Wittner Mária olyat mondott, amit egy ember nem mond, gyakorlatilag a halálát kívánta egy haldoklónak, a 3 éve kómában fekvő Horn Gyulának, és ezzel újra beindította, a mi kommunistánk, te fasisztád, mi fasisztánk, te kommunistád játékot.

Ennek a játéknak annyi a lényege, hogy Wittner Mária, hős a jobboldalról nézve, míg Horn Gyula, Mécs Imre vagy Göncz Árpád hazaáruló. Baloldalról nézve pedig fordítva. Nincs mocskosabb dolog a politikában, mint a karaktergyilkolás, főleg ha ezt a politika az egyes emberek személyes sérelmeiből gyúrja meg és vetíti ki egy-egy emberre.  

Nem akarok belemenni semmilyen történelemigazolásba, áltörténészi kurkászásba, de mind Wittner Mária, mind Horn Gyula a történelem egy-egy alakja, akiknek nézeteivel semmilyen módon nem tudok azonosulni. Tisztelni viszont számomra kötelező őket, még ha most éppen (minimum 8 éve) Wittner meg is őrült. Az ő le-karaktergyilkolásuk bal, vagy jobboldalról az annak az elállatiasodott politikai tudatnak a kiterjesztése, amikor Horn Gyula felelős 56-ért és a kommunizmus összes bűnéért, hiszen ő a Kommunista, míg baloldalról Wittner Mária a tipikus Fasiszta akiről az úri baloldal tudja, kivégeztetne minden liberálist, kommunistát és másként gondolkodót, ha lehetne.

Pedig mindketten emberek, akik egyszemélyben nem lehetnek felelősek a történelemért, az egyikből halálraítélt, majd országgyűlési képviselő lett, míg a másik vélhetően kis katona akinek felakasztották a bátyját, majd rendszerváltó külügyminiszter, és a rendszerváltás utáni Magyarország miniszterelnöke.

Nincs gyalázatosabb annál, mint amikor egy kómában fekvő embernek kívánják a halálát, vagy amikor egy 90 éves bácsit feddnének meg azért, amit a kollektív tudat szerint cselekedett 65 éve.

Az biztos, hogy se a kommunizmus se a fasizmus bűneit elfelejteni nem kell, de megbocsátani a halottaknak és haldoklóknak kötelező, ezt együtt jobbról és balról megtenni, pedig az egyik legfontosabb dolog lenne amit ez a társadalom megtehet.