Kimentem tegnap a Milla demonstrációjára. Hosszas tépelődés után végül arra jutottam az előzetes beharangozó alapján – amire majd visszatérek – hogy a szereplők többsége szimpatikus, az aggályosakat pedig majd megítélem a beszédjük alapján, így a saját +1 főnyi részvételemmel tudom támogatni az eseményt.

Még nem hallgattam meg újra minden beszédet, hogy biztos legyek az elhangzottakban, de Bajnaiét igen (itt olvasható is), és számomra az ő beszéde volt a legnagyobb zsákbamacska.

Egy alapvetően profin megírt beszédről volt szó. Borzasztóan adta elő (nem egy tragédia, biztos belejön majd), néhány nagyon szerencsétlen szófordulattal (mint a “rezsimváltás”, mert az biztos, hogy a rezsimet csak leváltani akarjuk, nem pedig újabb hatalmával visszaélő elitet ültetni a saját nyakunkra) és számos szimbolikus, de nem túl megosztó témával (mint a magyarság összetartozása és mindenki politikai identitásának elismerése). Nem hiszem, hogy ezek lényegesek lennének, úgyhogy inkább pár konkrét témát szeretnék kiemelni.

Újra ki kell hát tűznünk közös célokat, ami nélkül nincs normális ország, nincs nyugodt élet! Újra meg kell állapodnunk a legalapvetőbb dolgokban. Nem mindenben, de végre valamiben. Mindenekelőtt abban, hogy Magyarországnak jogállamnak kell lennie: újra jogállamnak. Olyannak, amelyet nem korlátoz semmilyen hatalom. És amely képes korlátozni bármilyen hatalmat. Ez az alap, ebben nem lehet vita. A többi kérdésben pedig egyetértésre kell jutnunk – közös nevezőre.

Szép irány, fontos ezt kimondani, de ez önmagában üres. Mit jelent, hogy a jogállamot nem korlátozza a hatalom? Mit jelent, hogy a jogállam képes korlátozni bármilyen hatalmat? Miben nyilvánul meg a jogállam? Megváltoztathatatlan törvényekben, mint az amerikai alkotmány? Népszavazással elfogadott és csak azzal módosítható alkotmányban? Ki szabja meg, hogy a jogállamnak mik a keretei, és milyen felhatalmazással lehet a jogállam kereteit módosítani? Kétharmaddal?

Ez semmiképpen sem Bajnaival szembeni kritika, nyilván nem lett volna ennek helye a beszédben, inkább csak fontosnak éreztem kiemelni saját magam és mások számára, hogy ezek olyan kérdések, amiket meg kell tudnunk válaszolni, mielőtt egyet tudnánk érteni bennük.

Másodszor, új megállapodás kell a szolidaritás kérdésében is, mert nem igaz, hogy mindenki annyit ér, amennyije van… A szolidaritás nem kegy, hanem felelősség egymásért és kölcsönös tisztelet egymás iránt. A fent lévők kötelező felelőssége a lent lévőkért. De cserébe az alulra születettek és az oda csúszottak felelőssége is a közös célokért. Munkával és munkakereséssel, tanulással és taníttatással; közös erőfeszítéssel. Olyan szolidáris társadalomban akarunk élni, ahol nehezebb lecsúszni, de könnyebb felemelkedni. Ettől lesz több a haza, mint az ország!

Wow. Van ez a politically almost correct redneck mém – kedvencem – ez alapján kéne egy “szociálisan érzékeny elit” mém is a jelek szerint. “Fent lévők”, valamint “alulra születettek és oda csúszottak”. Wow. Bármennyire is érezhető, hogy itt az ötlet a mindenki felé nyitó kommunikáció volt, ez nem egy lényegtelen, szóhasználatbeli hiba. Ilyet szolidaritásról beszélve csak akkor mond az ember, ha a fejében tényleg úgy él, hogy a szerencsésebb anyagi helyzetben lévő emberek “fent” vannak, a hátrányosabb helyzetben lévők pedig “lent”. (Vagy ha balos forradalmi hévből kiindulva pont azért használja ezeket az elitista kifejezéseket, hogy felhívja a helyzet tarthatatlanságára a figyelmet, de feltételezhetjük, hogy Bajnaiból nem az osztályharcos hév bukott ki…)

Ettől eltekintve, ha jól értem, akkor a cél azért az, hogy valamiben szolidárisabb legyen a társadalom 2014 után, de semmit nem tudunk arról, hogy a fent lévőknek mi ez a kötelező felelőssége, az alulra születettek és oda csúszottak meg mi a péket tudnának tenni, feltételezve, hogy abban az országban élünk, ahol folyamatosan nő a munkanélküliség és az egyetemi oktatás költségei az ország felének jövedelmi helyzetét jócskát meghaladják…

Úgy határoztunk ezért, hogy az új, erős közép megszervezésére lerakjuk az összefogás alapjait. […] Az ország középen találkozik! […] Akikkel meg tudunk egyezni a jogállam, haza és haladás, szolidaritás és Európa dolgában. És ha ebben megegyeztünk, akkor erre alapozva közösen kidolgozzuk a talpra álláshoz és gyarapodáshoz szükséges konkrét programot – a jó kormányzás programját.

Oké, ez szerintem nagyon király. Én örülnék, ha lenne Magyarországon egy politikai erő, ami erős középként definiálja magát, és az is.

Nekem nyilvánvalóan eszem ágában nem lesz szavazni rá, ha ez tényleg közép lesz (értsd: szociál- és gazdaságpolitikailag az itthoni technokrata “baloldal” és a konzlibek által megtestesített jobboldal között van félúton), mint ahogy nyilván rengeteg olyan baloldalinak mondható embernek sem, aki a rendszerváltás óta elszegényedő kormányokat szociális oldalról kritizálta. De legyen akkor egy ilyen is, dolgozza ki az erős közép kormányprogramját, szuper.

Ezért hát mondjátok el mindenkinek: van remény, ha van összefogás! Gyűjtsétek össze a változást akarókat: írjatok alá, jelentkezettek be a Millánál, a Szolidaritásnál, a Haza és Haladásnál vagy a választott pártotoknál! Tiltakozzatok és szerveződjetek. Mondjátok el a képviselőiteknek, a pártjaitoknak, hogy összefogást akartok, hogy együttműködést vártok tőlük és köztük! Mondjátok el nekik, hogy most nem az a kérdés, kiből mi lesz. Hanem az, hogy mennyit tesz a kormányváltásért, a rezsimváltásért és a korszakváltásért. Mondjátok el nekik: ha nem tesznek meg minden tőlük elvárhatót az összefogásért, akkor az országrontó rezsim hatalmát védik. Ha szóval nem, hát tettel. Ha tettel nem, akkor mulasztással. És azért nincs bocsánat!

Egy pillanat, mi, mi,mi?? Eddig arról volt szó, hogy ti egy erős közepet építetek fel, és hogy az egymás felé nyitás az milyen fontos. Most meg hirtelen ott tartunk, hogy “if you ride alone you ride with hitler”?

Van ezernyi különböző nézet, különböző politikai álláspont, különböző számítás arról, hogy hogyan és miként kéne leváltani Viktorékat, majd mit kéne csinálni utána. Ebből egy az, hogy a Milla-Szolidaritás-Haza&Haladás összefogás boronáljon össze mindenkit maguk alatt. De ha jól értem (és elég nehéz ezeket a mondatot máshogy érteni, még akkor is, ha farizeusként lehetne hivatkozni arra, hogy ez csak a pártokra és képviselőkre vonatkozna), akkor mindenki, aki bármelyik másik utat próbálja járni a lehetséges összefogások különböző variációiból, az Orbán Viktor országrontó hatalmát védi? Pár mondattal ezelőtt még a tartalmi kérdéseken való vitánál tartottunk, most meg függetlenül attól, hogy ez még el sem kezdődött, aki nem velünk van, az ellenük?

Konklúzió:

Összességében elég csalódott vagyok. Én ennél sokkal-sokkal jobb beszédre számítottam Bajnaitól, olyanra, ami még engem is meg tud győzni arról, hogy “oké, ezt a csávót megéri a szakértő brigádjával együtt megtartani tanácsadónak - mások mellett, és dacára 4 évnyi MSZP-kormánybeli múltjának - mert mond jó dolgokat is”. Ugye a beharangozója az volt, hogy “azért lesz ott a színpadon, mert Haza és Haladás alapítvánnyal rengeteg szakmai anyagot csinálnak, és van mondanivalója, nem pedig azért mert miniszterelnök-jelöltnek szeretnénk fölkenni”. Ehhez képest nulla szakmai mondanivaló hangzott el, viszont meg lett hirdetve egy politikai összefogás, ami a jelek szerint a benne résztvevők szerint Az Egyetlen Lehetséges Út, Amiben Mindenkinek Részt Kell Vennie, és a három arca közül Bajnai az egyik. (Miniszterelnök-jelöltnek viszont tényleg nem lett fölkenve.)

És ezzel nekem erős problémáim vannak. Még ha három kedvenc politikailag aktív karakterem sütötte volna el ezt, akkor is. Ment a múlt héten ez a polémia arról, hogy ki miért megy ki egy demonstrációra, és hogy ez arról szól, hogy “nem tetszik az Orbán-rendszer”.

Nem. Akkor is mondtam, hogy egy demonstrációt meghatároz, hogy mi hangzik el ott, és utólag is így látom. Igen, vannak vendég-előadók, mint TGM, Balavány (vagy egykoron én magam), akik a saját véleményüket képviselik, ami többé vagy kevésbé eltér a demonstráció - szervezők által meghatározott - fő hangsúlyától. De itt és most a demonstráció főszervezői indítottak egy olyan összefogást, ami szerint aki nem segíti őket maximálisan, az Orbánnal van. Ezek a szervezők régóta pontosan tisztában voltak vele, hogy ez fog elhangozni, és úgy igényelték az emberek részvételét, támogatását, hogy erről nem voltunk informálva.

Én nem bánom, sőt, kifejezetten támogatom, hogy minél több ember minél több projektet indítson a saját nevében, jelentse be, történt is ilyen többször az utóbbi években.

De egyrészt ha a részvételemen keresztül egy projekt támogatására akar kérni, és van rá lehetősége mint főszervezőnek, akkor szóljon először róla, hogy mi ez. Pláne, ha a demokráciáért akarja tenni, azt mondja, hogy ideje, hogy felnőttnek nézzük egymást, meg ilyesmi. Márpedig mi (a Milla és a lájkolói) eddig is kommunikációban voltunk. El lehetett volna mondani, hogy indult egy ilyen, ha szerinted ez jó dolog, akkor pláne gyere ki és hívj még több embert. De nem, ez az információ direkt vissza lett tartva tőlem, hogy csak már miután kimentem, akkor szembesüljek vele. Nem szeretem az ilyet.

A másik dolog, amit nagyon nem szeretek, az az, ha meg van mondva, hogy “az egyetlen út, ha az általam koordinált módon összefognak azok, akiknek szerintem össze kell fogniuk, aki pedig nem ért ezzel egyet, az ellenség”. Ezt nem szerettem akkor, amikor a “haza nem lehetett ellenzékben”, nem szerettem akkor, amikor Gyurcsányék jöttek ezzel, nem szerettem akkor, amikor a Szolidaritás elsőként próbálkozott be vele, és nem szeretem most sem. Sok út van. Mármint egyik sem túl életszerű, egyik sem tökéletes, éppen ezért gondolkoznak sokan sokféle lehetőségben.

Mint azt én sokszor, sokaknak elmondtam, én például egy folyamatos, tartalmi kérdések mentén történő közeledésben hiszek, amire Juhász Péter eddigi interjúi is fókuszáltak, és aminek a csírája egyébként Bajnainál is megjelent, mielőtt az országrontó hatalom védelménél bukkantunk ki. Tisztában vagyok a realitásokkal, a választási törvény dinamikájával és Orbán Viktor leváltásának a fontosságával. De ha sok, egymástól rengeteg eltérő véleményen lévő embert és csoportot szeretnénk a következő mondjuk 14 hónap alatt bármiféle együttműködésbe összeverbuválni, annak kell legyen egy folyamata. Egyetérthetünk (és minden jel szerint egyet is értünk) a jogállam fontosságában, mint szükséges közös pont. De ez nem feltétlenül, nem mindenkinek elégséges pont.

Engem érdekel, hogy atomkritikus és Paks-párti emberek mit gondolnak az ország energiaházartásáról.

Hogy a szociális megszorítások tengerét hozó egykori kormányok pártjai és az ő egykori, velük éppen ezért élesen szemben álló civil ellenzékük pártjai mit gondolnak az egyre növekvő szegénység felszámolásáról, a szociális támogatásokról, a gyakorlatilag nem létező hajléktalanintegrációról, a kudarcot vallott (mert el sem indult) romaintegrációról, az egészségügyhöz és oktatáshoz való hozzáférésről.

Hogy a hatalmon – ugyan közel sem a mostanihoz mérhető mértékben – minden közvetlen demokratikus eszköz használatát nehezíteni próbáló volt kormánypártok és az alakulásuk óta a demokratikus kontroll erősítését követelő csoportok hogyan képzelik közös kormányra kerülésük esetén a demokratikus és ellenzéki jogok kiszélesítését? (Csak mondom, hogy elvileg ez nem csak azt jelenti, hogy a Fidesznek és a Jobbiknak megadjuk mindazon jogokat, amiket ők lehetőségeik szerint megtagadnak vagy megtagadnának tőlünk, de azt is, hogy a választási törvényt sem az összefogásban résztvevők méreteire szabjuk, hanem támogatjuk az új pártok indulását. Nehéz a demokraták élete, igen.)

De nézhetjük a pragmatikus részt is: ha lesz kellő felhatalmazásuk a jelenlegi fideszes pártkáderek elmozdítására, más pártkáderekre tervezik cserélni, vagy ha „az egész nemzet” érdekeit próbálják figyelembe venni, az hogy fog kinézni?

Mi lesz a helyzet a Fidesz és MSZP által fenntartott, még a bicegő képviseleti demokráciánkat is teljesen használhatatlanná tevő pártfinanszírozási rendszerrel?

Mi a terv az elmúlt két év gazdasági visszaéléseinek felderítésével? Azonos mércével terveznek mérni az elmúlt két, tíz, és huszonként év ügyeinek esetében?

Számos kérdésem lenne még, köztük olyanok is, ami az egész ország számára létfontosságúak, és olyanok is, amik nekem különösen fontosak (mint az azonos nemű párok „separate but equal” stílusú szegregációjának megszüntetése).

Tisztában vagyok persze vele, hogy ezek közül nagyon sok mindenben nem lesz egyetértés, nem elvárásom. De ezekről – és számos más dologról, amik mások számára a legfontosabb témák – beszélni kell, mielőtt azt tudnánk mondani, hogy össze akarunk fogni, illetve hogy pontosan kikkel és miben, hogy lássuk, ki miben tud rugalmas lenni, és mik azok a témák, amikben eleve konfliktussal indulunk neki a választásoknak. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez időbe telik. Nyilvánvalóan már a jelenlegi három csoportnak is időbe telt az ő közös ötletükkel előállni, hiszen valószínűleg számos dologban nem értettek egyet. De ha az a cél, hogy itt egy (és nem feltétlenül az egyetlen) demokratikus választási együttműködés jöjjön létre, akkor az újonnan bevonni kívánt csoportok és egyének véleményének is hasonló mértékű teret és időt kell adni, türelemmel keresve, hogy kikkel és hogyan lehet együttműködni, és el kell fogadni, hogy mindig lesznek, akik bár egyetértenek Orbán leváltásának szükségességében, nem fognak tudni egyetérteni minden számukra az összefogáshoz szükséges dologban.

Teljesen mindegy, hogy azoknak, akik más stratégiát tartanának jónak, más témákat tartanának létfontosságúnak, igazuk van-e bármiben. Mindenkinek alapvető emberi és demokratikus joga önálló politikai véleménnyel rendelkezni. Remek dolog (tényleg), hogy minden második szónok elismeri a békemenetesek jogát és annak értékét, hogy kifejezik véleményüket, de ha tényleg szeretnénk lehetővé tenni bármiféle összefogást, akkor talán ezt tegyük meg egymással is.

Aki nem velünk, az attól még nem feltétlenül ellenünk.

A szerző a Milla szimpatizánsának tartja magát.