Böcskei Balázsnak tegnap megjelent egy cikke a Népszabadságban, és bár annyira nem vagyok nagyképű, hogy érintettnek érezzem magam, de egy felvetésére reagálnék.
Felvetése szerint Szabó Tímea kiírta magát a „demokratikus közbeszédből”, vagy valami ilyesmi, azzal hogy tartózkodott az Izraeli-EU társulási szerződés ratifikációjánál. Szerinte meg kellett volna fedni az LMP képviselőnőjét ezért, hiszen ez nem fér bele sem a liberális, sem a baloldali politikai gondolkodásba.
Kezdhetném azzal, hogy erről a kérdésről azért meg kéne kérdezni például a Nyugat Európai liberális és baloldali gondolkodókat. Bizonyosan nem mindenki értene ezzel egyet.
A tavaszi választás idején már volt egy rövid posztom a Zsidó identitás és a politika kérdéséről, Zsidó vagyok így szavazok? címmel. Ennek a posztnak a lényege az volt, hogy az én létező zsidó identitásom nincs összefüggésben Izrael külpolitikai érdekével.
Magyarországon sokan még mindig azt hiszik, hogy a zsidónak lenni csak egy vallás, pedig mára a zsidónak lenni inkább egy kulturális vagy közösségi referencia. Egy kezemen meg tudom számlálni az olyan zsidó ismerőseimet, akik vallásosak. De még sokan a vallásos ismerőseim közül is inkább hagyományként, mint valós istenhitként élik meg vallásukat.
Meglepő módon pedig még a zsidó vallású, és tényleg istenhivő ismerőseim közül se mindenki támogatja Izraelt.
Ez már antiszemitizmus lenne? Önsorsrontás?
Az a közbeszéd, ami nem hagyja, hogy Izraelről beszéljünk, a zsidóságtól eltekintve egyszerű államként tekintsünk rá, pontosan az antiszemitizmus melegágya. Az a közbeszéd, ami a zsidóságot kiemeli az egyszerű identitásképző vagy vallási jellegéből, és valami hatalmi pozícióval teszi korrelációba, az mindig is antiszemitizmushoz vezet. Nem szeretném folytatni a sort, mert eszem ágában sincs azt gondolni, hogy Böcskei Balázs antiszemita.
Az én véleményem pedig teljességgel megegyezik a témában Szabó Timeáéval. Izrael állam, ahol működik a cenzúra, ellenzéki tüntetéseket akadályoznak meg, ki akarják rekeszteni állampolgáraikat a népességből faji hovatartozásra tekintettel, hát hagy legyen meg bárki liberális gondolkodású embernek a joga, hogy azt gondolja ez az állam nincs rendben. Ahogy azt gondolom, hogy Böcskei Balázs se antiszemita úgy azt is gondolom, hogy Szabó Tímea se az, és én sem. És nagyon nem szeretném, hogyha a magát értelmesnek gondoló baloldalon az a nézet terjedne el, hogy aki Izraelt bírálja az antiszemita. Ezt a mondanivalót hagyjuk meg inkább a Hit Gyülekezetének.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.