A Szegedi közgyűlés nem vette napirendre Gömbös Gyula szegedi díszpolgári címének elvételét, a Fidesz és a Jobbik szavazataival. Míg a Jobbik indoklása szerint Gömbös hős volt addig a Fidesz arra hivatkozik Szegeden szabályozva van kitől lehet elvenni a díszpolgári címet, és kitől nem.

A cím odaítélésének időpontjában Magyarország nem volt szuverén állam, az érintettek közreműködtek magyar hazafiak kivégzésében, és felléptek az ország önrendelkezése ellen.

Márpedig Gömbös Gyula 1935-ben lett Szeged díszpolgára. Tehát Gömböstől a cím megvonása ellentétes lenne Szeged díszpolgárokról döntő határozatával. A Fidesz-es képviselő azt is hozzátette, ha ma döntenének Gömbösről ő bizony nem támogatná a cím odaítélését.

Ez egy nagyon érdekes helyzet. Egyrészt Gömbös fajvédő politikája elkötelezett németpártisága, és szélsőjobboldali nézetei hozzájárultak Magyarország második világháborús politikájához, másrészt viszont csak sejthetjük, hogyan reagált volna Gömbös a 40-es években.

Én személy szerint azt gondolom, hagyni kell egymás hülyeségeit, aki Gömböst akarja éltetni, az tegye meg ezt. De egy városnak ne legyen olyan díszpolgára, aki szélsőséges nézeteket vall, ahogy Budapestnek se legyen díszpolgára Ságvári, vagy Sztálin, ugyanúgy ne legyen Gömbös se Szegedé. Persze kevesebb rosszabb dolog van mint elvenni egy díszpolgári címet és így átírni a történelmet, de néha ez van. A Díszpolgári cím azt fejezi ki a város egyetért a személy gondolataival, azt mondja a város lakói tisztelik ezt az embert. Ahogy Budapest kevés polgára tiszteli Ságvárit vagy Sztálint, sőt a többség egyenesen utálja, addig nem hiszem, hogy Szeged egyöntetűen rajongna Gömbösért.

Itt is az a probléma, hogy a politika felhasználja a történelmet, saját ikonokat gyárt magának, és ezt próbálja lenyomni az állampolgárokon (ettől az esettől függetlenül), nem pedig arra vár, hogy az állampolgárok kiáltsák ki saját ikonjaikat. A most adományozott budapesti díszpolgári címek is inkább a Fidesz szimpátiáról szólnak, mint a lakók elismeréséről, és ez így bizony szégyen annak is aki kapja.

Az állampolgárok, és a politikusok közötti párbeszédre sok helyzetben lenne szükség, és pont a címek és díjak, lenne az egyik, ahol ez kiválóan működne, hiszen a politikus nem maga adományoz, hanem azoknak az állampolgárokat képviselve, akiknek a vezetésére megválasztották.