Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

Az elitóvoda a kormány Magyarország képe

Az elitóvoda a kormány Magyarország képe

JámborAndrás
Tetszik
0
2012. augusztus 7. kedd, 13:45

Múlthéten írta meg a Blikk, hogy a kormánytisztviselőknek kedvezményesen (16 ezer helyett 60 ezres állami támogatás) igénybe vehető külön óvodát hoztak létre, három budai ingatlanban, ahol nyelvoktatás van, külön gyerekorvos, logopédus, és pszichológus vigyáz a gyerekekre. Természetesen nem az a bajunk ezzel, hogy valakinek a gyereke oviba jár, de ez a történés egyszerűen elénk tárja a képet, mit gondol a kormánypárt a felzárkóztatásról, kettészakadt társadalomról.

 

Jelenleg Magyarországon a közoktatással borzasztó problémák vannak, az, hogy hova születsz, elég jó eséllyel meghatározza, hova is fogsz eljutni. Ha valaki egy észak-kelet magyarországi faluba születik, sokkal kisebb esélye van nemhogy az egyetemre, de akár a tehetségének megfelelő középiskolába eljutni mint egy budapestinek. Bár lényegesen kisebb a különbség, de egy nagyvárosban is kisebb a lehetőség, mint Budapesten. Ne beszéljünk arról, hogy egy jobban kereső kormány-tisztségviselő jobb eséllyel jutatja be a gyerekét egy óvodába, mint mondjuk egy gyári munkás. Pedig alapvetően nincs különbség a két gyerek között, csak annyi hova születet.

Értjük mi a kormány részéről, hogy presztízst akar szerezni a kormány-tisztségviselői munkának, de ez nem lehet a terepe. A kormány nem támogathatja extra kiadásokkal, az így is jobb körülmények között lévő gyerekeket, amikor sima óvodába bejutni is nehéz. A kormány feladata az oktatásban nem elitintézmények megteremtése lenne, hanem az alapellátás felállítása. Nem nyitni kéne az ollót gyerek és gyerek között, hanem csökkenteni.

Van különbség aközött, hogy a gyereknek nincs pénze nemhogy tanszerre, de ebédre se, és két órát kell utazni az oktatási intézménybe, és aközött, hogy apuka beviszi a kocsival, anyuka meg csinál neki szendvicset, majd hazamegy, és az interneten megnézi, mi újság a világban. 

De ez az intézkedés született, és ilyenek születnek sorban. A felsőoktatás átszervezése, annak a közoktatásnak a kialakítása, ami 10 százalékban enged eltérni az alaptantervtől, egyszerűen nevetséges. Mintha 10 százalék lenne a különbség Budapest és akár Edelény között. Mintha a felső tízezer és az alsó egymillió ember között nem lenne brutális nagy különbség. Az ilyen intézkedések arról tanúskodnak, hogy vagy a kormány nem lát tovább a saját szűk rétegen túl, vagy nem akar továbblátni és nem akar teljes oktatást Magyarországon. Azt mondják, éljen a kettészakadt társadalom és hulljon a férgese!

JámborAndrás 2012. 08. 07. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban? A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
  • Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak Itt az EU új menekültügyi tervezete, az együtt nem működő tagországok büntetésre számíthatnak
  • A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.” A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr934700067

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Üsd az asszonyt! – a nagyok is ezt csinálják... 2012.08.07. 20:38:19

Vajon minek kell még történnie ahhoz, hogy a magyar társadalom valós, létező problémaként lássa a családon belüli erőszakot? Hány nőnek és gyermeknek kell még meghalnia ahhoz, hogy a konzervatív, keresztény és nemzeti értékeket hirdető hatalom átlépje ...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.08.07. 19:58:16

Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. A lista folyamatosan bővül. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése 3. Kósa és Szíjjártó nyilatkozatai az ország csődközeli helyzet...

Trackback: Megtiltaná a tandíj szó használatát a hírekben a kormány 2012.08.07. 19:58:16

Törölje a tandíj szót a média a szótárából, ez a kormány kívánsága, hiszen a tandíjat 2008-ban már eltöröltette a szocikkal a Fidesz! A média mégsem akarja a tandíj szó helyett a kormány által kreált “új finanszírozási rendszer” kifejezést ...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.08.07. 19:56:36

Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. A lista folyamatosan bővül. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése 3. Kósa és Szíjjártó nyilatkozatai az ország csődközeli helyzet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard