Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Győzelem!

Győzelem!

JámborAndrás
Tetszik
0
2012. május 27. vasárnap, 19:22
mti szabó napraforgó ángyán

2012 május 2-án elsőként számoltunk be arról, hogy egy névtelen, addig nem létező blog bejegyzésére hivatkozva valótlanságokkal mocskolja az MTI többek között Ángyán József fideszes és Szabó Rebeka LMP-s képviselőt! Ma 2012 május 27-én az MTI helyreigazításban közölte: a cikk minden pontja valótlanság volt és megkövetik az áldozatokat!

Május 2. délután épp az MTI híreit böngésztük amikor megláttuk azt a hírt ami a Napraforgó blogra hivatkozva mocskolja a fent említett képviselőket. Rögtön rákerestünk a Napraforgó blogra, hiszen követjük a magyar médiát, de még nem hallottunk erről a blogról. A keresés nem hozott eredményt, a blog a Google szerint nem létezett, így rákerestünk a bejegyzés címére és az idézett szövegrészletekre, de azt se találtuk meg. A blog nem létezett, vagy csupán az MTI úgy találta meg, hogy előtte senki nem hivatkozott rá, tehát az MTI vagy maga gyártotta, vagy valaki elküldte neki a linket. Így megírtuk azt a blogbejegyzést, ami végigsüvített a magyar Interneten. Közel 3000-en osztották meg a Facebookon és hivatkozott rá csaknem minden nagyobb internetes portál és média.

25 nappal később, ma, részleges igazság szolgáltatott az általunk elsőként feltárt ügyben. És itt a lényeg. A társadalom nyomása képes arra, hogy kiharcolja az igazságot a manipuláció, a szolgamédiával szemben, ahogy még egy hónappal korábban Schmitt Pál ügyében kényszeríttette a társadalom és a civilek lemondásra az államfőt, most egy kisebb ügyben a társadalom és az érintettek nyomása bocsánatkérésre az MTI-t. Nincs lehetetlen, nincs leválthatatlan egy, a demokráciától elsodródó társadalomban sem. Egyszerűen arra van szükség, hogy ne tehetetlen bábuként álljunk a politikával szemben, hanem kiálljunk a gondolatainkért, az elveinkért. Ne legyintsünk, hogy úgy is mindegy, hanem cselekedjünk, győzzük meg ismerőseinket, tüntessünk, írjunk.

Természetesen az a győzelem, ami az MTI felett arattatott, még nem teljes, és valószínűleg még egy ideig nem is lesz az. A cikkel, amit kiadtak, nemcsak az volt a probléma, hogy hazugságokat állított, hanem az is, hogy egyértelmű politikai megrendelésre készült, az, hogy a magyar közmédia egyértelmű politikai irányítás alatt áll. De minél több ilyen ügy bukkan ki az arrogáns hatalomról, minél több ember gondolja úgy, ebből elég volt, annál közelebb kerülünk ahhoz, hogy ez többé ne forduljon elő!
 

mti szabó napraforgó ángyán JámborAndrás 2012. 05. 27. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Adjunk hitet magunknak október 23-án! Adjunk hitet magunknak október 23-án!
  • A német liberálisok nagy visszatérése A német liberálisok nagy visszatérése
  • Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak
  • Végre vezethetnek a szaúdi nők – de az elnyomásuknak még nagyon nincs vége Végre vezethetnek a szaúdi nők – de az elnyomásuknak még nagyon nincs vége
  • A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.” A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr714549465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard