Annyi bizonyos, hogy az elmúlt háromnegyed évben a Fidesz hozzákezdett a jogállam kereteinek lebontásához. Saját embereit ülteti kulcspozíciókba és aki nem hódol be, azt megfenyítik. A cosa nostra előretör, és lecsap.

Alkotmánybíróság, Állami Számvevőszék, Költségvetési Tanács, Gazdasági Versenyhivatal, köztársasági elnök, Médiatanács. Csak egy pár hivatal azok közül, amire lecsapott a Fidesz keze. Az alkotmányos intézményrendszer felforgatása és az alkotmány újraírása után egy új Magyarország képe fog elénk tárulni. Természetesen ez az ország, demokratikus lesz (kivétel persze, ha nem), csak nem éppen a liberális demokrácia fogalmai szerint. De nem ez a komolyabb probléma.

A komolyabb probléma, hogy ezt hagyjuk. Az elmúlt 20 évben nagyon sokan beszéltek a demokráciáról, nagyon sokan elmondták a tuti frankót az ÉS-ben. De azzal senki nem foglakozott, hogy meg is szerettessük a demokráciát, hogy az állampolgárok magukénak érezzék a rendszert.

Senki nem magyarázta azt el, hogy a demokrácia egy védelem, hogy minél szélesebb a demokratikus kontroll, annál jobban védve van a jövedelmünk, a jogaink. És senki nem mondta el azt se, hogy demokrácia kötelezettségekkel jár. A demokráciát ápolni kell. És senki nem ápolta a felül ülők közül. A demokráciát, mint olcsókurvát használták fel az aktuálpolitikai célokra, a Fideszt antidemokratikusnak bélyegezték akkor is, amikor nem volt az, és akkor is amikor az volt. Teljesen kiölték ennek a fogalomnak a jelentését.

A Debreczeni József-féle bagázsnak nincs és nem lehet igaza, egész egyszerűen azért, mert ők játszották el a demokratikus felháborodás fontos intézményét. Ők tehetnek arról, hogy ma senkit nem érdekel, mi szűkíti és mi növeli a demokráciát. Senkit se érdekel, mi az a demokrácia. Nem a Fidesz formálta olyanra a közvéleményt, hogy senkit nem érdekel egy értelmiségi rétegen kívül a kontroll intézményrendszere. (Persze a Fidesz is részese, de a felelősség azoké, akik az elmúlt 20 évben a demokrácia felkent lovagjaiként tartották a pincében egy rabláncon magát a demokratikus kultúrát.)

De most itt az esély, hogy újraélesszük. Le kell számolni a közbeszéd karakterrombolásával, a demokráciára való hivatkozással. Nem populizmus elmondani, hogy az AB az embereket védi meg, nem egy absztrakt fogalmat. Nem hülyeség arról beszélni, hogy az ÁSZ nem fejszámoló zsenik intézménye, hanem valós kontroll az állam és a pártok gazdálkodása felett, ahogyan arról sem, hogy a Költségvetési Tanács számokba mérve menyi jót hajtott nekünk. De legfőképp amikor ennek a rémálomnak vége, nem a demokráciára, hanem az intézményrendszer működésére hivatkozva kell helyreállitani ezeket az intézményeket. Nem azért, mert az menő, ha ilyen van, hanem azért, mert ezek müködése tényleg fontos. Nem a demokráciának, hanem nekünk, állampolgároknak.

De addig is, a feltámadás napjáig, azon kell dolgozni, hogy minél több embernek elmagyarzázuk, miért fontos a demokrácia, miért fontos az intézményrendszer, miért fontos a kontroll. Nem Debreczeni József-módon kell buzifideszeznünk, hanem fel kell épiteni egy új generációt, aki nem fogja ezt mégegyszer hagyni.