A tegnapi nap során K.A. budapesti lakos kiment a nyolcadik kerület egyik terére (Rezső tér), és kissé koszos ruhában, egy kék ikeás zsákkal és két pokróccal felszerelkezve lefeküdt egy padra. A pad előtt elhelyezett egy táblát, amely pénz adományozására buzdított.

Nem sokkal ezután lakossági bejelentés érkezett a nyolcadik kerületi rendőrségre, melyben arról tájékoztatták a rendőröket, hogy egy szakadt kinézetű ember pénzt kért a járókelőktől ezen a környéken. 15 perc múlva meg is érkezett a hatóság, előbb egy kerületőrség feliratú kocsi formájában, melyből vigyorogva fotózták le a padon fekvő embert, majd odamentek hozzá.

Nem sokkal ezután megjelent egy rendőrautó is, így az erőszakot nem tanúsító K.A. bűneinek feltérképezése (padon fekvés, tábla birtoklása, nem felkelés) NYOLC hatósági személy energiáját és készenlétét vette igénybe. Végül az erőszakmentes ellenállást választó K.A. ellen szakszerűen jártak el, fejét letartva megbilincselték, majd két rendőr elhúzta a kerületőrség kocsijáig. Útja a rendőrkapitányságra vezetett, kb. este fél tízig ott is maradt.

Minden bizonnyal a nyolcadik a város legbiztonságosabb kerülete, hisz ha egy padon fekvő ember elleni eljárásra nyolc hatósági személy jut, olyan kiszállási idővel, amit drograzziák esetén se nagyon ér el a rendőrség, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nincs más, amivel tudnának foglalkozni. Vagyis a kerület kiemelkedően biztonságos, nem történik se lopás, nem lopnak kocsikat, verekedés, garázdaság sehol. A Rezső térre menet egy utcában gyors egymásutánban két helyen is törött ablaküveget láttunk a parkoló autók között, nyilván jókedvükben törték fel saját kocsijaikat a tisztelt lakosok.

A videón lévő időszámláló a bejelentéstől számolt időt mutatja.

KM: Kezdjük az elején: mit csináltál, amiért megbilincselve cipeltek el a rendőrök?

K.A.: Ültem. Egy padon. Jó, persze, nem csak ennyi volt az egész. Eredetileg ugyanis feküdtem egy pokróc és egy szatyor volt nálam, és egy lakossági bejelentés szerint koldultam. Nemsokára megérkeztek a rendfenntartók három autóval, összesen nyolcan. Először négy kerületőr igazoltatott és szólt, hogy a fekvést hagyjam abba, úgyhogy felültem. Ezután közölték, hogy be kellene fáradnom a Víg utcai kerületi szabálysértési irodába, mert közterületen való életvitelszerű tartózkodás szabálysértését követtem el, amit érkezésükkor le is fotóztak. Innentől sajnos a kapcsolatunk félresiklott, én ugyanis közöltem, hogy semmit nem csináltam, hanem csendben, egy helyben ültem senkit nem zavarva, előtte meg egy kicsit feküdtem hasonló aktivitással, így én biztos, hogy nem szeretnék innen távozni, hanem inkább folytatnám az eddigi passzívkodásomat. Ekkor közelebb jött a négy rendőr is, így maximum 20 perccel azután, hogy ledőltem a padra, immáron nyolc rendvédelmi dolgozó állt körbe és próbált valamit kezdeni azzal a ténnyel, hogy én ülök, és ezt nem vagyok hajlandó abbahagyni. Többször informáltak róla, hogy ezzel hány fajta szabálysértést követek el, én ellenben jeleztem hogy nekem alapvetően jogomban áll ülni egy padon, sőt, akár még elheveredni is. Végül arra jutottak, hogy márpedig én akkor is velük tartok, úgyhogy erővel hátracsavarták a kezeimet, összebilincselték őket, majd a kitekert karom alá nyúlva elhúztak az egyik autóhoz, bepakoltak és elvittek a kerületi kapitányságra.

KM: Tehát aki ledől közterületen azzal így bánnának. Nem provokáltad ki esetleg valahogy ezt a bánásmódot?

K.A.: Jogos a felvetés, hiszen emberek néha szoktak "piknikezés" címen pokróccal közterületen heverészni, és mégsem hallunk róla, hogy rendszeresen bilincsben vinnék el őket. Bizonyos szinten provokáltam, hiszen úgy néztem ki, mint amit a sztereotípiák elvárnak a hajléktalan emberektől. Ikeás zsák, viseltes ruhák homlokba húzott kapucnival, a pad mellé lehelyezve még egy újságom és egy "Kérlek adj pár forintot" táblám is volt. Az első kérdések arra is vonatkoztak, hogy életvitelszerűen élek-e én közterületen. Hazudni nem szerettem volna a rend őreinek így azt az utat választottam, hogy az igazságnak megfelelően olyanokat mondok, mint "fordult elő, hogy közterületen aludtam" és hogy "van, amikor barátaimnál alszom". Nem igazán értettem a jelentőségét a dolognak, hiszen ha az, amit csinálok, ha szabálysértés, akkor teljesen mindegy, hogy hajléktalanként élek-e. Mindenesetre egyetlen dolog volt, amiben különböztem egy átlagos piknikezőtől: hajléktalannak lehetett gondolni. Sem szóban, sem tettben nem provokáltam senkit, hanem igyekeztem a lehető legpasszívabban viselkedni - és ülni.

KM: Ezek után akkor bevittek a kapitányságra, innentől mi történt?

K.A.: Az autóban lejött a fejemről a kapucni, ekkor felismert az egyik rendőr, aki látott, a keddi demonstráción ( A Város Mindenkié demonstrációja, amiről itt számoltunk be - a szerző). Innentől kiemelt figyelmet kaptam. Többször tájékoztattak különböző parancsnokok arról, hogy miért hoztak be, mi fog történni, és megkérdezték, hogy a rendőri intézkedéssel szemben kívánok-e panasszal élni, de nem kivántam. Ekkor a fogdába vezettek, megkérték hogy vetkőzzek meztelenre, hogy ellenőrizhessék, nem akarok-e becsempészni valamit a cellába, átkutatták és leltárazták az összes nálam lévő holmit, majd egy üres cellába kerültem. A kapitányságra érkezésem után minden rendőr, akivel találkoztam, maximálisan kedves és segítőkész volt, hogy egy példát mondjak, amikor elindultunk a cella felé, és elejtettem egy félmondatot, miszerint én most alszom egyet, felajánlották, hogy mehetek abba a cellába, ahol van egy matrac.

KM: menyi időt töltöttél bent?

K.A.:Mivel óra nem volt nálam, nem tudom pontosan. Olyan délután három körül vihettek be, és nyolc körül vittek át a szabálysértési irodába. Mivel a kihallgatáson nem kívántam vallomást tenni, az intézkedő rendőrök tanúként precízen elmondták mi történt, az érdekességet csupán az jelentette, hogy házon belül is bilincsben vagy vezetőszíjon vezetik az embert. Végül kaptam egy határozatot, hogy jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenállás miatt 30.000 Ft-ra büntettek, és indulhattunk az utca másik végén lévő szabálysértési irodába (természetesen megint bilincsben és vezetőszíjon), hogy kiderüljön, mi a helyzet a "rendes" szabálysértési dolgokkal.

Itt megint két órát tölthetem és újra előjött a furcsa szituáció, hogy végig az az érzésem volt, arra kíváncsiak, tényleg hajléktalan vagyok-e, hiszen ha igen, akkor jár a büntetés, ha nem, akkor pedig nem. Erre rá is rákérdeztem, persze tagadták, hogy ilyesmiről lenne szó, de azért annak ellenére, hogy induláskor elismertem a közterületen való életvitelszerű tartózkodást, újra és újra visszakanyarodott oda a beszélgetés, hogy mennyire élek közterületen. Arra nem kaptam választ, hogy van-e esetleg valami penzum, amit teljesíteni kell ahhoz, hogy az ember büntethető, hajléktalan legyen, de arra vonatkozóan hangzott el állásfoglalás, hogy a hivatal, mint jogalkalmazó álláspontja szerint ez a szabálysértés nem önmagában egy egyszeri cselekvés, hanem valami bizonytalan ideig folytatott dolog. Talán ugy lehet legjobban megfogalmazni, hogy egyszer padon feküdni még nem szabálysértés, ha viszont valaki rendszeresen padon fekszik, az már az.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a polgármester által vezetett önkormányzat mint jogalkotó gyakorlatilag átlöki a felelősséget a jogot alkalmazni próbáló beosztottjaira, mintegy azt mondva "döntsétek el ti, mitől függ, hogy ki életvitelszerű, ki nem". Ez lehetővé teszi, hogy minden ellenkező állítás dacára kialakuljon egy hajléktalan-nemhajléktalan választóvonal, ami szerint ugyanaz a cselekedet az egyiknek szabad, a másiknak nem, és ez elképesztő. Ennek az embertelen rendszernek a felelőssége a törvényt beterjesztő és megszavazó országgyűlési képviselőké és a rendeleteket alkotó fővárosi és kerületi önkormányzati képviselőké.

KM: mi volt a célod mindezzel, mit szerettél volna elérni?

K.A.: Nem volt valami kidolgozott stratégia, egyszerűen csak felháborított, hogy embereket nem a cselekedetik miatt, hanem azért büntetnek, amilyen állapotban vannak. Volt bennem egy  kényszer arra, hogy valamit tegyek ez ellen az igazságtalan rendszer ellen, így jött az ötlet. Emellett az agyam nem volt hajlandó befogadni, hogy 2011 Magyarországán előfordulhat olyan, hogy nótórius padon fekvés-ülés miatt bilincsben viszik el az embert, és két hatóság egyszerre bünteti meg érte. Azzal számoltam, hogy senki rám sem hederít majd, és egyszerűen látni akartam, mi történik ténylegesen.

A történtek után most azt nem értem éppen, hogy soha betöréshez, autófeltöréshez, utcai támadáshoz, családon belüli erőszakhoz, vagy más büncselekményhez nem láttam ilyen hamar ennyi rendvédelmi dolgozót kivonulni, és ez valami hihetetlenül szomorú a kerület prioritásait nézve. De volt egy harmadik dolog is, ami motivált, az hogy ez emberek életéről szól. Olyan emberekéről, akik vagy hibáztak, vagy nem, de így is a legkeményebb körülményekkel kell megküzdeniük nap mint nap. Megfosztva mindenféle érdekérvényesitő képességtől, senki sem hallja, senki sem akarja látni őket. persze én sem tudok a hangjuk lenni, azt nekik kell megszervezniük. De szeretném, hogy tudják, nincsenek egyedül, vannak emberek, akik kiállnak értük. Mint ahogy szerintem mindannyian szeretnénk, hogy legyen aki értünk kiáll, ha bajba kerülünk.