Prostituálódni fog-e az LMP? A Szolidaritás vezetői Gyurcsány ügynökei-e?
Talán a 2011-es év legviccesebb politikai beszélgetése zajlott le év végén a Gödörben a formálódó ellenzék néhány tagja között. Közöljük a Védegylet erről készült videóját. Elég bevállalós kérdések hangzottak el. Olyan témák, amelyekről sokan beszélnek, vagy suttognak, de nem szokták szemtől-szembe megkérdezni.
A kérdések jogosak, de hogy máig relevánsak, amiatt nem feltétlenül ujjongok.
Infantilis dolognak tartom, hogy miközben lassan a magyar társadalom kétharmada nem tud kire szavazni (a legutóbbi Ipsos felmérés szerint 57%-on állunk és növekszik az elfordulás), a különböző szervezetek csak egymással foglalkoznak. Ráadásul ha a zöld csoportosok nem hajlandók két piros csoportos rosszcsonttal elvonulni a bokor mögé - ugyanis arról a két piros csoportosról mindenki tudja, hogy az óvoda bajkeverői - akkor homokot szórnak a zöldek hajába. Pedig ez az - erkölcsileg egyébként korrekt - döntés, hogy nem vonulnak el a két kis gazemberrel a bokor mögé még nem jelenti azt, hogy a narancssárga csoportosok (a játszótér bitorlói) elleni harc, el fog bukni. Sőt, ebbe a küzdelembe jó lenne bevonni mondjuk a kicsivel nagyobb erőt képviselő iskolás barátokat is (azaz az állampolgárokat). Ők viszont jól tudják, hogy a két piros szélhámos korábban - amikor övék volt a játszótér - mit művelt. Összesározták a libikókát, ellopták a labdát, pénzt szedtek a homokozó előtt és folyton verekedtek. Persze azóta már senki, az óvoda melletti játszótér környékére sem mehet. A narancssárgák vezetőin kívül.
De a gondolatsort lezárva, a jóakaratú mozgalmároknak és pártépítőknek végre nem egymással kéne foglalkozniuk.
Különösen kockázatosak a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetőinek és Gyurcsány Ferencnek az utóbbi hónapokban elindított kommunikációs húzásai. Az összefogást ugyanis elkezdték a szervezetek és pártok összefogásaként keretezni. Ez azonban alkalmas arra, hogy az összefogás szó a lejáratódott politikai szereplőkkel komprommitálódjon, és elzárja az utat a valódi változás elől. Gyurcsány-Orbán páros reload.
Nem véletlenül tette fel a kérdést már jó két hónapja a moderátor Székely Sándornak. A civilek között egyre erősödnek azok a vélemények, amelyek a Szolidaritást egy ügyesen fellőtt MSZP és DK műholdnak tekintik. Az MSZP-DK szakítást pedig egy "mindenki számára gyümölcsöző" együttműködésnek. Gyurcsány Ferenc is jóllakik, az MSZP is megmarad...
Most lehetősége lenne az ellenzéki mozgalmaknak önállóan magukra találni, tömegeket bevonni. Egymás szervezeti szuverenitását tiszteletben tartva.
4.500.000 ember vonult passzivitásba. Nekik és velük kell összefogni.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Isten nyugosztaljon, LMP! 2012.01.19. 18:38:54
Trackback: Tömegdemonstrációra készül a Szolidaritás 2012.01.19. 14:31:01
Trackback: A dakota leszáll a lóról? 2012.01.19. 00:49:26
Trackback: A dakota leszáll a lóról? 2012.01.19. 00:49:26
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.