Ha megnézzük a szocialista párt bukását, az nem csupán borzasztó kormányzásukra vezethető vissza, hanem arra az elemi erejű felháborodásra, amely az őszödi beszédet, majd az október 23-i rendőrterrort kísérte. Sokan e felháborodás mögött szeretnék látni Orbán Viktort és a Fideszt – feleslegesen. Bár a Fidesz jól megfogta és katalizálta az indulatot, a piszkos munkát a nép végezte el, és persze az MSZP-SZDSZ duó.

Ha anno szeptember 17-én nem mennek ki több ezren a Kossuth térre, ha utána nem táboroznak ott hetekig az emberek, ha az október 23-i rendőri túlkapások nem derülnek ki pár elszánt jogvédő és újságíró kőkemény munkája nyomán, ma bizonyosan nem lenne kétharmad. És ebből a szempontból helyes, hogy kétharmad lett, a szocialista pártot meg kellett büntetni a választóknak, és ahogy egy demokráciában illik, ezt meg is tették. 

Ha nem gondoljuk megváltoztathatatlannak a mostani rendszert, ugyanez lesz a sorsa Orbánnak és bandájának is. De ehhez arra van szükség, hogy higgyenek ebben az emberek és cselekedjenek. Az országban a dolgok nem máról holnapra fognak megváltozni, és bármennyire is szeretne valaki már holnap jól élni, ezt sajnos csak hosszú folyamat árán fogjuk tudni elérni. Aminek csupán egyik pontja Orbán megbuktatása 2014-ben. Egy olyan pontja, amelytől önmagában nem lesz se jólét, se demokratikus rendszer.

Az orbáni kétharmad olyan erővel csapott le, amely megbénította az embereket és a pártokat egyaránt. Ha valaki azt mondta volna 2010 tavaszán, hogy 2014-ben felmerülhet Orbánék megbuktatása, azt kiröhögték volna. Mára pedig majd’ harmadára csökkent a Fidesz szavazóbázisa. 

El kellene felejteni végre a bénultságot és rá kellene jönni, hogy a hatalom a nép kezében van. 

Szerencsére egyre több kis civil szervezet alakul, különböző témák mentén, és egyre több bátor ember vállalja a konfliktust, adott esetben kockáztatja az egzisztenciáját a mindenkori hatalommal való szembenállás érdekében. Egyre több ember veszi saját kezébe az ügyeinek az irányítását.

Ha nincs a Milla, akkor nem születik meg az első pár nagy kormányellenes tüntetés. Ha nincs a HaHa, ma biztos kevesebbet tudnánk az oktatás átalakításáról, és nem tartották volna ennyire napirenden Schmidt Pál ügyét. Ha az LMP nem láncolja oda magát a parlamenthez karácsony előtt egy nappal, vajon hányan tudnának legalább egy keveset az aznap elfogadott törvényekről? Ha nincs A Város Mindenkié, hányan realizálták volna, mire készül a kormányzat a hajléktalanokkal szemben? Ha nincsenek a kilakoltatás ellenes szervezetek biztos kevesebben tudnának arról, milyen embereket lakoltatnak ki, és milyen körülmények között ma Magyarországon. De folytathatnánk a sort a végtelenségig. 

Ezeknek a szervezeteknek, az ilyen szerveződéseknek, ilyen tetteknek a közvélekedéssel szemben nem az a lényeges célja, hogy totális sikert érjenek el, hogy megállítsák a kormányzat összes hibás tettét, hanem az, hogy a közvéleményt tematizálják, egy-egy általuk rossznak vélt intézkedésre felhívják a figyelmet egy teljesen apolitikus társadalomban. 

Lehet ezekkel a tettekkel és szervezetekkel nem egyetérteni, de azt, hogy jótékonyan megváltoztatják a közbeszédet, pár napra a politikára irányítják a figyelmet, az embereket a politikáról való informálódásra késztetik, nem lehet elvitatni. És ez a fontos a jelenkor Magyarországán!

Minél több a politikával foglakozó emberre van szükség. Olyanokra akik nem várják a megoldást, hanem megpróbálnak tenni érte! Magyarország akkor lesz polgári állam, ha a közügyek intézése fontos lesz az állampolgárok minél nagyobb csoportja számára. 

És ehhez nem kell sok. A Szonda Ipsos minap megjelent kutatása szerint, kb. a lakosság 10 százaléka követi hellyel-közzel a politika történéseit. Ezt kell megváltoztatni. És ehhez neked sem kell sokat tenned. Egyszerűen beszélni kell a politikáról, minél több empátiával, a dühöt és az erőszakos kommunikációt elhagyva. Annyit, mint a fociról, a divatról vagy a celebekről.

Ezt még az ágyból is meg tudod tenni: a Facebookon egy lájkkal akár 3-4 új emberhez is eljuttathat egy információt, egy megosztás után az összes ismerősöd látni fogja a politikai tartalmú témákat, és egy idő után rá fog kérdezni, miért osztasz te meg ilyen politikai hülyeségeket. Ekkor pedig neked el kell mondanod, hogy mindenkire szükség van, hogy jobb legyen ez az ország. Persze ez időbe és energiába kerül. A kérdés viszont az, hogy megéri-e neked napi fél óra, hogy jobb legyen ez az ország? Megéri-e tájékozódni és tájékoztatni, hogy jobb legyen?

A fent említett példák jól mutatják, hogy ha akarunk, tudunk változtatni a politikán, és ha mi változunk, a politika is változni fog, hiszen ők is minket, a szavazókat akarják megnyerni. Ha nem hagyjuk, hogy pár őrült, aki csak le akar számolni a másik politikai oldallal, uralja a magyar politikát, ha mi is küldünk jelzéseket a politikusaink felé, hogy nem jó, amit Orbán csinál (persze csak kulturáltan), akkor egy idő után ők is meg fognak változni, és nem fognak „mengelézni”.

Ha pacifikáljuk a politikát, és az agresszió helyett minél többször a párbeszéd és a megoldáskeresés válik a politikáról szóló diskurzus témájává, akkor meg fog változni a politikai diskurzus teljes egésze.

Csak rajtunk múlik némák maradunk, vagy megszólalunk és változtatunk!