„Magyarország a saját lábára állt.” Ez volt az a múlt hét hétfői mondata, amiért Németország legnagyobb példányszámú gazdasági napilapja, a Handelsblatt a „Nap Pinokkiójának „ választotta Orbán Viktort. Az eredmény azért is figyelemre méltó, mert ezzel Orbánnak egy éven belül már másodszor sikerült megszereznie a legnagyobb kamuzásért járó címet.
Úgy látszik, a miniszterelnök kezd belejönni a dologba: a befolyásos gazdasági lap szerkesztői legutóbb 2010 decemberében látták meg benne a Pinokkiót, amikor azt mondta, hogy „A médiatörvény semmi olyat nem tartalmaz, ami nem létezne más európai országokban”. Bár sosem örülünk annak, ha külföldi lapokban bírálják a magyar kormányt, vagy a miniszterelnököt, de be kell látnunk mindkét mondatért reálisan jár a bírálat.
Ebben a rovatban minden nap kiválasztanak egy politikust, akinél már kirívóan ellentétben az, amit mond és az, amit aztán tenni fog. Orbán a mai címvédésével olyan duplázók sorába küzdötte fel magát mint a görög miniszterelnök Papandreu, aki nemrég még arról beszélt, hogy minden centet vissza fogak fizetni vagy Silvio Berlusconi, aki januárban még őrültnek nevezte azokat, akik felvetették a lemondását.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.