A Fidesz a túlbonyolított adórendszer legegyszerűbb elemét szünteti meg egy tollvonással. Az EVA egyszerű és az önfoglalkoztató szolgáltatást végzők számára az egyetlen olyan adónem volt, amellyel nagy adminisztrációs terhek nélkül tudták végezni a munkájukat.
Az EVA után majd a számlagyárakkal „megoldják okosba” a vállalkozók vagy a papírmunkával való pepecselés jön az érdemi munka helyett, esetleg aki tudja, külföldre rakja a székhelyét. Ismerve a jelenlegi magyar adófizetési hajlandóságot, inkább a számlagyárakhoz fordulnak majd a vállalkozók, mint a NAV-hoz. Így még kevesebb adóbevétel folyik a közös kasszába, és még tovább csökken a gazdasági szereplők bizalma.
A Fidesz százezer vállalkozót tesz most a jégre, és megadja a kegyelemdöfést az adómorálnak. Azért is érthetetlen ez az intézkedés, mert a Fidesz kormányra kerüléskor átláthatóbb könnyebb és egyszerűbb adózást ígért. Az egykulcsos adó bevezetése egyetlen pozitívuma ez lett volna, ám annak bevezetésekor is indokolatlanul sokféle járulék maradt meg, mostanra ezek száma tovább nőtt. Azt láthatjuk tehát, hogy az egyszerűségre való törekvések csak a komplexitás átcsoportosításával jártak. A válság idején érthető és támogatható, hogy a kormány ki kívánja egyensúlyozni a büdzsét, új adónemeket vezet be, ám ebbéli törekvései lépten-nyomon ellentmondásosak, például amikor Cséfalvay Zoltán államtitkár úr azzal indokolja az EVA eltörlését (lásd videó), hogy azzal áttekinthetőbb lesz a vállalkozások adózása. Az EVA kivezetése gyakorlatilag megszünteti az adóbevallás egyszerűsítését: a söralátétből óriásreklám lett. A Fidesz nem csak az brutális adóemeléseket hajt vére, hanem magát az adó bevallási hajlandóságot is csökkenti azzal, hogy minden lényeges egyszerűsítést kivezet a rendszerből.
A legszebb az egészben az, hogy nem az adótörvény beterjesztéseként, hanem egy módosító javaslatban jött az EVA eltörlés ötlete, a nélkül, hogy kitalálták volna, mi lesz az EVA után. Múlt héten még a költségvetési bizottságban a fideszes képviselők kötötték az ebet a karóhoz, hogy márpedig kell az EVA. Majd jött a Nagyvezír, és az asztalra csapott. Erre becsicskult a fideszes gombnyomogatók siserehada: Nem is olyan fontos az az EVA, ha Viktor szerint nem kell.
Majd jött az adótörvény részletes vitája, ahol az államtitkárral és a jegyzővel együtt öt darab kormánypárti képviselő tette tiszteletét a hajnali vitán. Egy szemfüles LMP-s ki is használta a helyzetet, és a törvény tárgyalásának módjáról való szavazásnál kétharmados ellenzéki többséget mutatott a kijelző. A három órás vita alatt az ellenzéki képviselők közel egy órát beszéltek az EVA kérdéséről miközben az egész vitában egyetlenegy kormánypárti képviselő nem volt hajlandó felszólalni. Nem is az a gond, hogy a kormány leszarja az ellenzéket, ezt már megszoktuk. Ahogy azt is, nem akarják elmagyarázni az állampolgároknak mit miért csinálnak, de az már tényleg gáz, ha az egyik napról a másikra megszünteti az adórendszer egyik fontos elemét, viszont erről nincs mondanivalója senkinek.
Az a választási ígéret ami szerint az adóbevallás elfér majd egy söralátéten semmivé vált, mára már csak a sör maradt, és az is egyre kevésbé megfizethető. A lényeg annyi, a Fidesz az EVA-t is megvédte.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.