A Fidesz egyértelművé tette, hogy a parlamentre, és főleg a parlamentben felbukkanó ellenzékre nem szeretne túl sok időt fecsérelni az elkövetkező években. Az is egyértelmű, hogy önmagára úgy tekint, mint akinek kormányzati teljesítménytől függetlenül történelmi szükségszerűségből származó feladata az ország vezetése. Diktatúrának nevezni a kialakult helyzetet ugyanakkor túlzó, és kontra produktív, mivel eltakarja a helyzet egyébként valódi súlyosságát, az ország regnáló hatalma ugyanis a korlátozott parlamentarizmus mélyen gyökerező történelmi hagyományához nyúlt vissza.

Az LMP karácsony előtti akciója több kérdőjelet hagyott maga után, mint amennyi felkiáltójelet tett. Demokratikus ellenállást hirdetni egy a politikából kiábrándult, a közéleti szereplők iránt gyakorlatilag teljes bizalomvesztés állapotát elért országban, minimum kétséges.

Parlamenti rendszert megkérdőjelező kormányzattal szemben nem egyszerű ellenállást hirdetni úgy, hogy az elmúlt húsz év szétrothasztotta az intézmény pilléreit. Nincs tartópillér, a rendszer úgy roppan össze, hogy semmiféle ellenállást nem vált ki. Nem mehetünk el szó nélkül, és válaszokat se fogunk kapni kérdéseinkre, ha nem mondjuk ki egyértelműen, hogy az Orbán-gépezet önmagában nem lenne elég erős szétrombolni egy működőképes intézményrendszert. Maga az Orbán-gépezet csak egy válaszreakció, egy rossz válaszreakció, amely visszakanyarodik a magyar történelem olyan időszakai felé, ahol az adott korszak speciális körülményei között a korlátozott képviseleti rendszer gyakorlatát alkalmazták. Rossz elképzelés, mely szerint a hatalom ellensúlyok nélküli megvalósulása sikeresebbé teszi a kormányzást. Az egész demokráciát kérdőjelezi meg, és ezt láthatóan nem értik a fideszes "mamelukok", ha a hatalom nem tartja szükségesnek az ellenzék által megfogalmazott kritikát, ha balansznak tekinti a szavazópolgárok által a parlamentbe juttatott véleményeket.

Ahogy a szocialista tábornak sem volt egy percig sem igaza, mikor az ellene tüntetőket lefitymálta, mikor kordonbontókkal riogatott, mikor kitüntetett, mikor ragaszkodott erodálódott hatalmához, úgy most nincs igaza a hatalomba süppedteknek, kik lekicsinylik, lenézik, azokat, akik még talán tényleg kevesen vannak.

Az LMP az új ellenállás meghirdetésével összefogásra szólít fel. Jogos az igény, hisz kevesen vannak, akik azt mondják érdemes tenni, a többség kiábrándult és gyengének érzi magát a változtatásra. De lehet e bármilyen összefogást úgy indítani, ha nem tisztázzuk, hogy mi az összefogás alapja. A regnáló hatalom elleni összefogás önmagában elég indok? Elég azt mondani, hogy aki nem akarja az Orbán-rezsim teljes kiépülését, az fogjon össze? Nekem nem. Az Orbán-gépezet rossz válaszára nekem nem kielégítő egy újabb rossz válasz. Nem látom értelmét egy szétrohadt intézményrendszer védelmének.

Az Orbán-rezsim válasza a rendszer válságára a központosítás, a kézi irányítás rendszerszintű alkalmazása, ahol a hatalmi ágak különböző színterein a függetlenség értelmezhetetlen, és veszélyes dolognak számít. A lassan második erővé lépő, a rendpárti mítosszal sikeresen építkező szélsőjobboldal demokrácia-felfogása kétséges. A szocialisták talán maguk sem tudják túlléptek e már a kádári posztmutyi időszakának. Gyurcsány stand up comedy-je részvétlenül önhitt és önimádó. Az LMP felvázolt valamit karácsony előtt, de ennek őszinteségét még be kell bizonyítania.