Miközben a Munka ünnepén folyt a szánalmas cirkusz a Városligetben, a Király utca békésen poharazgatós piknikforgatagának üdítő csemegéje egy squat-galéria csodálatos megszületése volt. A csendes szenzációra - többek között - egy friss parlamenti párt tagjai is kiváncsiak voltak. És ha már ott voltak zúgolódás nélkül beálltak a kirakatfényező, padlócsutakoló, kiállításrendező mezei önkéntesek brigádjába segédkezni eme rendhagyó társadalmi műszak alkalmából. Így találkozott össze a szolidarítás pirosbetűs napján az egyébként egymást oly bizalmatlanul méregető szféra: a nagypolitikai és lokális kisközösségi. Kötetlen eszmecsere indult el a két tábor között, ami remélhetőleg nem csupán egy alkalomra szóló olcsó kampányfogás, hanem egy kicsinyes presztízsérdekeket meghaladó általános hangnembeli változás langyos tavaszi előszele. Gratulálunk a szervezők bátorságához és reménykedünk benne, hogy nem fog lecsapni rájuk pár napon belül a hivatalok rideg szigora. Kéne már valamit tenni azért, hogy nyugati jó példákat átvéve Budapesten is mód nyílhasson kihasználatlan önkormányzati ingatlanok ideiglenes autonóm közösségi terekké alakítására.
A megnyitón Biteburg Ménrót kollégánk képes beszámolót készített:
A galéria felhívását Mologyec bin Kuzar szövegezte, természetesen szintén társadalmi munkában:
Közép-Európa minden magára adó nagyvárosa ügyel régiségeinek, történetében meghatározó szerepet játszó köztereinek lüktetésére. Példának okáért Krakkó egyik régi negyedében egymás sarkában vannak művészkocsmák, galériák, kisközösségi találkahelyek. Ami Krakkónak Kazimierz az Pestnek a Király utca: egy valamikori polgári bevásárlóutca, emberi és kulturális találkozási pont, apró boltokkal, italkimérésekel, pletykákkal, ízes anekdotákkal fűszerezett letűnt világ néma tanúja.
2005-ben a belvárosi kerületek összefogásával felújították: itt-ott díszburkolattal látták el és forgalomcsökkentő akadályokat telepítettek, hogy visszanyerjen valamikori sétálóutca jellegéből egy keveset. Sajnos a jóhiszemű felsőbb tervezői szándék egy torzszülöttet hozott a világra.
Mindössze fél évtized múltán ugyanez az utca siralmas képet mutat:
• Sorban tűnnek el a patinás házfalak, hogy helyt adjanak üveg és vasbeton plázáknak, méregdrága szalonoknak, éttermeknek.
• Az építkezési járművek széttörték a díszburkolatot és az egyenletesen araszoló csúcsforgalom benzingőzében megfullad a szűk, mocskos járdákra űzött járókelő.
• A csillagos egekben kúszó bérleti díjak miatt üres kirakatok, gazdátlan üzletek sora fogadja az ide tévedőt.
• Ott tartunk, hogy közel 20 millió forintból újra kell építeni azt, ami egyszer már öt éve közpénzből elkészült.
Ennyit nagy vonalakban, most jöjjenek a konkrétumok.
*
Négy éve, nagy médiavisszhangot keltve, a Király u. 46. alatt megnyílt a Boulevard és Brezsnyev társadalom-művészeti Galéria, azzal a nem titkolt céllal, hogy a képzőművészetet újra emberközelbe hozza, hogy fiatal kortárs alkotók munkáit leleményes szokatlansággal mutassa be, hogy a vizualitás újszerű bázisa legyen. Volt itt városi-gerillaművészek tárlata, zseblámpafényes titkos tükröződések barlangélménye, akcionista street-art, sportművészet pingpongozási lehetőséggel, rajzfilmkészítő műhely gyerekeknek, hogy csak párat emeljünk ki a változatos menüsorból. Sok képzőművész első és sajnos egyetlen bemutatkozási esélyét teremtette meg ez a velejéig avantgarde műhely. Nyugodtan állíthatjuk, sokkal több volt, mint kiállítóhely. Igen, volt, mert mára már csak múlt időben tudunk beszélni róla. Idén áprilisban - dacára a korábbi igéreteknek, a több éve beadott és válasz nélkül maradt pályázati kérelemnek - a Boulevard és Brezsnyev tető nélkül maradt. Volt, nincs. Egy újabb közösségi hely szűnt meg vele, a pesti utcakép ismét szürkébb lett egy fokkal.
A galériát pártolók kis csoportja elhatározta, hogy ezt nem hagyja annyiban. Bántja szemüket a lakatlan üzlethelyiségekből áradó horror vacui. Feltették egymás közt a kérdést:
• Miért ne lehetne ezek egyikét addig is használni, amíg nem talál bérlőre?
• Miért ne lehetne az önkormányzati – azaz végeredményben közösségi – tulajdont tényleg közcélúan hasznosítani, ameddig azt úgysem használja senki?
Sokat töprengtek ezen és úgy döntöttek, a cselekvés mezejére lépnek. Önkényesen rendbetesznek, funkciót adnak egy üresen kongó épületrésznek. Természetesen tisztában vannak azzal, hogy ez nem teljesen törvényes, ezért azzal a kompromisszumos javaslattal állnak elő, hogy addig használhassák azt, ameddig a kerületi önkormányzat kénye-kedve tartja, és ha onnan végül kidobásra kerülnének, akkor mindjárt ajánljon fel helyette egy másik hasonlót az utcában parlagon heverő sok földszinti ingatlan közül.
Legyen ez a galéria a hajléktalan művészet vándorcirkusza, mely bolygó hollandiként vándorol a hajdani gettó főutcáján, üresen álló menedékekben húzva meg-meg magát. A kormányzat talán egyszer lehet annyira gáláns, hogy eltűri a korlátokat nem ismerő művészi önkifejezés szolgálatának eme szerény pofátlanságát. Nem többet, mint a szabadság, a teremtés, az életöröm, a humánum egy apró átmeneti hajlékát a lélekvesztő betondzsungel közepén.
A szervezők online petícióját itt lehet támogatni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.