Kettős Mérce

  • Munka
  • Szegénység
  • Egészségügy
  • Lakhatás
  • Sajtó
  • K/A
  • Brüsszel+/-

A Mérce legújabb cikkeiért és friss hírekért kattints ide!

A Fidesz ellopná a múltunkat

A Fidesz ellopná a múltunkat

JámborAndrás
Tetszik
0
2012. október 25. csütörtök, 20:12

Október 23-án TGM arról beszélt, ha ellopják az igazságot az oktatásból, akkor majd alternatív tankönyveket fogunk írni, és abból tanítjuk a gyerekeinket. Hát akkor neki is kezdhetünk. Az új kerettanterv a rendszerváltásból kiírná a demokratikus ellenzéket, a történelemből az általános választójogot és még sok más ínyencséget. A történelemtanárok egyletének közleményéből dolgozunk.
olyanország.jpg

Az 5–8. osztályosok számára készült anyagban általában is felülreprezentált az értékrendhez kötődő példákban a nemzeti és honvédő tematika. Ugyanakkor hiányoznak pl. a szabadságjogokra történő utalások. Hasonló a helyzet a középiskolai anyagokban. A dualizmus korának tárgyalásánál pl., bár szükségesnek tartják annak felismertetését, hogy a sajtó a negyedik hatalmi ággá vált, nem szerepel a századfordulón anakronisztikus nyílt választás, illetve a magas vagyoni cenzus (6% választó) mint a kor egyik alapproblémája, ahogy a szociális feszültségek, a szociálpolitika, az uradalmi cseléd fogalma vagy a demokratikus követeléseket megfogalmazó ellenzék sem (pl. a hazai szociáldemokrata párt csak 1945 után bukkan fel az anyagban). Ugyanezek a hiányok mutatkoznak a Horthy-kor esetében is, melynek egyoldalúan pozitív beállítását sugallja a tanterv mindkét (9–12., 7–12.) gimnáziumi anyagban.

A történelem nem játék. Bár mindannyian ismerjük azt a fogalmat, hogy a történelmet a győztesek írják, de ez nem egy demokratikus társadalomra vonatkozik. A Fidesz, amikor megfogalmazza mi fontos az oktatásban és mi nem, megfogalmazza azt, milyen szemléletben nőjenek fel gyerekeink. Érteni vélem a szempontot, ami szerint például az egyenlő választójog nem számít, hiszen a regisztráció után az a magyar társadalomnak már nem kell, hogy fontos legyen. Azt is értem, hogy káros az elfogadható baloldali szereplők bemutatása; értem én, hogy az elszegényedő társadalomban a népi írók öröksége, a hárommillió jobbágy országának bemutatása is káros, hiszen félnek, hogy valaki megismeri: nem Orbán az egyetlen út.

De elfogadni nem fogom, a Fidesz nem lophatja el Magyarország történelmét, nem a Fidesz fogja eldönteni mi a jó és a rossz. Ez a kerettanterv a leggyalázatosabb dolog, amit eddig a kormány művelt, de folytassuk:

"Emellett a tananyagban sehol nem szerepel az általános választójog fogalma, a 7–12. évfolyamon igen bő tantervben csak egy helyen történik rá közvetett, homályos utalás, ott is negatív szövegkörnyezetben, meglepő módon egyenesen ebből eredeztetve a szélsőségeket: „A politikai jogok kiterjesztése több országban a szociális demagógia felerősödésével járt, így utat nyitott a szélsőséges elemek hatalomra kerülésének, amelyek diktatórikus rendszereket vezettek be.”


Pontosan mutatja be a Fidesz saját politikáját, hiszen így szereztek kétharmadot, és így kerülhetnek hatalomra olyan elemek, mint ők.

"Példa az esetlegességre: A rendszerváltás előzményeként kizárólag a lakitelki találkozó jelenik meg. Nincs szó szamizdatról, monori találkozóról, Társadalmi szerződésről stb. (az 5–8. évfolyamon). Ez az esetlegesség nem tartható."



A Fidesz nemhogy példaként mutatná be a mostani baloldali és liberális elit elé a rendszerváltó demokratikus ellenzéket, hanem kitörli őket. Pedig micsoda fricska lenne a történelemkönyvekben olvasni, hogy a Beszélő kötelező tematikája volt a határon túli magyarság, vagy hogy Solt Ottilia és köre mennyivel volt jobb fej például az előző 8 év kormányainál. De nem, ők pusztítani akarnak, nem nevelni, a Fidesz legócskább bolsevik trükként retusálna ki mindenki mást a rendszerváltásból.

Ezek csak a legdurvább kifogások, amiket a történelemtanárok megfogalmaznak, az, hogy a követelmény értelmetlen, a szövegezés gyenge, és saját követelményeinek sem felel meg, már-már mellékes. A kerettantervről alkotott vélményükelolvasható a honlapjukon.

Ez így több mint elfogadhatattlan, ez egy támadás a jövő generációk ellen, ha ezt így elfogadják az nem csak a demokrácia hanem egy bármilyen nemzeti minimum elleni támadás. És most hozzátok fordulok kedves jobboldali barátaim. Biztos, hogy a szerintetek rossz történelemoktatás hlyére nem egy jót hanem egy másik rosszat kell tenni, csak azért, mert az úgy rossz, hogy láthatólag nektek jó - de igazából az egész nemzetnek árt?

JámborAndrás 2012. 10. 25. Tovább →
Tetszik
0
komment

Nyomj egy tetsziket, és olvasd a Kettős Mércét a Facebookon!

Ajánlott bejegyzések:

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
  • Az orosz művész felgyújtotta a francia jegybank épületét Párizsban, hogy a “rabszolgaság” új formái ellen tiltakozzon Az orosz művész felgyújtotta a francia jegybank épületét Párizsban, hogy a “rabszolgaság” új formái ellen tiltakozzon
  • A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.” A felrobbantott máltai újságírónő fia: “Háborúban állunk az állam és a szervezett bűnözés ellen, melyek megkülönböztethetetlenné váltak.”
  • Megint Orbánék állhatnak az EU fejlődésének útjába Megint Orbánék állhatnak az EU fejlődésének útjába
  • Bagdad átvette az irányitást a kirkuki olajfinomítók felett Bagdad átvette az irányitást a kirkuki olajfinomítók felett

A bejegyzés trackback címe:

https://kettosmerce.blog.hu/api/trackback/id/tr884870281

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fidesz-KDNP: cél a múlt, a jelen és a jövő uralása? 2012.10.26. 11:50:22

Hoffmann Rózsáék tantervet és történelmet alkotnak, a Történelemtanárok Egylete (TTE) pedig 13. pontos állásfoglalásban tiltakozik. És érveiket tanulmányozva nem fogható rájuk, csak kekeckednek "savanyú a szőlő" alapon. Most még csak a szakma, de ne...

Trackback: Napsütést a magyarnak! 2012.10.26. 10:55:51

Állami monopóliummá tenné a kormány az időjárás-jelentést. Nyilván csak azért, hogy Orbán Viktornak csakazértis igaza legyen abban, amit a fülkeforradalom másnapján mondott. Nevezetesen hogy még a Nap is másként süt.Lassan nem telik el olyan hét, hogy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leírás

Ide írhatsz levelet nekünk!

Hirdetés

Legfrissebb cikkeink

  • Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyertesei
    Oligarchák, fasiszták, kalózok a cseh választás nyerteseiEstefelé már szinte minden adat beérkezett Csehország választási központjába a voksolásról, így kimondhatjuk, hogy a nyertes a “korrupt elitek” ellen keresztesháborút hirdető, a rendszerváltás után...
  • Adjunk hitet magunknak október 23-án!
    Adjunk hitet magunknak október 23-án!Az október 23-i civil tüntetés valójában nem a rendező Közös Ország Mozgalomról és nem is a pártokról szól, amelyek majd 2018-ban indulnak. Fél évvel a választás előtt az a kérdés, megmutatjuk-e,...
  • Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat össze
    Cseh választások: Vezet Babiš, újabb szociáldemokrata párt omolhat összeA milliárdos Andrej Babiš és populista pártja  az ANO nyeri a cseh választásokat a Europe Elects modellbecslése szerint 26-27%-al az ANO lesz az első, a második helyen a szélsőjobboldali SPD és a...
  • A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasolják
    A spanyol kormány példátlant lépett: a Katalán autonómia felfüggesztését javasoljákA néppárti spanyol kormány mai ülésén Katalónia autonómiájának felfüggesztésére tett javaslatot. Ha a jobboldali többségű szenátus rábólint a döntésre, akkor  a régió kormánya által gyakorolt...
  • Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshez
    Diktatúrát akarnak a magyarok? – megjegyzés egy globális felméréshezA sajtóban nagy visszhangot kapott a Pew Research Center képviseleti demokrácia támogatottságáról szóló globális felmérése. Bombasztikus címeket olvashattunk: a magyarok negyede diktátort akar, csak...
  • A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?
    A helyi Simicska kerül hatalomra Csehországban?Csehországban képviselőházi választásokat tartanak október 20-án és 21-én. Bár egyre kevésbé merünk a közvélemény-kutatásokra és felmérésekre szentírásként tekinteni, szinte biztos, hogy az új...
  • A német liberálisok nagy visszatérése
    A német liberálisok nagy visszatéréseA 2013-ra látványosan összeomló német liberális párt, az FDP az évtized európai politikai visszatérését hozta össze a szeptember 24-i német szövetségi választásokon. De milyen ez a párt, mit képvisel,...
  • Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi Lillától
    Több mint fél nap telt el, de az ATV még mindig nem kért bocsánatot Sárosdi LillátólPedig lenne miért. Van ugyanis, ami nem hit kérdése. Az ATV valamiért jó ötletnek gondolta, hogy A nap kérdése ez legyen: „Sárosdi Lilla színésznő azt állítja, hogy Marton László Kossuth-díjas...
  • Je suis KFC-s munkavállaló
    Je suis KFC-s munkavállalóPuzsér Róbert szerint proli pofon csattant Szabó Zoltán Indexes újságíró arcán, amelyet maga az újságíró állított elő. A Fidesz publicistája szerint pedig az Indexet ütötték meg a KFC-ben, és a...
  • Újabb sztrájk jön az Operaházban 
    Újabb sztrájk jön az Operaházban Három szakszervezet hirdetett meg munkabeszüntetést a Magyar Állami Operaházban csütörtökön, a dolgozókkal kötött kollektív szerződés hiánya miatt. A sztrájkra A hugenották október 28-i bemutatója...

Kettős Mérce

Támogatónk

A Kettős Mérce részt vesz a „Network 4 Debate” projektben. Támogatónk a Nemzetközi Visegrádi Alap.

Keresés

Archívum

  • 2017 október (55)
  • 2017 szeptember (61)
  • 2017 augusztus (63)
  • 2017 július (68)
  • 2017 június (58)
  • 2017 május (61)
  • 2017 április (68)
  • 2017 március (68)
  • 2017 február (61)
  • 2017 január (64)
  • 2016 december (65)
  • Tovább...
Creative Commons Licenc
Impresszum | Támogasd a Mércét! | About us | Egyesület | Átláthatóság
Facebook Tumblr Twitter Youtube
süti beállítások módosítása
Dashboard