántól a Beszélőben), A Köztársaságért… (a Jengaként összedőlt SZDSZ-ből Sándor Klára cikke a Galamus-csoport oldalán) vagy a címadás kategóriájában mindenképpen nívódíjat érdemlő Befogott orral, halkan anyázva (Miklósi Gábortól az index.hu-n). Igaz, Fleck Zoltán Galamusos írásában az LMP-t védi, ami nagy szó, de a legtöbben csak az MDF-SZDSZ operettjével vannak elfoglalva, vagy ha vetnek is egy oldalpillantást az EP-választáson az SZDSZ-t maga mögé utasító alakulatra, akkor azt csak ilyen hangnemben teszik: „Az LMP mégiscsak Sólyom László baráti-támogatói köréből szerveződött, de ettől függetlenül is csak akkor lennének liberálisnak nevezhetők, ha a doktriner – a gyakorlatban bebizonyosodott: kártékony – jogvédelem az volna.’” Az idézet Sándor Klárától származik, akinek írásánál amúgy is megéri elidőznünk, főleg annak dramatizált zárásánál:

„Az alkotmány teljes újraírásának lehetősége aránytalanul nagy ár azért, hogy néhány tíz baloldali politikusnak megmutassuk: ők sincsenek bebetonozva. De el kell mondanunk, a választás előtt is, utána pedig főképpen: eszünkben sincs rájuk szavazni. Szavazatainkat nem ők kapják, hanem a Köztársaság – és épp elég kínlódás nekünk az, hogy ezt nem tudjuk más eszközzel kifejezni.”

Olyan dolgok derülnek ki, mint hogy Heller Ágnes MDF-es lett (és mindeközben leszögezi, hogy baromság Orbánt Mussolinihoz hasonlítani – köszönjük az infót), hogy Lengyel László új Fortinbras-figurája maga Bokros lesz (bár ezúttal Shakespeare helyett Robin Cook-kal kokettál az ismert szociológus a HVG-ben közölt Bokrost nem szabad a műtőasztalhoz engedni című esszéjében.) De nem akarok túl sok poént lelőni. Annyit nem ér az egész.

Szerencsére minimális vita is jár a sok önvallomással. Az első reakció éppen a Mihancsik Zsófia irodalmilag megnyerő, de a formális logikára és az igazság ideájára kevésbé adó cikkére válaszoló írás Gavra Gábor és Hont András tollából. Mihancsik cikkel legelején Orbán Viktort egyenesen Le Pen-nel állítja párhuzamba (Chirac-ot meg – nyilván sejtjük) és bár igyekszik a későbbiekben egyfajta sarokvédőt applikálni mondataira, de attól még ütnek. Főleg az a szlogen, amit a 2002-es francia elnökválasztási kampányból emel át: „A csalóra szavazz, ne a fasisztára!” Mindebből látszik, hogy Mihancsik tökéletes érzékkel gyárt „házi használatra” metaforákat és hozzájuk szükséges legendákat, de ettől még ótvar az érvelése. Az említett szerzőpáros szerint is csonka-bonka a metafora, ráadásul azt a képzetet kelti, hogy „a kisebbik rossznak tekintett fél bármilyen cselekedete alól föloldozást” nyerhet.

Egyszóval érdemes a balliberális Parnasszus hófödte csúcsain csücsülő lángoszlopok Szent Ágostonból, Károlyi Mihályból és Kende Péterből egyaránt merítő fóliánsait olvasgatni! Esszenciális és hasznos olvasnivaló a kampány hiszterizálódásának időszakára (optimista becslés: március 24. Gábor és Karina napja, szerda), amikor a politikai pártok már csak tő- avagy hiányos mondatokban fognak üzengetni egymásnak, mondjuk így: „Igen, igen.”