Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Az MSZP-sek lépjenek vissza, ne az LMP!

Az MSZP-sek lépjenek vissza, ne az LMP!

Rosenfeld Koppány
Tetszik
0
2010. április 12. hétfő, 19:21

A szocik egész kampány alatt arról hazudoztak, hogy az LMP a Fidesz seggéből bújt ki, most meg elkezdtek udvarolni az LMP-nek.

Budapesten 13 választókerületben megverheti az LMP a Fideszt, ha az MSZP visszalépteti jelöltjét.

Miért nem akarjuk bármely párt kétharmadát? Egy erős parlamenti többség elég már ahhoz, hogy egy párt minden, a sikeres kormányzáshoz szükséges intézkedést végig tudjon vinni. A kétharmad csak arra volna jó, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmányát, az alkotmányos berendezkedést, a demokratikus felépítményt alapjaiban változtathassa meg egyetlen párt. Ez nem tűnik túl jó dealnek. Ha választhatok, inkább azt mondom, hogy rendben, hogy erős kormánya lesz Magyarországnak, de a túlhatalmat semelyik pártnak nem adnám meg (még a számomra legkedvesebbnek sem). A többpárti demokráciában hiszünk.

Ha az MSZP valóban azt szeretné, hogy ne legyen kétharmada a Fidesznek, akkor lépjen szépen vissza az LMP-s jelöltek javára! Az MSZP-s jelölteknek egyébként sincs komoly esélyük arra, hogy egyéniben megverjenek bárkit is... bárkit akire ráhúzható egy öltöny, és el tud mondani két mondatot magyarul. Olyan nagy az elutasítottsága a pártnak. Nem tudom, hogy Lendvai Ildikó hogyan képzelte azt, hogy ha az LMP visszaléptetne akár csak egy jelöltet is, akkor abból az MSZP-nek több szavazója lenne?? Nyilván elképzelhető, hogy vannak páran. De a furcsa igazából az a radikális váltás, ami az "LMP a Fidesz csatlósa" kommunikáció, és "Az LMP lépjen vissza az MSZP javára" buksisímogatós attitűd között van.

A szocik egész kampány alatt arról hazudoztak, hogy az LMP a Fidesztől kapott ajánlószelvényeket, próbálták betolni az LMP-t az ellenfél oldalára, aztán amikor a hazugságoknak senki nem hitt, és ez a szavazatokban is meglátszott, akkor elkezdtek udvarolni. Úgyhogy mi azt mondjuk, hogy ha a szocik nem akarnak kétharmadot, lépjenek vissza ők, ne az LMP!

Rosenfeld Koppány 2010. 04. 12. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
  • Je suis KFC-s munkavállaló Je suis KFC-s munkavállaló
  • Az orosz művész felgyújtotta a francia jegybank épületét Párizsban, hogy a “rabszolgaság” új formái ellen tiltakozzon Az orosz művész felgyújtotta a francia jegybank épületét Párizsban, hogy a “rabszolgaság” új formái ellen tiltakozzon
  • A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.” A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.”
  • Megint Orbánék állhatnak az EU fejlődésének útjába Megint Orbánék állhatnak az EU fejlődésének útjába

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/1915627

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az LMP-MSZP együttműködés veszélye 2010.04.13. 13:43:43

Ezt a posztot egy aggódó LMP-szimpatizánstól kaptuk. Ha hosszabban hozzászólnál az LMP-MSZP témához, írásodat a fenteslent@gmail.com címre várjuk. Az LMP nem lehet a 94-es SZDSZ. Ha ez bekövetkezik, a centrum ökopolitikai alternatívája elsüllyed, mint ...

Trackback: Amit mindenki tudni akar: mennyire SZDSZ az LMP? 2010.04.13. 01:15:44

Az SZDSZ 1998-as és az LMP 2010-es eredményeit nézve komoly átfedést találunk. Az LMP-sek nagyon hasonlítanak az egykori SZDSZ-szavazókra. (Kép: vokscentrum.hu) Lendvai Ildikó hétfőn azt bizonygatta, a Fidesz kétharmadát csak az LMP-vel együtt lehet m...

Trackback: Nincs Fidesz 2/3, avagy elemezzünk kicsit 2010.04.12. 22:15:53

Kedvem támadt egy kicsit az elemezgetéshez és, hát mit is mondjak, elég érdekes eredmények jöttek ki. Főként Orbán büszkesége vitt a dologra, hogy már zsebre is tette a maguk fix kétharmadát és azért valljuk be, erről az utca emberének elsőre a „...

Trackback: Másnaposan 2010.04.12. 20:36:02

A fél ország álmosan kóvályog, hisz szinte mindenki éjfél után is még a tévé és/vagy számítógép előtt ült, vagy talán épp egy pártbuli helyszínén örült vagy bánkódott az eredményeken, esetleg kínjában röhögött az OVB orbitális töketlenkedésén (de most ...

Trackback: Lendvai számít az LMP-szavazókra 2010.04.12. 20:20:01

Az MSZP a második fordulóban számít az LMP-sek, az MDF-esek és az otthon maradottak szavazataira is. Lendvai Ildikó arra is kíváncsi, hogy a helyi fideszes képviselőknek van-e „komcsi-listája”.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Ajánló