Tegnap délután az országgyűlés fideszes, jobbikos és KDNP-s támogatással elfogadta a szabálysértési törvény módosítását. December 1-től a "közterületen való életvitelszerű tartózkodás", azaz konkrétan az utcai hajléktalanság 150.000 Ft-tal vagy azonnali 60 nap elzárással büntethető. 

Kattints erre a linkre, jelezd hogy ott leszel, és tiltakozz velünk a hajléktalanok bebörtönzése ellen pénteken 8 órától a Kossuth téren.

Álljunk meg hát egy pillanatra és ízlelgessük ezt kicsit. Ez azt jelenti, hogy azokat az embereket, akiket más jogszabály nem tesz büntethetővé (nem szemetelnek, nem kéregetnek zaklató módon stb), kizárólag egyetlen bűnük van, hogy túl szegények ahhoz, hogy ne kelljen az utcán, állandó zaklatásoknak kitéve, telente mindennapos életveszélyben élniük - őket innentől börtönbe lehet zárni.

Köztudott, hogy a gyakran embertelen körülményeket biztosító és többségében fizetős hajléktalan-tömegszállások már jó ideje 100% fölötti kihasználtsággal működnek. Becslések szerint nagyjából 3000 embernek akkor sem tudnának helyet biztosítani, ha a poloskák, gyakori rablások, vagy a párok szétválasztása nem riasztana el sokakat. Különösen igaz ez a nőkre, hiszen alig van számukra is helyet biztosító intézmény. 

Mindeközben nincs semmilyen hajléktalanságot megelőző vagy felszámolására törekvő intézkedés. Miközben egyre többen veszítik el munkájukat, megélhetésüket, szociális támogatásaikat, végül lakásukat, a kétharmad az utolsó fagymentes zugokból is kizavarja az embereket az utcára. Kunyhólebontások, aluljárók kiürítése, kilakoltatások, szomorú példái az utolsó szalmaszálakba is kapaszkodni próbáló emberek kitaszításának. 

Marad az utca, a mindennapos küzdelem az életben maradásért. Megpróbálni megfelelni a polgári társadalom és a munkaadók öltözködési, higiéniai és viselkedési elvárásainak napi pár óra félálomban töltött alvással, örökös hideggel, amikor a pad az ágy, a szatyor a ruhásszekrény, a bokor a mellékhelyiség.

Pénteken felháborodott állampolgárok - köztük jómagam - ülősztrájkkal tiltakoztak a törvénytervezet ellen a Fidesz hajléktalanügyi referensénél. Aki véletlenül épp annak a kerületnek a polgármestere, amiben a legmagasabbak az önkormányzati lakások bérleti díjai. Annak a kerületnek a polgármestere, ahol (tegyük hozzá: nyilván nem csak az ő hibájából) felére csökkent a bérlakás-állomány az utóbbi tíz évben - és a maradékból 500 jelenleg is üresen áll. Annál a polgármesternél, aki a kerületben élő 2000 hajléktalan ember közül 32(!) számára teszi elérhetővé a kerület frissen indított - és számos sebtől is vérző - ellátási programját, de még ezt is a lakosság bútor- élelmiszer- és egyéb adományaiból tervezi létrehozni. És áll ott ez az ember, akinek a weblapja mindmáig büszkén hirdeti, hogy "Ha nem szorítjuk ki a hajléktalanokat a közterületekről, akkor ők szorítják ki a józsefvárosiakat". Perceken belül rendőrök viszik el a tüntetőket - köztük több hajléktalan embert, nyolcadik kerületit is - akik különböző szervezetek utóbbi hónapokban felgyűlt több száz oldalnyi szakmai javaslatait is elhozták magukkal a lakhatási válság szociális megoldására. Áll ott ez az ember, és kinyilatkozza a hűséges pártmédiának, hogy érthetetlen számára "miért kell azért drukkolni, hogy hajléktalan emberek az utcán éljenek". Három nappal később az általa (és 12 társa által) beterjesztett törvényt a kétharmad jobbikos támogatással megszavazza. 

Innentől azok az emberek, akik nem fértek be az államnak napi 2500 Ft-ba kerülő tömegszállókra, napi 8000 Ft-ba kerülő börtönbe kerülnek maximum 2 hónapra (albérlettámogatással napi 800 Ft-ból lehetne emberhez méltó lakhatást biztosítani számukra). Nem, nem "legalább lesz fedél a fejük fölött". Hanem bűnözők közé, a büntetésvégrehajtási intézetek közismerten kegyetlen körülményei közé kerülnek, mialatt elveszítik munkájukat, megőrzésre hátrahagyott maradék ingóságaikat, hogy aztán újra az utca várja őket, ami újfent 150.000 bírságot vagy 60 nap elzárást jelent. 

Tudtuk, hogy ez fog történni, nem volt illúziónk a kétharmad emberségével vagy józanságával kapcsolatban. De bármennyire is tudtuk, akkor is sokkoló volt megélni, hogy ez itt és most tényleg történik. Nem a történelemkönyvekben olvasunk arról, amikor Magyarországon egyik vagy másik rezsim sújtotta börtönnel a bűnbaknak kikiáltott ártatlan állampolgárokat, hanem ez a jelenlegi valóság. Sokakkal beszéltem, többekben erősödött meg a tehetetlenség érzése, kiből dühöt, kiből elkeseredettséget váltva ki.

Én viszont pont ezt a történelmi tanulságot hívnám most segítségül, hogy megsokszorozza az erőnket, és cselekvésre ösztönözze azokat is, akik eddig tétlenül nézték a történéseket. Tán nem én vagyok az egyetlen, aki történelemórán megdöbbenve szembesült azzal, hogy a nyilas és kommunista diktatúrák milyen mértékben a lakosság inaktivitásából nyerték erejüket. Hogy a többség passzívan, önnön jelentéktelenségének hitébe merülve tűrte az egyre fokozódó állami kirekesztést, ami végül a halál- és munkatáborokban csúcsosodott ki. Mi szerencsés korba születtünk. Nem egy nyilas diktatúrával és nem is egy Rákosi-rendszerrel kell megküzdenünk. Nekünk egy hol jobban, hol rosszabul működő jogállamból a pártállami önkény felé sodródó országban kell tudnunk megállnunk a helyünket. Nekünk ebben a folyamatban kell megtalálnunk azt a pontot, amikor azt mondjuk: ez semmiképp nem mehet így tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az eddigi hiteink a képviseleti demokrácia működéséről (egy szintnél rosszabb csak nem lesz), a törvényekről (többé-kevésbé azért igazságosak) és saját szerepünkről (ha elmegyünk szavazni, mellette meg gondját viseljük magunknak és a családunknak, akkor az elég lesz), már nem érvényesek, változtatnunk kell rajtuk. 

És ez a pont megkérdőjelezhetetlenül itt van. 2011. december 1-től ártatlan emberek ezrei zárhatóak börtönbe. Nem vitatható nézőpontokról van szó, elvont politikai kérdésekről, kisebb-nagyobb mutyikról, röhejes festményekről, de még csak nem is szociális igazságosságról. Nem lehet elismételni elégszer: arról van szó, hogy ártatlan állampolgárok börtönbe zárhatóak lesznek. 

És ez a mi felelősségünk. Évtizedek múlva az unokáink kérdezni fogják, mit tettünk, de nekünk magunknak is el kell számolnunk a lelkiismeretünkkel. Az pedig, hogy "lájkoltam a híreket" vagy "kommenteltem" nem lesz kielégítő érzés. 

Éppen ezért ez az a pont, ahol azt kell mondanunk, nem várunk tovább. Nem hitegetjük magunkat azzal, hogy nem lesz ez annyira rossz, nem fogadjuk el, hogy "amatőr" állampolgárként nem tudunk mit tenni. Lehet hogy sok dologgal szemben tehetetlenek vagyunk, de ennek a törvénymódosításnak buknia kell. Az utóbbi hónapokban napról napra nőtt az elégedetlenség és a tiltakozás ez ellen, és ennek mostantól tovább kell erősödnie. Egyértelművé kell válnia a kétharmad számára: minden erőnkkel ezen leszünk, és ez a törvénymódosítás előbb-utóbb bukni fog és ha nem akarnak vele bukni, miharabb vissza kell vonniuk. Egyértelművé kell válnia, hogy ez nem az az ügy, ami feledésbe fog merülni, és amit csak szomorú kocsmai beszélgetésekben fogunk néha felemlegetni, hanem a valódi küzdelem, az egyre erősödő állampolgári ellenállás csak most kezdődik. 

Mert a törvénymódosítás elfogadóival szemben mi ezután is szeretnénk tiszta lelkiismerettel tudni tükörbe nézni...