Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Van értelme a nyomásgyakorlásnak

Van értelme a nyomásgyakorlásnak

kohn töhötöm
Tetszik
0
2011. január 27. csütörtök, 12:26
tüntetés a sajtószabadságért

Az első, több ezer fős tömegmegmozdulást követően ma este Budapesten a Kossuth téren, illetve Pécsett, Szegeden, Gyulán és Debrecenben kerül sor a Tüntetés a sajtószabadságért 2! fantázianevű, elsősorban blogokon, közösségi oldalakon szerveződő demonstrációra.

A szervezők már a rendezvény előtt elkönyvelhettek egy jelentős sikert: civil támogatók átutalásaiból mindössze két nap alatt sikerült összegyűjteniük a tüntetés teljes költségvetését, amiről természetesen pontos elszámolást ígérnek.

A tüntetés hét pontból álló kiáltványa többek között a médiatörvény alkotmányosságának vizsgálatát, a szakmai szervezetek bevonását a médiaszabályozás kialakításába, illetve a médiahatóság és a médiatestületek politikai függetlenségének biztosítását követeli. Hogy az elvárások mennyire megalapozottak, azt jól mutatja, hogy a Medián friss felmérése szerint "az új médiatörvény megszületésének módját és a Médiatanács hatáskörét illetően is a kritikus vélemények vannak többségben". (Forrás: hvg.hu)

Nem szeretném illúziókba ringatni magam egy ekkora méretű civil összefogás nyomásgyakorló erejével kapcsolatban: mint Huba kollégám is megírta, az európai össztűz nélkül valószínűleg minden tiltakozás hatástalan maradt volna - ami kétségtelenül zord időket vetíthet előre.

Ugyanakkor tegnap - bár a diadalünnep ennek kapcsán elmaradt - Martonyi János egy brüsszeli sajtótájékoztatón megígérte, hogy Magyarország (vagyis nyilván a kormány) felül fogja vizsgálni a médiatörvényt, és igyekszik majd mindenki számára kielégítő megoldást találni.

Ez persze távol áll a teljes sikertől, de mégis az első határozott ígéret a kormányoldalról, hogy a médiatörvény változni fog. Nem tudjuk, hogyan, nem tudjuk, hogy lesz-e beleszólásunk, és nem tudjuk, hogy a kormány továbbra is az eddig tapasztalt hatalmi arroganciával tervez-e kormányozni. Mindenesetre az bebizonyosodott, hogy létezik olyan mértékű ellenállás, ami még ezt a vezetést is képes visszavonulásra kényszeríteni.

Ha valamiből, ebből mindenképp erőt meríthetünk a további tiltakozáshoz, illetve az általunk tapasztalt visszásságok elleni határozott kiálláshoz. Én is ezzel a gondolattal szeretnék ma estére minden résztvevőnek kulturált, jó hangulatú, eredményes tüntetést kívánni.

Kedvcsináló: Az Index videója az első tüntetésről

tüntetés a sajtószabadságért kohn töhötöm 2011. 01. 27. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Megint Orbánék állhatnak az EU fejlődésének útjába Megint Orbánék állhatnak az EU fejlődésének útjába
  • Bagdad átvette az irányitást a kirkuki olajfinomítók felett Bagdad átvette az irányitást a kirkuki olajfinomítók felett
  • A szélsőjobb egyszer már csúnyán megbukott Ausztriában, kérdés, hogy kapnak-e újabb esélyt? A szélsőjobb egyszer már csúnyán megbukott Ausztriában, kérdés, hogy kapnak-e újabb esélyt?
  • Magukra hagyott tanodákat látogatott a Tanítanék Mozgalom az Adománytaxival Magukra hagyott tanodákat látogatott a Tanítanék Mozgalom az Adománytaxival
  • A filmrovattal együtt a józan ész is távozott az Origóból A filmrovattal együtt a józan ész is távozott az Origóból

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr212617931

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Viktor, gyere velünk! 2011.01.28. 02:47:49

Orbán Viktor huszonkét éve olyan szabadságeszmék mellett állt ki, amik most sokak szerint csorbultak. Ezért volt oly botor e sorok írója időnként azt kiabálni: Viktor, gyere velünk! Nyilván nem fog, de a szembesítés legalább némi elégtétel egy ilyen cs...

Trackback: Dzsessz, molinó és táncos Feri (fotók) 2011.01.28. 00:21:29

Azért nem megy minden döccenőmentesen. Az egy dolog, hogy most valamivel kevesebben voltunk. Túl közel volt az előző, viszont sokkal nagyobb volt a hideg (a folytatás - már ha szükség lesz rá - szerencsére később lesz, egy a rendezvényhez abszolút pas...

Trackback: Szalai Annamária Biszku Béla rajongója? 2011.01.27. 14:26:11

Melyik idézetet ki mondta?„A mostani szabályozási tervben a vélemény-, a szólás-, a sajtószabadság már nem öncél, hanem a közösség érdekét, a társadalom integritását szolgálja”„Támogatjuk és bátorítjuk a vitákat, de fontosnak tartju...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard