Misetics Bálint a Humán Platform tüntetésén elhangzott beszéde:

Nem fogok óvatosan fogalmazni: az Orbán-kormány nem csupán a demokráciát, az alkotmányosságot és a jogállamot tekinti ellenségének, hanem a jóléti államot is. Ami ma Magyarországon társadalompolitika címén történik, az vagy értelmetlen büntetés, vagy nyilvánvalóan elégtelen tüneti kezelés.

Hosszú a sora azoknak a kormányzati intézkedéseknek, amelyek a jóléti állam leépítésére, és a társadalmi egyenlőtlenségek növelésére irányulnak. Ezeket intézkedéseket Magyarország kormánya hozza, de Magyarország érdekével ellentétben, a szolidaritás és a testvériség eszméjével szemben, a magyar néppel szemben. Nem a mi nevünkben.

Nem a mi nevünkben fogadtak el egy szélsőségesen munkavállaló-ellenes munka törvénykönyvét, és korlátozták a sztrájkjogot.

Nem a mi nevünkben számolták fel a progresszív jövedelemadózást, és csoportosítottak át százmilliárdokat a gazdagoknak.

Nem a mi nevünkben folyik a rokkantsági ellátások  méltatlan, megalázó felülvizsgálata, a munkanélküli ellátások szélsőséges korlátozása és az állástalanok értelmetlen közmunkára kényszerítése!

Nem a mi nevünkben költ milliárdokat a kormány arra, hogy továbbra is olyan tömegintézményekbe zárja el 25 000 fogyatékossággal élő honfitársunkat, amelyekben semmiről nem dönthetnek szabadon.

Nem a mi nevünkben tart nyomorba százezreket a kormány 22 800 forintos segéllyel, 29 ezer forintos ápolási díjjal, és legfeljebb 47 ezer forintos közmunkabérrel.

Nem a mi nevünkben korlátozták az általános választójogot az előzetes regisztráció bevezetésével, ami százezreket fog kirekeszteni a demokratikus részvételből, még tovább növelve a magyar társadalom amúgy is súlyos hatalmi egyenlőtlenségeit.

És végül, a kormány nem a mi nevünkben kriminalizálja a szegénységet és üldözi a fedél nélkül élő honfitársainkat.

A kormány szegény- és emberellenes társadalompolitikájának méltán vált szimbólumává a hajléktalan emberek hatósági üldözése, amihez a kormánypárt az Alkotmánybíróság egyértelmű határozata ellenére is ragaszkodik.

Ez jól mutatja a kormánypártok általános közpolitikai gondolkodásmódját is -  noha a "gondolkodás" kifejezés valószínűleg túlzó.

Zavaró a hajléktalanság? Tiltsuk be, de ne törődjünk azzal, hogy miért élnek emberek az utcán, így például a szociális lakáspolitika teljes hiányával. Sok az iskolai hiányzás? Büntessük meg a sokat hiányzó diákok családját! De ne törődjünk azokkal a problémákkal, amik kirekesztik a tisztességes oktatás privilégiumából azokat, akik nyomorba születtek. Sok a munkanélküli? Fogjuk őket munkára! Anélkül, hogy belátnánk, hogy az önkormányzati közmunkaprogramok sem a létminimumot fedező jövedelmet nem biztosítanak, sem esélyt a munkanélküliségből való kilábalásra.  Sok a bűncselekmény? Szigorítsunk a büntető törvénykönyvön! De ne törődjünk a bűnelkövetés társadalmi okaival. Sok az abortusz? Foglaljuk az Alkotmányba, hogy „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”! De ne törődjünk sem a szexuális felvilágosítás, sem a fogamzásgátlás elterjesztésével, sem pedig a férfiak és nők közötti hatalmi egyenlőtlenség csökkentésével.

Magyarországon bőven rendelkezésre állnak az ahhoz szükséges erőforrások, hogy minden gyermek tisztességes oktatásban részesüljön, mindenkinek legyen hol laknia, és senkinek se kelljen fáznia, éheznie. Ezek szerény célok.  Táncsics Mihály ír arról az önéletleírásában, hogy miként kényszerültek gyermekkorában arra, hogy fát, takarmányt lopjanak. Ez kétszáz éve volt. József Attilának szenet kellett lopnia, hogy tudjanak fűteni. Száz évvel ezelőtt. Ma Magyarországon százezer családot kapcsoltak már ki hátralékok miatt a gázszolgáltatásból. Százezrek élnek olyan szegénységben, hogy az éhezés, a fázás vagy a bebörtönzés között kell választaniuk. Ha kifizetik a rezsit, nincs pénz élelmiszerre. Ha rendesen esznek, elmaradnak a számlákkal. Ha áramot vagy fát lopnak, a felnőtteket börtönbe csukják. Ha nincs áram vagy megfelelő fűtés a lakásukban, a gyerekeket viszi el a hatóság.

A szegénység és a társadalmi kirekesztés valódi, rendszerszintű okainak orvoslása fel sem merül. A látszatmegoldások törvényszerűen vezetnek el a büntető intézkedésekhez. Az a társadalom, ami nem költ bölcsődékre, iskolákra, szociális bérlakásokra, tisztességes munkanélküli ellátásra és a szélsőséges regionális egyenlőtlenségek csökkentésére, az előbb utóbb egyre többet költ majd rendőrségre és börtönökre. A jóléti állam leépítése kéz a kézben jár a büntető állam túlterjeszkedésével.

A romokban heverő, alulfinanszírozott jóléti államért, és a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségekért azonban nem csupán a jelenlegi kormány felelős: sem a fagyhalálokért, a hajléktalanságért, a mélyszegénységért – sem százezrek munkaerőpiacról való kirekesztésért és a faji apartheidért a közoktatásban. Havas Gábor szociológus mondta a rendszerváltás utáni társadalompolitikáról, „hogy ami történt, az a gettó csinosítgatása.” Ma nem a gettó csinosítgatása van napirenden: a kormány szögesdrótot húz a gettó falai fölé. De nekünk nem azért kell leszednünk a szögesdrótot a gettók falairól, hogy aztán kicsinosítsuk, hanem azért, hogy végérvényesen lebontsuk őket.

Méltatlanok vagyunk mind a köztársaság eszméjéhez, mind pedig 1848, 1918 és 1956 hagyományához, ha a kormányt azért váltjuk le, hogy aztán visszatérjünk a rendszerváltás utáni Magyarország újkapitalista mocsarába.

Nem csak a jogállamot, hanem a jóléti államot is újjá kell építeni Magyarországon. Kiterjedt jóléti állam nélkül nincsen jól működő demokrácia sem egy kapitalista társadalomban. És nem akkor végeztük be a be a munkát,  ha leváltottuk a kormányt, hanem akkor, Petőfi Sándor szavaival,  „Ha majd a bőség kosarából // Mindenki egyaránt vehet // Ha majd a jognak asztalánál // Mind egyaránt foglal helyet”, és „Ha majd a szellem napvilága // Ragyog minden ház ablakán.”

Ezért kell ott lennünk mindannyiuknak szerdán a középiskolások és egyetemisták tüntetésén a felsőoktatás és a társadalmi mobilitás védelmében, akkor is, ha mi magunk nem vagyunk diákok, és pénteken A Város Mindenkié csoport Kossuth téri tüntetésén a lakhatáshoz való jogért, akkor is, ha nekünk még van hol laknunk.