Tegnap délután négyig dolgoztam, ahogy szoktam. Majd hazasiettem, kajáltam egy nagyon jót (ficsa lecsót), pihentem egy másfél órácskát, majd dobtam egy zuhanyt és bevettettem magam a bűnös város éjszakájába.

Az este elég lájtosra sikeredett, hamar elfáradtam, meg a meleg is rohadtul idegesített, úgyhogy az utolsó vonattal haza is jöttem. Lefeküdtem.

Már reggel éreztem, hogy valami nem stimmel. Baromi sokat aludtam, vagy 11-12 órát, amit soha sem szoktam, ugyan is eddig azt hittem, fizikailag képtelen vagyok rá. Az idő is egész kellemes volt a tetőtéri szobámban ahhoz képest, hogy nyár van. Komótosan bandukolok lefelé, csipás szemekkel. Egyszer csak látom, hogy a lenti laptopon egy nemzeti színű háttér előtt ez olvasható: „Legyen béke, szabadság és egyetértés.”

Láttad? -kérdezi anyám.

Nem, mi ez?

Kiáltvány a nemzeti együttműködésről, amit mindenhova ki kell rakni!

Mi van?

Fel sem fogtam mi történik, olyan álmos voltam még. Leültem a géphez és elkezdtem olvasni. Először csak motoszkált bennem, majd hirtelen minden világos lett a számomra! Semmi sem véletlen!

A tegnap a rendszerváltozás utáni korszak végnapja volt. Azért volt az idő olyan nyomott és meleg még este is, és azért nem éreztem magamat sehol sem olyan igazán jól. Szenvedés volt, ahogy ez a sikerek és eredmények nélküli 20 esztendő.

De a ma! Ez már teljesen más! Ez valóban egy új korszak! Az alvásproblémáim megoldódtak, a meleg eltűnt a szobámból és végre a lenti gépen is van net! Istenem, mióta vártam erre!

Egészen eddig balga és hitetlen módon viccelődtem, hogy persze, ha majd jön a Fidesz, arany fog folyni a csapból, mindig jó idő lesz és az a szó hogy „probléma” értelmét veszti. És tényleg! Kérlek, bocsássatok meg fiatal és keresztény demokraták!

Vakságom és ateizmusom meggátolt abban, hogy lássam, ez valóban egy alkotmányozó nemzetgyűlés és igen, új korszak közeleg. Sőt! Ma beköszöntött! Mától véget ért minden bajunk.

Mint egy álom!-gondolom magamban.

Na, mit szólsz, hogy végre van lent is net? –kérdezi anyu. Végre apád kicserélte a modemet!

Nem szóltam semmit. Anyu még a hitetlenek táborát gyarapítja. Idős, neki több idő kell, hogy lássa a csodát. Ahogy sétálok fel a lépcsőn, érzem, hogy lágy szellő lengedez a szobám felől. Ó igen, ó igen, igen! Ők tényleg megcsinálták! –barátkozom a gondolattal.

Mikor beérek látom, hogy megy a ventilátor. A ventilátor, amit én kapcsoltam be este, hogy ne legyen olyan elviselhetetlenül meleg.

Szívfacsaró fájdalom töltött el. Nem ők voltak. Mi voltunk. Ha problémáinkat mi oldottuk meg, akkor nincs is csoda? Bakker, valószínűleg nincs. Akkor az élet sem fordult jobbra pikpakpuk, és ők is maradtak egy egyre inkább szerepzavaros kormány. Bassza meg!