Ő már akkor is tudta. (Kép: fn.hu - 2009)

Azt mondom, törekedjünk konstruktivitásra: először is szeretném kiragadni Orbán Viktor évértékelő beszédéből a számomra is értékelhető, vállalható gondolatokat; azokat, amelyek akár előre is mutathatnának/mozdíthatnának, ha lenne mögöttük valós kormányzati szándék és tevékenység.

Rendkívül fontosnak tartom például, hogy miniszterelnökünk kiemelte a közös munka, az összefogás, a kitartás szerepét. Valóban ez tűnik az egyetlen kiútnak a katyvaszból, amelybe egyébként nem kis részt az a politikai elit süllyesztette nyakig az országot, amelynek Orbán is prominense. De hát ezt régóta tudjuk: ma már fölösleges azon vitatkozni, hogy ki ölt meg kit. Ha bármit is javítani akarunk a helyzeten, először a saját felelősségünkkel kell szembesülnünk. Ezt az önállóság, polgári érettség irányába mutató gondolatot vélem kihallani a miniszterelnök szavaiból (bár a "bocsánat" szó mintha ma sem hangzott volna el a szájából - talán majd egyszer).

A másik lényeges dolog, amire Orbán kitért, az országból kiáramló szellem, munkaerő, fiatalság problémája. A legteljesebb mértékig egyetértek azzal, aki olyan körülményeket szándékozik teremteni Magyarországon, ami a most felnövőket maradásra, a már eltávozottakat visszatérésre ösztönzi. Abban viszont már egyáltalán nem vagyok biztos, hogy erre a magánnyugdíjpénztárak felszámolása, a média Berlusconisítása, az Alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálása vagy épp az új, továbbra is homályba burkolózó Alkotmány lebegtetése a legmegfelelőbb eszköz.

Más szóval: Orbánnak maximálisan igaza van abban, hogy fontos lenne erősíteni a közösség érzését. A válaszom pedig: igen, szeretnénk Magyarországért dolgozni; igen, képesek vagyunk rá, és ezt be is akarjuk bizonyítani. Még csak nem is várjuk, hogy ehhez az állam kifejezett segítséget nyújtson (ilyet speciel Orbán idén már nem is ígért). Csak ne szívassatok már fölöslegesen, ha szabad kérnünk.

Kicsit eltértem a tárgytól, elismerem, és elnézést kérek. Még néhány szót ejtenék azokról a részekről, amikkel nem értettem egyet ebből a handabandázásból. Ocsmány, populista húzásnak tartom például a segélyből élők ismételt pellengérre állítását - különösen akkor, ha ezt a tyúklopással egy bekezdésben követi el egy megválasztott magyar miniszterelnök, akit még csak nem is Szegedi Csanádnak hívnak.

Az én szememben ennél súlyosabb húzása nem volt a beszédben Orbánnak; a rossz szájízhez viszont mindenképp hozzájárult, hogy úgy éreztem, ő már tudja, amit mi még csak sejtünk: vagyis hogy nem tud semmit. Üres frázisok; a múlt, a korrupció és a szegényebb rétegek hibáztatása; végül pedig az unalomig ismert "hajrá Magyarország" (nem tudom, miért, de ezt hallva úgy érzem, a felcsúti géniusz ma már csak a lelátón ül, és onnan szurkol gyötrődő csapatának). A miniszterelnök (jogosan) munkát és összefogást kér tőlünk - de azt leshetjük, hogy ő vagy a pártja járjon elöl jó példával.