Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Csak úgy

Csak úgy

JámborAndrás
Tetszik
0
2010. július 22. csütörtök, 8:00
mszp politikus baloldal szolidaritás aztán mikor értem jöttek nem maradt senki aki ellenkezzen

 

"Előbb a kommunistákat vitték el, de mivel nem voltam kommunista, nem emeltem fel a szavam.
Aztán vitték a zsidókat, s miután nem voltam zsidó, ez ellen sem tiltakoztam.
Aztán vitték a katolikusokat és mivel nem voltam katolikus, ez ellen sem szóltam.
Aztán mikor értem jöttek, nem maradt senki, aki ellenkezzen."
Martin Niemüller
német luteránus pap

Gyakran hallani az elmúlt években ezt az idézetet mint az alap emberi szolidaritás mottóját. Milyen szép is ez a mondat! Rámutat arra, hogy ki kell állnunk az elesettek mellett, nem hagyhatunk senkit magára - gondoljuk elsőre. Hallottam már baloldali politikust egymás után 5-ször lenyilatkozni ezt a szöveget, mint a betanult mantrát.

Nekem bajom van ezzel az idézettel, nem is kicsi. Én hiszek a majdnem teljesen önkéntes szolidaritásban, de azt is tudom, hogy ez megvalósíthatatlan. Ellenben ez az idézet nekem arról szól, hogy azért kellett volna kiállni egymás mellett, mert volt nagyobb ellenség és a legkisebb rossz szolgálatában, más rosszakkal is össze kellett volna fogni, szolidaritást gyakorolni feléjük, a nagyobb rossz ellen, a saját jólétem érdekében.

Elbasztam, tiltakozni kellett volna és akkor talán kiáll valaki mellettem is.

Pedig a Szolidaritás arról szól számomra, hogy kiállok valaki mellett, mert ő nem képes arra, hogy elérje célját, vagy nincs elég ereje hozzá. Természetesen tudom, hogy az ajándékozás metódusa sosem önzetlen és mindig viszonzást vár, de ebben a szituációban a viszonzás a védelemért védelem, és nem mondjuk a társadalom fejlődésének, a közjó javulásának az üzenete.

Amikor valaki ma azt mondja, hogy ki kell állni a magyarországi cigányság felzárkóztatásáért, a rasszizmus ellen (mert remélem mindeki számára ez a kettő szorosan összekapcsolódik), ne ebből az idézetből induljon ki. Ne azért legyen antirasszista mert akár ő is lehetne cigány, és az milyen rossz (buzi, zsidó és folytathatnám a sort), hanem azért, mert egy olyan társadalomban akar élni, ami törekszik az elesettek megsegítésére, a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolására.

Apropó ma olvastam egy szoci potentátnál a Facebookon: Először a szocikat vitték el és én nem voltam szoci…

Brüsszelben mondjuk voltam ilyen szoci civil szervezettel (ezért elnézést kérek utólag, akkor még nem tudtam, hogy ez közpénzből megy), de vajon most hova mennek?

mszp politikus baloldal szolidaritás aztán mikor értem jöttek nem maradt senki aki ellenkezzen JámborAndrás 2010. 07. 22. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Adjunk hitet magunknak október 23-án! Adjunk hitet magunknak október 23-án!
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
  • A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.” A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.”
  • Magukra hagyott tanodákat látogatott a Tanítanék Mozgalom az Adománytaxival Magukra hagyott tanodákat látogatott a Tanítanék Mozgalom az Adománytaxival

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr22150458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard