Kádár János és Horthy Miklós személye a nép mítoszai. A jelen sikertelensége és a feldolgozatlan múltunk olyan csodákra képes, hogy sok ember mind a Kádár mind a Horthy korszakot elfogadja. Pedig ha értenék mit tesznek.

Jelenleg egy számtalan sebből vérző demokrácia van Magyarországon. Ahogy Kádár János előállította a legjobban működő szocialista barakkot, úgy a mai kor előállította az egyik legrosszabbul működő demokráciát. De attól még, hogy az egyik kor megnevezésében az van hogy a legrosszabb, a másikban pedig hogy legjobb, meg kell fordulnia a két korszak megítélésének. Aki a népképviselet és a szabadság pártján áll, a viszonylagos jóléttel nem helyettesítheti ezeket.

Kádár János személye elsőre másodlagosnak tűnik, de tettei összekeverednek a rendszerével is. Kádár János a Rajk-per egyik előkészítője, Rákosi belügyminisztere volt, leváltása után napokkal indult be a recski fogolytábor. Ő hozott döntést, ha szorongatva is, Nagy Imre és mártírtársai kivégzéséről. Ott ült azokon az üléseken, és ő döntött akkor is, amikor a híres megsemmisítések alacsony számára vonatkozó, még több kivégzést sürgető kérelem elhangzott Biszku Bélától. A rendszer és egyben saját magának a legitimálása érdekében eladósította az országot.

A Kádár-korszak viszonylagos jólétben tartotta az ország lakosságát, de ennek ára volt: a külföldre utazás vagy éppen egyes szerzők betiltása, a szabadság feladása. Az egyenlőség nem vontakozott mindenkire. A párt tagjai jobban éltek, és a helyi párttitkárok életek sorsáról dönthettek, a rendszer ellenségeit ellehetelenítették. Az 56 után elmenekült százezrek vagy a Rákosi-rendszer terrorjának legitimálása sokkal nagyobb súlyt érdemel mint a hitelből finanszírozott jólét, amit aztán 22 éves demokráciánk fizethet vissza. 56 ellenforradalomnak tekintése pedig egy az egyben a szabadság feladásának, az önrendelkezés, a szabad akarat feladásának elfogadása. Ezeket nem tekinthetjük példának.

Ha a Kádár-rendszert nem szünteti meg a glasznoszty és a peresztrojka, összeomlott volna, mégpedig az adósságra alapozott jólét miatt. A magyar jólét csíráját a demokrácia mentette meg, majd kártyázta el szépen ultin, hogy Orbán diktatórikus kísérlete majdnemhogy visszavezesse oda ahonnan a rendszerváltáskor elindultunk.

A mai demokráciánk úgyanugy több sebből vérzik mint az akkori diktatúra. 22 év sikertelenség áll mögöttünk. De ennek nem a szabadság, nem a demokrácia a hibája. Ha 49-ben Rákosi nem szünteti be a többpártrendszert (márpedig ennek puha folytatása volt a Kádár rendszer), ki tudja lehet úgyanúgy megkaphattuk volna a Kádár-rendszer "eredményeit", a szabadság és az egyenlőség elvétele nélkül. Aki Kádárban vagy Horthyban vagy valamelyik mai vezetőben keresi a boldogulást és nem a demokráciánkban, a szabadságban, az nem bizik magában, és nem bizik a nép akartában sem, ő nem akar mást, csak azt, hogy vezessék.

Már pedig a történelemben kevés dolog bizonyosodott be jobban, minthogy a kollektíven megalapozott döntés jobb eredményre vezet, mint egy diktátor akarata. A jólét szabadság nélkül, vagy a szabadság jólét nélkül nem testesithet meg olyan társadalmi rendszer, ami küzd az emberek bolodogulásáért.