Estére okosabbak leszünk.
Ha jól értem az előkészületeket, néhány órával az október 23-i Milla-rendezvény előtt a helyzet a következő. A Szabad Sajtó útra meghirdetett megemlékezés, tüntetés egyáltalán nem mellesleg egy új balközép politikai képződmény alapkőletételének ceremóniájához szolgáltat ünnepi színpadot.

Három egyesület, a Szolidaritás szervezői által még korábban megalapított, a Milla 14 szervezője által nemrég létrehozott, valamint a Bajnai Gordon és politikustársai által a napokban lábra állított egyesület, a háta mögött a Haza és Haladás Alapítvánnyal, a jövőben összehangoltan kíván készülni a 2014-es választásra.

Azzal az ambícióval, hogy a jelöltállításig hátralévő egy esztendőben még felépíthetnek egy új politikai erőt, döntő mértékben a politikailag aktív, de pártot egyelőre még nem választott szavazóréteget megszólítva. Az egykori és ma maguknak pártot nem találó SZDSZ-liberálisokat, MDF-konzervatívokat, volt MSZP-seket, illetve a ma kormányzó jobboldali pártokból kiábrándultakat. Akiket eddig még sem a felületesen átsminkelt utódpártok (MSZP, DK) politikája nem ragadott magával, sem az LMP egyelőre vértelennek érzett rendszerkritikus mondandója, illetve balról, jobbról nagy előszeretettel bizonytalanként fumigált politikai egyénisége nem késztetett eddig azonosulásra. És a jelöltállítás idejére megpróbálják alkuhelyzetbe hozni magukat az MSZP-vel.

Ez a fejlemény valamelyest valamennyi politikai szereplő lehetséges mozgásterét befolyásolja. Az LMP elméletileg szóba jöhető lehetőségeit egyfelől szűkíti, másfelől bővíti.

Annak érdekében, hogy a fenntarthatóság, a társadalmi igazságosság és a részvétel erősítése révén megújítandó demokrácia eszményét képviselő LMP a 2014-es választás során és a választás után minél nagyobb mértékben képes legyen beleszólni az ország jövőjének alakításába, a párt januári kongresszusán a 2014-es választásig terjedő időszakra elfogadott politikai stratégia két egyenrangú célt jelölt meg. Az önálló ökopolitikai pólus erősítésének és az Orbán-rendszer leváltásának kettős törekvését.

Egyfelől tehát az a párt célja, hogy eredményesen működjön közre a leromlott demokráciánk minőségét tovább rontó, a súlyos társadalmi igazságtalanságokat növelő, a fenntarthatóság eszményétől ütemes léptekkel távolodó orbáni autokrácia rendszerének megbuktatásában és felszámolásában.

Másfelől pedig az, hogy minél nagyobb mértékben juttassa érvényre a liberális demokrácia ezt követően lehetővé váló újraalapozásának és konszolidálásának nehéz folyamatában az ökoszociális misszióját. Lévén hogy a meggyőződése szerint az említett feladat, az elmúlt huszonkét évünk kritikus felülvizsgálata és az egyéni és közösségi szabadságot, önrendelkezést valóban garantáló szabadelvű demokrácia, az alkotmányosság, a jogállam újralapozása és megszilárdítása is csak ennek szellemében, vagyis a fenntarthatóság, a társadalmi igazságosság és a demokratikus részvétel egymással összefüggő, egymást támogató érvényre juttatásával lehet sikeres.

E célkitűzésből logikusan következett a volt baloldali liberális kormány utódpártjaival történő egyeztetett választási felkészülés és a választási együttműködés elhárítása, illetve az új, parlamenten kívüli baloldali szervezetekkel, pártokkal, civil szervezetekkel, szakmai közösségekkel való együttműködés szorgalmazása.

Pontosabban az az elképzelés, hogy az LMP önállóan, illetve legfeljebb a liberális demokráciánk hitelvesztéséért az utódpártok felelősségét hozzá hasonlóan megítélő új baloldali alakulatokkal (Milla, 4K! Szolidaritás), illetve a színen remélhetőleg előbb-utóbb megjelenő, illetve aktivizálódó hiteles jobbközép csoportosulásokkal együttműködve készüljön a választásra. Velük egyeztetve igyekezzen vonzó alternatívát, valamiféle új politikai pólust kínálni középen a hagyományos jobboldali és baloldali pártokkal egyaránt elégedetlen választók százezreinek. Egyszersmind a fenntarthatóság-elvű rendszerkritika, az ökológiai politika hatókörét is bővítve, amely magától értetődően válhat az elmúlt közel negyedszázad, a hazai rendszerváltozás kora bírálatának szemléleti alapjává is. Illetve közös nevezővé mindazok számára, akik nem csak az elmúlt két és fél évben kiépülő rendszert, az orbáni autokráciát küldenék a süllyesztőbe, de a korábbi nyolc év szereplőitől és politikai ajánlataiktól sem várnak már semmi jót. Sőt a rendszerváltás évtizedeit is egyre inkább az elszalasztott lehetőségek, a végzetes hibák, az úttévesztés korszakának látják. Amelyeket nem bepótolnak, gyógyítanak, helyrehoznak az Orbán-kormány évei, hanem megsokszoroznak, elmélyítenek, a végletekig hajtanak.

Felettébb nagy szükség volna ennek az új politikai pólusnak a felépítésére. Mert az elmúlt hónapokban napvilágra került meggyőző elemzések (különösen a Haza és Haladás Alapítványé), illetve a tisztességes választási verseny feltételeit újabb ötletekkel (lásd regisztráció) rontó kormánypárti elképzelések ismeretében még nyilvánvalóbb, mint korábban, hogy az erőviszonyok jelentős átalakulását előidéző újítás és/vagy új szereplő fellépése nélkül csak a teljes nem jobboldali ellenzék az egyéni jelöltállításra és közös lista létrehozására is kiterjedő, szoros összefogása hozhatna esélyt a kétharmados ellenzéki győzelemre. Ami garantálhatná az Orbán-rendszer leváltását.

Az a helyzet azonban, hogy az LMP szavazóinak meghatározó részében oly mély nyomokat hagyott a balliberális koalíció 2010 előtti kormányzása, hogy még ma, két és fél évvel később, az orbáni önkény rendszerének kiépülését átélve, az új választási rendszer teremtette helyzetet látva sem tartják elfogadhatónak, hogy a pártjuk közös egyéni jelölteket és közös listát állítva az MSZP-vel és a másik utódpárttal, a DK-val, választási együttműködésre lépjen velük.

Az utódpártok ezért csak magukat tehetik felelőssé.

Sem a demokratikus politikai közösség morális normáinak általuk elkövetett megsértéseivel történő szembenézésre való hajlandóságuk nem tapasztalható, sem a saját nyolc éves gazdaság- és társadalompolitikai teljesítményükkel kapcsolatos önkritika hiánya, sem a számos lényeges közpolitikai kérdésben változatlanul képviselt álláspontjuk, sem a globális kapitalizmusnak a fenntarthatóság elvével összegyeztethetetlen, a társadalmi igazságosságot, a demokratikus részvételt sértő, uralkodó logikájával, meghatározó folyamataival kapcsolatos kritika hiánya – amely köreikben általánosnak tetszik – nem teszi ma lehetővé az LMP számára, hogy választási együttműködésre készüljön, illetve vállalkozzon velük az orbáni rendszer megbuktatása érdekében.

Ez azonban csak a kisebbik baj, mármint az utódpártok felől nézve. Ugyanis a velük való választási együttműködésről az LMP szavazótáboránál is nagyobb arányban hozzájuk hasonlóan vélekednek azok a politikailag aktív százezrek is, akik kiábrándulva a jobboldali kormánypártokból egyelőre még a pártot nem választó bizonytalanok köréhez tartoznak. Az ő többségük ellenzék általi megnyerése nélkül pedig szintén elképzelhetetlen, hogy a Fidesz-KDNP olyan mértékű vereséget szenvedjen, amely 2014 után kizárja az orbáni autokrácia, egy kézből irányított, korlátozott demokrácia rendszerének saját erőből vagy esetleg a Jobbik segítségével való fenntartását.

A szóba jöhető partnerek szervezeti bizonytalansága, nézeteik kiforratlansága, vonzalmaik ingatagsága folytán az együttműködés szorosabbra fűzéséhez szükséges szemléleti közös nevező tisztázása a kívánatosnál sokkal lassabban haladt előre az elmúlt hónapokban.

Különösen a Szolidaritás és a Milla szándékainak tisztázatlansága, szervezőinek kétlelkűsége hátráltatta ezt a folyamatot.

Az október 23-i rendezvényen várható bejelentések fényében mindez utólag sokkal érthetőbbé válik. A két említett egyesület megalakítói, szervezői, akik kétségkívül jórészt irányították a Milla és a Szolidaritás nevével jelezhető politikai tőkefelhalmozást, ha jól értjük, végül is úgy döntöttek, hogy ezt a tőkét egyesítik Bajnai nevével és politikai örökségével. Hiszen együtt készülnek felépíteni egy új politikai erőt.

Majd kiderül, hogy olyan könnyen mozdítható-e ez a felhalmozott politikai tőke, ahogy képzelik.

Az LMP helyzete mindenesetre innentől világosabb lesz, politikai stratégiája egyértelműbb. Határozottabb irányt vehet a bizonytalanok és a jobboldalról még várhatóan leszakadó szavazók megszólítására. Mivel ennek sikere jelentős mértékben függ hitelességének, az utódpártokkal szembeni morális következetességének megőrzésétől, illetve a rendszerkritikai mondandójának erősítésétől, távlatainak tisztulása folytán erre a jövőben vélhetőleg jobb esélyei lesznek.

A Milla, a Szolidaritás és Bajnaiék egyesülete remélhetőleg az MSZP és a DK szavazói táborát is megfaragja a következő évben. Az LMP, a 4K! és a keresztényszociális, alkotmányos jobbot képviselő reménybeli szövetségeseik pedig a pártot nem választó bizonytalanok megszólításán túl jó eséllyel morzsolhatnak le újabb rétegeket a kormánypártok mai szavazótáborából is.

És e két középről két oldalra terjeszkedő szavazótábor között – ha minden kedvezően alakul -, egy év múlva, még épp időben, talán már nem is olyan lehetetlen majd elképzelni egy mandátum-maximalizálást szolgáló választási szövetséget. Amelyet olyasvalaki vezet, akit nem terhel a korábbi kormányok irányításáért viselt felelősség, ezért személyében is reprezentálhatja a politikai újrakezdés, a mélyreható politikai megújulás vágyát.

És e szövetség talán már valóban eséllyel futhat neki a 2014-es választás megnyerésének

Elek István