A mi elnökünk! 

Sólyom Lászlót lehetett kritizálni. Nemcsak a szólásszabadság keserédes gyümölcsének köszönhetően, hanem mert valóban okot adott rá. Többször is.

Sokak szerint ez baj volt, sőt dráma! A szétzilálódó ország lakossága már az utolsó közös kapcsolódási pontját is elvesztett a két monstrum kicsinyes, meddő, de mindenekfelett megosztó politikai szélmalomharcában: a mindenki felett álló köztársasági elnököt, a kedves nagypapát.

Sólyomnak sikerült megtörnie a Harmadik Magyar Köztársaság egyetlen kialakult –rendszerünk tiszavirág életkora miatt inkább csak kialakulóban lévő- politikai tradíciót: az eseményeket kívülről szemlélő és azoktól távol maradó elnök képét. Talán ez a legjobb dolog, ami eddig ezzel az országgal történt!

Vessetek meg, de szerintem a köztársasági elnök is egy politikus, a szó minden értelmében. Egyszerűen vicc úgy tenni, mintha a Sándor-palotába való beköltözés a nyugdíjas évek legkellemesebb szakasza lenne. Igen is véleményt kell nyilvánítania a nagypolitikát mozgató kérdésekben, még ha nem is nagygyűlések keretében vagy az izgatottságtól és vehemenciától már-már habzó szájjal agitálva (ez utóbbi biztos nem volt jellemző szegény „camera shy” elnökünkre). Egyszerűen arról volt szó eddig, hogy mindenkinek lehetett egy víziója a társadalmi, gazdasági és erkölcsi kérdésekről, kivéve az elnöknek, mert ő „kifejezi a nemzet egységét”, és ezen kötelességének az újévi köszöntőkben volt módja eleget tenni. Nonszensz!

Nem programokat, reformtervezeteket, akcióterveket, sőt, még 5 éves tervet sem várok tőle, hanem egy világos értékrendet, melynek a megfelelő alkalmakkor és helyzetekben képes hangot adni. Van véleménye és legalább – ne adj’ Isten- egy vétó erejéig képes önálló lenni! Megteremti a lehetőségét a társadalmi vitáknak, olyanoknak, mik lehet, mások szándékai vagy az aktuális prioritások miatt nem kerülnének sorra

Megosztónak hangzik? Az is volt. De százszorta egészségesebb egy demokráciára, mint egy teljesen kiüresedett, mondanivaló nélküli tisztség.

Nincsenek illúzióim. Tudom, hogy mindenkinek van pártszimpátiája, esetleg pártbeli hovatartozása. Nincs független ember, főleg egy ilyen magas tisztségben. Ez nem is gond. A gond az, ha nincs mondanivaló, önállóság, politikai akarat –meg talán tudásbeli felkészültség sem nélkülözhető, de ezt mind egy személytől elvárni már önmagamhoz képest is nagy mohóság.

Keddtől már egészen biztosan egy új államfő lesz az ország élén, legalábbis aznap újat választanak. Sejthető a végkimenetel, mire ez a cikk kikerül a végtelenségbe már talán biztos is.

Írásom végén nem akarok mást, csak jó munkát kívánni neki, remélhetőleg nehéz dolga lesz. Ugyan 5 év az semmi, nulla, de bízom benne, hogy Sólyom Lászlónak lesz annyi öröksége, hogy a mérce és az elvárások legalább egy negyed fokkal nőttek, és azoknak kell majd eleget tenniük az utódoknak.