Schmitt Pál artikulál

Fontos a szimbolikus politizálás. Fontos lépés volt a Trianon-emléknap és a kettős állampolgárság intézményének megteremtése is. Nem értek egyet azokkal, akik pusztán pragmatikus intézkedések meghozatalában, vagyis egyfajta üzemeltetésben látják kimerülni a kormányzás és az állam irányításának lényegét. Többre van szükség. Legalábbis így gondoltam egészen addig, amíg meg nem hallgattam a Magyar Köztársaság újonnan beiktatott köztársasági elnökét, Schmitt Pált, hétfőn este az m1-en. Ha ugyanis azt jelenti a szimbolikus politizálás, hogy egy kedves mosolyú olimpikon eltereferél a magyar alkotmányról, az anyanyelvünkről és az egészséges életmódról, a nemzet egységét kifejezendő és közben semmit sem mond tulajdonképpen, akkor inkább vesszen a szimbolikus politika és jöjjön el a legkőkeményebb technokrácia ideje.

Sok mindent hallottunk „a nagy többséggel megválasztott” Schmittől, mármint rengeteg szót, mondatot, bekezdést. Néha úgy hatott ez az udvari interjú, mintha egy társadalmi és állampolgári ismeretekről szóló hangoskönyv felvételének közvetítése lenne, néha pedig úgy, mintha Schmitt a nemzeti érzést akarta volna gyöngéd módon megtornáztatni a nézőkben. De a csúcspont mindenképpen a „Magyar Nyelv Védelméért-díj” megalapítására vonatkozó „kérdés” és az arra adott „válasz” volt, annak is ez a mondata:

 „[…] És úgy látom, hogy az anyanyelv kopik, szegényedik, a magyar fiatalok nem olyan szépen beszélnek, mint korábban, jobb szeretném, ha többet olvasnának és örömük lelne a szép beszédben, a választékos kifejezésben”

Azt hiszem, hogy a nyelv védelméért síkra szálló Schmittnek többet kellene forgatnia hivatali ideje alatt (mondjuk amíg a Parlamentben hallgatja a törvénykezést) az Édes Anyanyelvünk című periodikát, vagy legalábbis alkalmaznia kellene egy Montágh Imre-szintű beszédtanárt és akkor még nincs veszve semmi. „A zanyanyelv” védelme valóban közös ügyünk, ezért is tragikomikus, hogy a rendkívül spontán és közvetlen Schmitt elnök úr nem veszi éppen eléggé komolyan azt.

Persze papír nélkül beszélgetni nagy teljesítmény, de ha nem megy az embernek a valódi közvetlenség és a valódi beszélgetés, talán jobb, ha visszatér az előző köztársasági elnökök azon jó szokásához, hogy csak hangsúlyos pillanatokban szólal meg. Az újévi köszöntő például elég jó időpontnak tűnik, addig rengeteget lehet gyakorolni.

Viszont a kiejtés nem minden, tartalom nélkül fikarcnyit sem ér. Nézzük hát a tartalmat: a magyar köztársasági elnök nem olyan, mint az amerikai. Fontos az anyanyelv védelme is. Hogy hetente kétszer sportoljunk. Hogy alkotmány lesz. Hogy az óramutató járásával ellentétes irányban fogja felkeresni a szomszédos országokat, mert egy elnök sokat utazik, de sok vendéget is kell fogadnia. Remek. A mikrofonállvány szerepében fellépő Nika György sem mondhatott volna szebb mondatokat a nemzet egységét megtestesítve.

Lett-e valami eredménye ennek az aulikus interjúnak azon kívül, hogy kezdjük megszokni Schmitt Pál megnyerő arcát és kissé szaggatott, zavaros és közhelyekben tobzódó beszédét? Talán csak annyi, hogy kénytelen-kelletlen rá kell döbbennünk, hogy Orbán Viktornál senki sem tud jobban beszélni.