Egy kézfogás. Ahogy az ujjak összefonódnak, vörös és barna, vajon mi lehet Vona mélabús tekintetében, Mesterházy cinkos mosolyában? Talán arra gondolnak, 4 év múlva együtt kicsináljuk a Fidesz-t? Ahogy a vér és a máj találkozik, ahogy a testben kötnek erős szövetséget, úgy fonódnak össze a kezek. Ahogy anno Molotov és Ribbentrop rázott kezet. Most mit osztanak fel? Talán az országot, keltre és nyugatra? Városra és falura? Vajon mi lehet olyan fontos, hogy Mesterházy Attila még az ülés előtt odafusson kezet fogni?

Ezt írtuk volna, ha az írást Tóth Ákos-i mélységekben űznénk, hiszen a Népszabadság szerzője, az alábbi képre ezt írta:

Vajon mire gondolt a három férfi? Arra talán, hogy a közvéleménykutatók szerint megindult fölfelé a Jobbik és az LMP is, az MSZP viszont stagnál? Lám csak, döglődik az ellen? Erről váltottak volna szót? Miről beszélgettek vajon? Mi lehetett annyira fontos, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke távoztából visszafordulva fölugrott egy pillanatra az LMP vezető alakjához, valamint a Fidesz frakcióvezetőjének kabinetfőnökéhez, hogy aztán kedélyesen megbeszéljék a dolgot?

Nem is az a szomorú ebben a cikkben, hogy a Népszabadság szerzője, ha nincs semmi akkor is megpróbál valami lehúzó cikket írni, az általa nem szeretett politikai erőkről, hanem, hogy folytatja azt a 20 éves hazudozást, ami a magyar politikai elértéktelenedéséhez vezetett, ahhoz a kiábrándultsághoz ami jelenleg van.

Számtalan kép lelhető fel az interenten egymással kezet fogó politikusokról, vagy beszélgető politikusokról, mivel ez a természetes, ahogy egy ökölvívó meccs előtt, után, kezet fognak a versenyzők, úgy a politikai ellenfelek is tiszteletben kéne tartsák egymást. De az elmúlt 21 év politikája és médiája nem ezt a képet akarja látatni, a két nagy párt vérre menő küzdelemről egymás legyőzéséről, élet-halál harcról beszél, és úgy is cselekszik. Szintet emeltek, először csak az emberek hülyítésében, majd saját maguk is belehülyültek. 2002 óta a kampányok már csak egymás legyőzéséről, nem az ország irányításáról szólnak. Erről szólt az elmúlt 8 év, és erről szól a mostani Fidesz kormányzás is, a hatalom lett az egyedüli érdemleges pont, márpedig nem a hatalom felhasználása, hanem maga hatalom.

Ugyanennek a vérgőzös politikai képnek a terméke a fenti cikk is, ami elképzelhetetlenek tartja, azt, hogy pártok együttműködjenek az országért, hogy vitakultúra legyen, amiben egyik vagy másik fél ténylegesen beszél egymással, és meggyőzik egymást. Nem ez nem létezhet csak a hatalomért való marakodás. Az ilyen cikkek ezt a helyzetet konverzálják, és jól elütetik a választópolgárok agyában, ha ő és ő találkoznak, akkor ők már egymás barátai, akkor ők a mi ellenségeink.

Pedig ebben az országban, kevés a politikai válságból egyszerűebben kivezető út van mint azt felfogni, 10 millió ember él itt, 5 millió magyar még a határon túl, és bizony, bármilyen kormány bármit csinál, azt mi mind 10+ 5 millióan éljük meg. Nem lesz Fidesz, LMP, MSZP, Jobbik ország, egy ország van ami oszthatatlan Fidesz, LMP, MSZP, Jobbik és bizonytalan szavazókkal, egy politikai tér van, amit együtt kéne irányítani.

Igen van közös pont az LMP, a Fidesz, az MSZP és a Jobbik politikájában, egy olyan közös pont amiről nap mint nap beszélniük kell, még ha nem is értenek egyet, még ha nagyon is távol állnak azok a megoldások amiket elképzelnek, ez pedig mi vagyunk. És aki tagadja azt, hogy ez a közös pont meglenne, az nem csinál mást, mint amikor Jobbikos zsidózik, cigányozik, a Fidesz-es elmondja, ki nem tartozik a nemzetbe, az MSZP-s, pedig hogy ki nem demokrata!

Bár ez a politikai kultúra még elképzelhetetlen, de pontosan az ilyen cikkek miatt, az ilyen megnyilvánulások miatt, amik az elmúlt 21 évben a politikát egy élethalál harccá emelték, amihez a magyar politikai struktúra alkalmazkodott, ami szép-lassan romba dönti ezt az országot.