Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Súlyos hiba lenne betiltani a melegfelvonulást

Súlyos hiba lenne betiltani a melegfelvonulást

kohn töhötöm
Tetszik
0
2011. február 14. hétfő, 17:57
alkotmány melegfelvonulás

A 2009-es Meleg Méltóság Menete - Méltósággal vonultak

„A rendőrség nem engedélyezte az idénre tervezett budapesti melegfelvonulást, értesült a mandiner.hu. Steigler Sándor a Szivárvány Misszió Alapítvány vezetője megerősítette a hírt az Indexnek. Az útvonalat már tavaly szeptemberben tudomásul vette a rendőrség, de ezt a múlt héten meg akarták hosszabbítani a Parlamentig. Ezután jött a tiltó határozat, amelyet a Szivárvány Misszió Alapítvány a bíróságon támad meg.” (Index)

Természetesen meg kell szólalnunk a melegfelvonulás betiltásának ügyében. Ahogy arra Rajcsányi Gellért a Mandineren már rámutatott, a gyülekezési jog mindenkinek demokratikus alapjoga, aminek a gyakorlását – és ez már az én személyes véleményem – nagyon szélsőséges esetben sem szabad korlátozni. A Mandiner szerzője azt is helyesen látja, hogy a „közlekedés aránytalan sérelme” „gumihivatkozás”, amit a rendőrség többnyire sajnos a jogkorlátozás legitimálására alkalmaz.

Kérdés, hogy miért. Ha rosszhiszeműen akarnám értelmezni az eseményeket, azt mondanám: talán az bosszantotta fel az alkotmányozási hévben égő jogalkotókat, hogy a felvonulás szervezői a házasságot egy férfi és egy nő kötelékeként szentesítő, tervezett alkotmánymódosítás ellen is tiltakozni akartak. Könnyen lehet, hogy ez már nem fér bele a „hadd szóljon bele a nép is az alkotmányozásba” címszóval futó, nemes kezdeményezésbe. Márpedig ez a lépés nyilvánvalóan távolodást jelentene az egyneműek házasságának vagy élettársi kapcsolatának elismerésétől – nem csoda tehát, hogy az érintettek tiltakoznának, és ezt a törvényhozás központjának szimbolikus közelségében tennék. Ha lehetne.

Persze jóhiszeműen nem zárnám ki annak a lehetőségét sem, hogy - ahogy arra tavaly is láttunk példát - ezúttal is csupán a rendőrség túlbuzgóságáról, illetve egyszerű félreértésről van szó. A helyszínválasztás módosítása révén talán elsimítható a konfliktus – más kérdés, hogy a szervezők ragaszkodnak a Parlament közeli helyszínhez, és ezért a bíróságon is hajlandóak megtámadni a döntést.

Bárhogy is ítél azonban a bíróság, az üzenet mindenképpen rossz. Egy jó előre bejelentett, jellemzően békés rendezvényről van szó – még hosszas mérlegelés után sem lehet igazolt egy ilyen demonstráció ellen tiltó határozatot kiadni. Az Orbán-kormány alatt mindeddig nem volt példa a gyülekezési jog tendenciózus korlátozására. Nem most kéne elkezdeni.

 

alkotmány melegfelvonulás kohn töhötöm 2011. 02. 14. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Adjunk hitet magunknak október 23-án! Adjunk hitet magunknak október 23-án!
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
  • A német liberálisok nagy visszatérése A német liberálisok nagy visszatérése
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban  Újabb sztrájk jön az Operaházban 
  • Liberálisozva, röhögcsélve gúnyolták ki az Index KFC-ben megvert újságíróját Mészáros Lőrinc tévéjében Liberálisozva, röhögcsélve gúnyolták ki az Index KFC-ben megvert újságíróját Mészáros Lőrinc tévéjében

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr362661048

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Homofóbok 23 pontja 2011.02.15. 09:33:42

A könnyebbség kedvéért összegyűjtöttük a homofóbok érvkészletét, legyen miből válogatni. Ékes Ilona betiltatná a melegfelvonulást mert szerinte  a rendezvény félelmet kelt, veszélyezteti az iskolások erkölcseit és akadályozza a forgalmat, maj...

Trackback: Valóság nagybátyánk elutazott 2011.02.15. 08:54:05

A hazai és nemzetközi sajtó kitüntetett figyelme közepette tartotta meg parlamenti beszédét tegnap Orbán Viktor. Az országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitó ülésén elhangzott húszperces napirend előtti felszólalástól végre konkrétumokat vártunk. Nem kap...

Trackback: Melegfelvonulás törölve 2011.02.15. 06:17:36

Budapest rendőrfőkapitánya betiltotta az idei melegfelvonulást a "közlekedés aránytalan sérelmére" hivatkozva. A döntés jogerős, fellebbezésnek helye nincs.Kapcsolódó cikkek:Idén nem lesz melegfelvonulásStrasbourg: az államok kötelesek engedé...

Trackback: Azok az országok boldogabbak, ahol elfogadják a melegeket? 2011.02.14. 23:52:42

A budapesti melegfelvonulást 18 ország nagykövetsége támogatta. Ezek alapvetően nyitott toleráns országok, amelyekben a melegek házasságot vagy élettársi kapcsolatot köthetnek. Érdekes összevetni, hogy az általános boldogságindex-en ezek az országok...

Trackback: A te Valentinod.... 2011.02.14. 21:29:55

Trackback: Tilcsákbe. 2011.02.14. 21:27:49

"Konzervatív forradalomban" élünk ma Magyarországon. Mielőtt még nagyon nekimennénk a konzervatívoknak, tegyük hozzá, hogy valódi konzervativizmusról szó sincs - csupán egy halom önjelölt erkölcscsősz, kisebbségi komplexusos zsebdiktátor és á...

Trackback: És még buzik is! 2011.02.14. 19:22:33

p { margin-bottom: 0.21cm; }Coming out: a blog szerzője szurkol annak, hogy minél több férfi embertársa fedezze föl magában a meleg vonzalmakat. Így ugyanis több esély marad arra, hogy bájos lánykák pillantásukat szerénységére vessék – hogy egyeb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard