Köszönjük szépen, hogy ennyien kijöttetek ma a Kossuth térre tüntetni, támogatni a hajléktalanokat, és köszönjük, hogy A Város Mindenkié megszervezte ezt a tüntetést.

Lehetőséget kaptunk rá, hogy leközöljük Kopiás Attila Steve beszédét, amint lentebb olvashatok. Mi is azt gondoljuk, a felelősségérzet és a közösségért való cselekvés azok, amik kiutat mutathatnak nekünk ebből a borzasztó politikai helyzetből, ezért is fontos, hogy egy ilyen elsőre marginálisnak tűnő, mégis, sőt talán pont ezért baromi fontos témában ennyien azt mondtátok: kint kell lenni!

Készülünk még egy összefoglalóval az egész helyzetről, a tüntetésről és a parlamenti vitáról is. De addig is íme a beszéd! (fotó:F.H.)

Sziasztok! Kopiás Attila Steve vagyok, 29 éves programozó, szociológius hallgató, egyszerű állampolgár.

Lehet, hogy hallottatok róla, múlt hétfőn hajléktalannak öltözve kifeküdtem egy nyolcadik kerületi padra. Nem koszoltam, nem zavartam senkit, csak feküdtem egy üres padon. 15 percen belül 8 hatósági személy jelent meg, akik végül bilincsben vittek el, amikor nem voltam hajlandó elmenni onnan. Csütörtökön megismételtem ugyanezt, immáron öltönyben - ekkor semmi nem történt. Amikor bejelentettem magam, mint szabálysértőt, azt a tájékoztatást kaptam, hogy én igaziból nem is vagyok hajléktalan, így ha akarom sem sérthetem a törvényt.

Két hét alatt közel 300-szor büntettek meg Józsefvárosban hajléktalan embereket életvitelszerű közterületen tartózkodásért. Most azért vagyunk itt, mert hétfőtől rájuk börtönbüntetés várna. Az Országgyűlés ma tárgyalja Kocsis Máténak és 12 társának azt a törvénymódosítását, ami 60 nap azonnali börtönbüntetést is lehetővé tenne ugyanebben az esetben. Ma, a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapján ők a szegények ellen akarnak küzdeni, és ezt nem hagyhatjuk. 

Nem hagyhatjuk, azért sem, mert most nálunk elesettebb, rosszabb helyzetben lévő felebarátainknak szüksége van a segítségünkre. 

De nem hagyhatjuk azért sem, mert ez rólunk szól: a mi országunkban nem történhet meg huszonévvel a rendszerváltás után ismét, hogy emberek nem azért kerülnek börtönbe, mert bűncselekményt követtek el, hanem azért, mert valamilyen helyzetben vannak.

Hadd meséljem el, hogy én miért vagyok itt.

Én A Város Mindenkié hajléktalan tagjaival akkor ismerkedtem meg, amikor egy beteg gyereket nevelő család kilakoltatása ellen tiltakoztak, vállalva a rendőri intézkedést is a náluk jobb helyzetben lévő emberek védelmében. 

Ott voltak akkor is, amikor az Alkotmánybíróság védelmében demonstráltunk, még úgy is, hogy arról az Alkotmánybíróságról volt szó, ami korábban a lakhatási jog ellen döntött. 

Ott voltak, amikor az alkotmány megszüntetése ellen tiltakoztunk. 

Együtt támogattuk a közalkalmazottak, így a rendőrök küzdelmét is a méltányos fizetésért, nyugdíjért. 

Amikor a melegfelonulásokat támadások érték, ők szintén ott voltak. 

Voltam velük az árvíznél önkéntesként zsákot pakolni borsodban, és rászorulók házait felújítani számos településen. 

Minden reggel felkelnek a szállón, az utcán, vagy az erdőben, és a munkájuk, akár iskolájuk mellett szabadidejükben azon dolgoznak, hogy ez egy élhető ország legyen mindannyiunknak. 

Dolgoznak azért, hogy a közvécék terjedésével tisztábbak legyenek a közterek. Dolgoznak azért, hogy a lakásban élő, elszegényedő emberek ne kerülhessenek az utcára. Szerveznek szemétszedést, folyamatosan készítenek javaslatokat a milliókat érintő szociális és lakhatási válság megoldására, jogsegély szolgálatot üzemeltetnek a rászorulóknak, képzéseket tartanak hajléktalan embereknek, önkormányzati dolgozóknak, iskolásoknak. Felsorolni is lehetetlen, mi mindent csinálnak.

És most a Kocsis Máté és társai személyében megnyilvánuló hatalom nem csak börtönnel fenyegeti ezeket az embereket és sorstársaikat. Nem csak azt állítja a VIII. kerület weblapján, hogy idézem szó szerint: "Ha nem szorítjuk ki a hajléktalanokat, akkor ők szorítják ki a józsefvárosiakat". Hanem azt is állítja, hogy ezek az emberek, szintén idézem: “káoszhívő anarchisták”, akik újabb idézet: “csak kritizálnak, üvöltöznek, megvalósítható javaslatokat nem tesznek, sőt most már inkább csak feldúlnak mindent”. 

És itt kanyarodnék a beszédem legfontosabb részéhez. Az újabb és újabb hajléktalanellenes intézkedések híre futótűzként terjedt el mindenhol, újra és újra tovább növelve a fokozhatatlannak hitt felháborodást. Nyolc éve igyekszem felelős gondolkodásra törekvő állampolgárként néha ezt-azt tenni társadalmi kérdésekben, és soha ennyi ember nem keresett meg azzal, hogy kell történnie valaminek - mint most bő egy hét alatt. 

Baloldaliak, liberálisok, konzervatívak és jobboldaliak. 

Keresztények és ateisták. 

Hajléktalanok, önkormányzati lakásban élők, középosztálybeliek és jómódúak. 

Aktivisták, aktív állampolgárok és olyan emberek, akik eddig távol maradtak a közügyektől. 

Szociális munkások, lelkészek, tanárok, diákok, önkormányzati dolgozók(!), rendőrök(!) és még sorolhatnám. 

Soha ennyi ember nem ment el demonstrálni kizárólag azért, hogy más emberekkel szolidaritást vállaljon.

A mostani rezsim azt akarja elhitetni velünk, hogy jobb lesz nekünk, ha rúgunk egyet mindazokba, akik nálunk is védtelenebbek. Azt akarják, higgyük el: azért nincs hol lakniuk az embereknek, mert nincs elég lakás. Hogy a szenvedés és a szegénység szükségszerű és természetes. Azt hirdetik, hogy „akinek nincs semmije, az annyit is ér”: hogy vannak értéktelen, fölösleges emberek. Mindez hazugság.

Lehet, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legszomorúbb pillanata fog bekövetkezni ma a Parlamentben, de itt kint valami elindult. Arra kérlek titeket, ne hagyjátok ezt abba! Nem csak azért van szükség rátok, ránk, hogy ez ellen az embertelen törvény ellen tiltakozzunk. Hanem azért is, hogy megvédjük a kiszolgáltatott embereket a nemtelen támadásoktól, hogy egyértelművé váljon: nincsenek egyedül. De azért is, hogy közösen egy igazságos, biztonságos és élhető világot teremtsünk magunknak.

A legtöbben azért vagyunk itt, mert börtön helyett lakhatáshoz való jogot, országos lakhatási és szociális programot, a bérlakáshálózat használatát és bővítését, valamint átgondolt albérlettámogatási rendszert szeretnénk. Én igyekszem segíteni a Város Mindenkiét ezen céljaiban, amivel csak tudom. Tegyétek ti is ezt! Vegyétek fel velük a kapcsolatot, ismerkedjetek meg a konkrét emberekkel. Kérdezzétek meg tőlük, hogy ti, hozzám hasonló egyszerű állampolgárok mivel tudtok segíteni!

Egy Albert Einstein idézettel búcsúznék, aki azt mondta: “A világ egy veszélyes hely. Nem azok miatt, akik gonoszságokat követnek el, hanem azok miatt, akik ezt tétlenül nézik.” Köszönöm nektek, hogy ti nem nézitek tétlenül!