Eddig azt gondoltam a Médiatanácsban nem ülnek teljesen idióták, értenek ahhoz, amit csinálnak, csak az én lelkemnek túlságosan fideszesek, szervilisek. De a Freedoom House-nak küldött válaszuk után csalódnom kellett. Ezek idióták.
"Ismereteink szerint az említett újságírók nem a kormányt, hanem általában az országgyűlési képviselőket próbálták meg kigúnyolni. A parlamenti munka tisztelete és komolyságának megőrzése az országgyűlés épületében bizonyos rendészeti jellegű intézkedéseket lehetővé tehet."
Az idézett rész az Index-videó decemberi, Kövér László általi kitiltására vonatkozik a Médiatanács a Freedom House jelentésére adott válaszából. Aki látta a filmet, tudja, hogy a mondat nem áll meg. A film sokkal kevésbé ront a képviselők megítélésén, mint egyes fideszes és jobbikos képviselők beszólásai. De kevésbbé ront azoknál a bulvárlapoknál is, akik a parlamenti munka nem ismerete miatt azt sulykolják az olvasókba, hogy a képviselők nem dolgoznak. A filmben semmi olyan nincsen, ami antidemokratikus lenne, vagy a demokrácia hitelét rontaná Magyarországon.
De ez lényegtelen is. A lényeges az a gondolat, amely szerint a parlamenti munka tisztelete, megengedhetővé tesz rendészeti fellépéseket az újságírók ellen. Külső-Szomáliában, ahol lelövik az újságírókat, ezt így is lehet, de egy demokráciában nem. Ennél a mondatnál nem kell erősebb érv arra, hogy miért veszélyes a magyar médiatörvény és a médiatanács. Többek között azért, mert ilyen a jogalkotói szándék. Meg lehet rendszabályozni az újságírókat, ha az érdek úgy kívánja.
Miért lenne gond, ha valaki általában a parlamenti képviselőket próbálja kigúnyolni? Emlékszünk még az Uborkára? Ha Magyarországon a parlamentáris demokrácia erős, kibírja ezt, nem ettől fog csorbulni a parlament tekintélye, és ugye alapvető szabály, hogy azt fogják kigúnyolni, amelyből viccet lehet csinálni. Márpedig a mai parlamentből lehet, és erről nem az újságírók tehetnek a legjobban és főleg nem az az Index, akik legalább hétről hétre bemutatják, miről van szó a Parlamentben, ha már ezzel a tisztelt ház nem foglakozik. Sőt, elavult rendszerével megnehezíti azt. Csinálhatnák jobban, vagy kevésbé bulvárosan? Ez már ízlés kérdése, amiben bizonyosan nem a médiahatóságnak vagy a parlament elnökének kell döntenie.
Egyszerűen siralmas, hogy 2012-ben ilyet le lehet írni, és ilyet pont a médiatanács ír le a saját blogján. Ha valakinek nem lett volna meggyőzőek az érvek az öncenzúráról, például Mong Attila írásában, az azért most elgondolkodhat, milyen a sajtószabadság állapota Magyarországon, ha ezt gondolja a médiahatóság.
Végül még két példa arra, hogy a médiatanács mennyire dilettáns. Egyrészt azt írja, hogy „A közmédia egyes intézményeinek szerkesztői, tartalmi függetlensége szintén biztosított, ami a „médiaszolgáltatás” definíciójából, illetve a közmédia tulajdonosi struktúrájából következik”. Ugye elég csak annyit mondanunk, hogy „kilomnicizás” vagy tüntetés az Opera előtt?
Másrészt: a médiatanács szerint „az elbocsátások miatt felszabaduló anyagi erőforrások a közmédia által gyártott és megrendelt tartalomban kerülnek felhasználásra”. Mire is költöttek el 2 milliárdot? A Marslakókra, amit szinte senki se néz? Megérte.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Ezek idióták 2012.05.26. 14:45:01
Trackback: A negyedik opció 2012.05.25. 03:42:51
Trackback: Orbán elhalasztaná a 2014-es választásokat 2012.05.24. 23:20:36
Trackback: Kövér László az újságírókról: “nyikhaj, senkiházi, utolsó tollforgató terroristák” 2012.05.24. 21:17:22
Trackback: “Hátha nélkülük többre mennénk” – 10 éves Kövér László köteles beszéde 2012.05.24. 21:15:43
Trackback: Az újbeszél, a duplagondol, a múlt változtathatósága és az oligarchák – Mi köze van Orbán szómágiájának az orwelli diktatúrához? 2012.05.24. 21:13:10
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.