Mottó: "A kormányszóvivő szerint a korábbi kormányok idejében a magyar felsőoktatásba csak azok tudtak bejutni, akik szüleinek volt pénze, vagy állami képzésre jutottak be."
Örömmel jelenthetem be: megérkezett a Mikulás. Izé, helyesebben a Fikulás, a kormány ügyeletes ajándékosztója. Kiszállt szépen a fekete állami BMW-ből vagy Audiból (nem láttam jól), megigazította a selyemnyakkendőt és bejelentette az osztogatást:
-Na gyerekek, lehet vásárolni! Mit gyerekek, szánalmas barmok, akik ránk szavaztatok, és még szánalmasabbak, akik ezután is ránk fogtok. Itt van, nesztek!
És odavágott a néphez egy tandíj-rendelkezést, megvágott keretszámokkal, ahogy azt kell. Mi áll ebben? Először is! Nincs tandíj!!! Viszont van diákhitel, hogy azzal fizethesd a tandíjat, ami nincs.
53 ezerből korábban 28 ezer, most pedig 10 500 lett az államilag támogatottak száma. Igen, a kormány lenyesett több tízezer szabadbölcsész-büfészakost, biztos így van. Van viszont részösztöndíjas képzés, igaz, az is röghözkötéssel jár. A tandíjakat is jó szociális arányérzékkel faragta ki a balta: az átlagtandíj a mohaonline.hu szerint nálunk 913 euro/félév, míg az összehasonlíthatatlanul jobb képzést (több neves egyetemet nyújtó) Németországban csak 174.
No, akkor most nem lesz annyi büfészakos, mi? -kérdezhetnétek. Több TTKs, informatikus! Ja. 8000 helyett 1250 mérnök, 3600 helyett 800 informatikus, 4000 helyett 800 TTK-s. 15600-ról 2850-re növelte a kormány a támogatottak számát! Naugye!
Így is jobban jártak, mint a jogászok meg közgazdászok, mert olyan nem lesz. Aztán majd nem ugatnak bele a NER-be, meg az unortodoxiába az illetéktelenek. Problem?? Kambodzsában sem képeztek jogászokat a vörös khmerek! A római birodalom és a hunok közgáz nélkül lettek óriásivá!
Orvosból 1150-el lesz kevesebb a támogatottak közt. No, majd vigyáztok az egészségetekre. Nem kell annyi véreshurkát és brassóit zabálni. De hogy a felsőoktatás mégsem járt rosszul, azt az is mutatja hogy Vastagbőr barátunk grafikonján látható: 35 milliárddal többet kapott mint a stadionépítés költsége! Nálunk a foci, Puskás, az Aranycsapat országában, +35 milliárd a balneológusoknak, a romkocsmázóknak!
És ezt a nagylelkűséget úgy hogy még ráadásul csökkentettük a GDP oktatására fordított arányát is. És végre abbahagyjuk a diplomások számának növelését, ezt a hülye uniós trendet.
De hiszen Orbán azt írta 2009-ben
A következő polgári kormány nem ellenfelekként hanem a jövő erőforrásaiként tekint a fiatalokra.
Ezért rendezett népszavazást 2008-ban a Fidesz??
-Üvöltötte a balliberális tömeg: a négykás vörösterrorista, a zöld halálbiciklis, meg a többi.
-Pofa be! Nem úgy van, mint vót régen! Mi nem azt akarjuk hogy munkanélküli legyen a gyerekekből, vagy hogy alacsony képzettséggel a kínai gumigyárban kalapácsoljon éhbérért, mi nem a keleti munkabérrel versenyző alulképzett és alulfizetett biorobotok gazdaságát szeretnénk felépíteni, a tudományos kutatás és kultúra nélküli társadalmat, hanem DE!-üvöltött szelíden a Fikulás vissza.
Ezzel a tömeget Gíró-Szász szóvívő úrra bízta, akit már rég kicseréltek egy propaganda-droidra. A programjának megfelelően ez a droid kijelentette:
A kormány célja a változtatásokkal, hogy növelje a felsőoktatásba a bejutók létszámát, valamint minél nagyobb arányban növelje a felsőoktatási képzést el is végzők arányát.
Ezért is csökkentette a keretszámokat ugyebár. Az igazi GSZ, megkötözve egy földalatti pincében, betömött szájjal felsikoltott. Troll-Télapónk bepattant az Audiba, miután odaszólt a fizetett trolloknak, álnevük szerint Rockenbauer Izoldának és Kisnagy Kerekes Tamásnak:
-Osszátok le a nemzetgyilkos balliberális bandát. Az utalás hétfőn érkezik! Te is fiam, Fidelitas?-mormolta már csak magában, elkeseredetten.
Mielőtt beszált volna a sötétített üveges kocsiba felköpött az égre, aztán aláállt. Megtehetem-dünnyögött magában-jó esőkabátot vett nekem a kormány a Dolcse Gabbanába'. Hazafelé menet utasította a sofőrjét, hogy vigyázzon a hajléktalanokra, egyrészt mert lehet köztük hajdani haverja, szomszédja is, másrészt meg a rendőrségnek is kell hogy legyen dolga velük, amikor beviszi őket.
B. I.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Kicsinálják az egyetemeket 2012.12.06. 18:28:00
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.