Mostanában újra tombol a rémálom, elkezdtek a megosztó politika falai, a kritikátlan gyűlölet politikai oszlopai felépülni. Kurva szuggesztív egy dolog, és mivel a politikában mindenkinek megvan a saját igazsága, egyszerű is. Azok a fogalmak amiket az elmúlt 1 évben temetni láttunk, újra kiemelkednek a földből, és az útkeresés újra elveszik egy iszonyú hányinger tengerben. Ebbe sokszor belestünk mostanában mi is itt a blogon, bár próbálunk nem teljesen úszni az árral.

Megint tombol az a hülyeség, ami szerint van a nemzeti oldal, meg vannak a demokraták. Mármint vannak a demokraták, akik nem sokkal, csak kicsit jobban toleránsak, nem értik jobban a demokráciát, vagy annak intézményrendszerét, de ők a piros sarokban ezt a jelzőt választották maguknak.  Meg vannak a nemzetiek, akik Wass Albertet olvasnak, mert azt gondolják az nagyobb hazafiasság mint József Attilát, és mindenképpen magukra akasztják azt, hogy ők nemzetiek, mert jelezni akarják hovatartozásuk, fontosabb is nekik talán mindennapi életükben a nemzethez tartozás. Csak sajnos a demokraták és a nemzetiek sajátossága az is, hogy saját értékeiket abban élik meg: A demokraták nem nemzetiek. A nemzetiek nem demokraták. Egymás jelszavait elvetik, a sajátjukat kiüresítik, az érték a gyűlölet lesz, az őrület folytatódik tovább.

Aztán van ez a magyarság, ez közös. Persze csak addig a pontig, hogy ki magyar. A nemzetiek szerint a cigányok, a buzik és a zsidók nem magyarok, ha vállalják második vagy urambocsá első identitásuk, sőt a radikálisabb nemzetiek szerint tök mindegy mi az indentitásuk, egyszerűen nem magyarok. A demokraták szerint a magyarság pár papír. A határon túli magyarok nem igazi magyarok, nincs is joguk az állampolgársághoz, csak ha itt adóznak, hiszen a közösségvállalás anyagi dolog. Pedig a magyarság speciel egy olyan dolog, amit nem szabad, hogy a nemzetiek vagy a demokraták határozzanak meg, vagy bárki személy ezen a földön.

Ebben az országban a csoportképzés újra nem szól másról, csak a saját bűneink, értékeink hiányának elfedéséről, nem szól másról, csak az ellenségkeresésről. Nem szól másról, csak a borzasztó ürességről belül, arról a helykereséséről, amit ennek az országnak a történelme nem old fel, amíg mi nem oldjuk fel a történelmére rakodó súlyt. Arról  az egyéni útkereséséről, ami ebben a félresikerült kapitalizmusban, demokráciában rendszerváltásban, nem tud kibontakozni. A biztonság a kiszámíthatóság hiányáról, az élet tervezhetetlenségéről, a fiatalok előtt 0 lehetőségről, ami mentén közösségi, vagy egyéni célokat keresnénk, de ezekben csak odáig jutunk, mik nem akarunk lenni. Mert a történelmünk arról szól, kik ne legyünk. Ne legyünk kommunisták, legyünk nemzetiek, ne legyünk fasiszták, legyünk demokraták. És ahogy az egész politikánk ezekről a fogalmakról szól, ebben a görcsös feloldatlanságban, ez határozza meg a politikai cselekvést is, rabok vagyunk egy tartalmatlan politikában, egy úttalan útkeresésben. Pedig ezekben a fogalmakban sokkal több lenne mint saját vagy családi sérelmeink személyes politikai kiélése, ezek a politika általi kihasználása, az ország gúzsbakötése.

Nemzet, demokrácia, magyarság: ezek a fogalmak nem csak rólad szólnak, hanem a közösségről is, így a saját identitásodon túl te nem is határozhatod meg őket, vagy azt, ki részese ennek vagy nem. Ennek pedig egyszerű oka van, ezek a közösségi együttélés fogalmai, azt pedig nem sajátíthatod ki, azt együtt kell megélni. És ennek az együtt megélésnek  nem lehet a feltétele az, ki nem tartozik a fogalomkörbe, mert akkor csupán azt töltjük fel tartalommal, mi nincs benne, attól pedig azt nem fogjuk megtudni, mi van benn igazából, mi az ami összetart. Nem fogjuk megtudni, mit akarunk felépíteni, merre akarunk menni, így erről vitatkozni se tudunk. Egyszerűen nincsenek közös pontjaink, hiszen saját pontjaink sincsenek.

Ha megnézzük, azok az emberek és politikusok, akik kisajátítják ezeket a fogalmakat, mindig csupán azt határozzák meg, ki nem demokrata, magyar vagy a nemzet tagja. Az összetartozás értéke csupán annyi lesz: nem ők. És itt elfelejtődik a liberális demokrácia minden értéke, csak a küzdelem marad azok megvédésre, miközben az értékek, amiket megvédenél, már el is felejtődtek a nagy harcban. De elfelejtődik a nemzethez való tartozás, az együvé tartozás minden értéke, emelkedett pillanata, és már csak a nemzetrontókra figyelünk a nemzet helyett. És ez a két szélmalomharc akkor is tovább kell tartson, amikor az ellenfél már nem létezik, hiszen pozitív identitás nem tartja egyben a rendszert. Az elmúlt évben azt figyeltük meg, hogy a továbbhaladott ellenideológiák hogy lopják vissza magukat a köztudatba valós alternatíva, pozitív identitás hiányában.

Valahol túl kéne lépni ezeken a politikusokon, közben előtte vagy utána pedig  - nem teljesen, hiszen ez a múltunk - túl kéne lépni a sérelmeinken. El kéne jutni addig, hogy mit várunk magunktól és utána a politikától. És akkor jöhetnének  a nemzet tagjai, az igazi demokrata magyarok, akik nem verik erre, akik egyszerűen az adott körülmények között úgy élik az életüket, hogy jó legyen az országnak, a nemzetnek, a demokráciának és igen, maguknak is.