Ma éjszaka újra az ellenzék az úr a házban. Cikkünk megírásakor 2 órás szünet után is csupán 28 kormánypárti képviselőt tudott berángatni a Fidesz frakció, míg az LMP 8 a Jobbik 7 az MSZP 3 a függetlenek pedig 2 képviselővel vannak jelen. A tét nagy, a ház éjszaka tárgyalta volna a rólunk minden adatott összegyűjtő új titkosszolgálat felállításáról szóló törvényt, a felső és közoktatási törvényt, és az esztergomi vagyon államosításáról szóló javaslatot. De hiába próbálta a Fidesz a média és a nagyközönség elöl éjszakára dugni ezeket a fontos javaslatokat, újra saját csapdájába eset.
Az alvó kormánypárti képviselők hiányában nem tudja a kormánypárt lezárni a vitát, most 3 órakor, az ehhez szükséges 194 képviselőből, még 168 hiányzik. 10 órája megy az összes adatunkat összegző új Fideszes titkosszolgálat vitája. A hírek szerint bosszúból a Fidesz szombatra és vasárnapra is ülést hívott össze.
Nehéz az élet a Fidesz táján, mivel szerda lévén a Fidesz frakció tagjai már hazamentek vidékre (nem érdekelve őket, hogy még 2 ülésnap van). Akik pedig bent maradtak, olyan kedves beszólásokkal illették az ellenzéki frakciókat mint:
kerüljék el az üléshelyemet, jobban mint a román nagykövetséget
Vadai Ágnes felszólalása alatt:
Vetkőzz Ági! Hol a babydoll? Miről álmodik a lány?
Schiffer András Sólyom László 90-es idézeteivel magyarázza el miért vállalhatatlan az új törvény, Vágó Gábor (aki végigközvetíti az ülést itt) parlamenti képviselő elmagyarázta, hogy a törvény tiltaná, hogy maszk legyen bárki arcán egy tüntetésen. Gaudi hozzáteszi azt is, hogy sál se lehet az arcodon ha tüntetni mész.
Ez a lépés, amit az ellenzék ma elkövet azért fontos, mert megmutatják a Fidesznek mit jelent, ha csak az erőt használják, hogy üt vissza a folyamatos erő használata. Illetve azt, hogy nem lehet hajnali 2-kor vitatkozni, nem ér az, hogy egy darab Fidesz-es be ül, meg se szólal, nem is vitatkozik, arról mit gondol a kormánypárti frakció. Hogy nem lehet futószalagon törvénykezni, nem lehet a parlamentet, egyszerű gyárként használni, az ország sorsát érintő döntéseket el kell magyarázni.
Persze hiába kapott leckét a Fidesz ebből nem fog tanulni, de mi végre büszkék lehetünk azokra az ellenzéki képviselőkre, akiket a parlamentbe küldtünk. Ez tökös kiállás!
Vágó Gábor az LMP parlamenti képviselője élőben közvetíti az ülést tumblrén és Facebook oldalán. A fenti információk egy nagy része tőle származik, illetve az alábbi 3 videót ő készítette, aki-e cikk írása után követni akarja a vitát annak ajánljuk, nézze a fent linkelt oldalakat.
Az LMP frakció értékel:
Az új titkosszolgálatról:
Az MSZP-sek az estéről:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Koki és saller? Kiderült! Orbán Viktor Az amerikai fiútól nyúlja a szövegeit! 2011.12.02. 10:05:01
Trackback: LMP: Betelt a pohár az ellenzéknél 2011.12.01. 15:48:01
Trackback: LMP: Betelt a pohár az ellenzéknél 2011.12.01. 15:48:01
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.