Habár nagyrabecsült Huba kollégám tegnapi Mérce-bejegyzése, amellyel az én Vágó Gábor-Dúró Dóra interjút firtató posztomra reagált, nem tartalmazott semmilyen vitatható állítást (nevezhetnénk akár demagóg baromságnak is), hajlandó vagyok fölvenni a kesztyűt, és tisztázni az álláspontomat (amint azt mindazokkal, akik valódi vitába szálltak velem a kommentsávban, igyekeztem is megtenni).

Kétségtelen, hogy az interjú kapcsán sarkosan fogalmaztam. Ezt most megpróbálom finomítani, bár a kijelentéseim nagy részét (főleg az LMP későbbi nyilatkozata alapján, amelyet utólag belinkeltem az említett bejegyzésbe, és amely gyakorlatilag megvalósítja mindazt, amit elvárásként megfogalmaztam) továbbra is vállalom.

Először is szeretném leszögezni, hogy - mint azt Huba is jól tudja - magánemberként a legmesszebbmenőkig a párbeszéd híve vagyok. Számtalan Jobbik-szimpatizánssal folytattam már civilizált vitát: szinte sohasem sikerült meggyőznünk egymást, ugyanakkor számomra és vitapartnereim számára is fontos tapasztalat volt a "másik oldalon" állók véleményének, gondolati hátterének megismerése. Persze, idealizmus lenne azt hinni, hogy a türelmetlenség, a frusztráció, az elhamarkodott ítélkezés nem okoz néha kellemetlen helyzeteket - de épp azért vagyunk gondolkodó emberek, hogy ezekkel megbirkózzunk.

Ebből talán már egyértelmű: NEM gondolom azt, hogy a Jobbik politikusait, szimpatizánsait, vagy akár az eszmerendszerét légüres térbe kellene helyezni (vagyis kivonulni a parlamenti felszólalásaik alatt, nem mutatkozni velük közös interjúkon, élből elutasítani mindent, amit javasolnak stb.): mindezt kontraproduktív megoldásnak tartom. Sokan érvelnek, nyugat-európai példákat is citálva, emellett az attitűd mellett: a véleményüket vitaképesnek tartom, de nem értek vele egyet.

Azt gondolom, hogy miután a Jobbik és 800 000 szavazója demokratikus választások útján megszerezte lehetőséget, hogy a Parlamentben hallassa a hangját, a demokratáknak nem lehet más érvényes válasza, mint hogy meghallgatják őket, és érdemben vitába szállnak velük. Ettől sokan azt remélik, hogy a szélsőjobb által felállított hagymázas, irreális eszmerendszer önmagát roppantja össze. Lehet, hogy így lesz, lehet, hogy nem: én személy szerint mindenképp sok derűs percet remélek a Jobbik képviselőinek felszólalásaitól.

És ezzel el is érkeztünk az ominózus interjúhoz. Sok minden elhangzott ezzel kapcsolatban:

- A vágás nem tükrözi megfelelően az interjú hangulatát.

- A többi Parlamentbe bejutott pártot is meghívták, de csak ez a kettő jelent meg.

- Vágó Gábor később blogbejegyzésben pontosította az elhangzottakat.

Ennek megfelelően én is pontosítanék, mert valószínűleg félreérthetően fogalmaztam: NEM azt kifogásolom, hogy akár négypárti, akár szűkebb körű vitákon, interjúkban együtt jelenjenek meg LMP-s képviselők a Jobbik képviselőivel.

Azt várom, hogy ilyen helyzetekben legyen nyilvánvaló a két párt közti drasztikus véleménykülönbség, elsősorban emberi jogi kérdésekben (és igen, ebbe a Holokauszt kérdését is beleértem). Úgy gondolom, hogy a vitatott interjú közzétett változatában ezt a különbséget nem sikerült elég explicitté tenni, ezért néha úgy tűnhetett, mintha a két párt ilyen kérdésekben közös platformon lenne. Ezt egyébként valószínűleg maga az LMP is így gondolta, hiszen - mint említettem - a napokban helyesbítő nyilatkozatot tettek közzé.

A véleményemhez, ebben a finomított formájában továbbra is tartom magam. És visszautasítom, hogy nagyra tartott bloggertársam ezért a véleményemért érdemi vita helyett szarkasztikus hangvételű pamfletben állítson pellengérre, azt a látszatot keltve, mintha éjt nappallá téve náciveszéllyel riogatnék. Ő tudja hogy ez nem szokásom, ezért - azt hiszem - joggal tarthatnék számot a jóhiszeműségére.