Kaufer Virág az LMP volt képviselőjének a Párbeszéd Magyarországért tagjának cikke.

Vágó Gábor, egykori képviselőtársam pár napja lemondásra szólította fel a HírTV versus című műsorában azokat, akik kiléptek az LMP-ből és új pártot hoztak létre. Mivel most van az évfordulója, hogy lemondtam a mandátumomról, így ez is aktuálissá tette, hogy elgondolkodjak rajta: vajon most, ebben a helyzetben én mit tennék? 
fotó:Népszabadság

A múlt héten jómagam is kiléptem az LMP-ből és csatlakoztam ahhoz a kezdeményezéshez, amelyet az LMP színeiben bejutott nyolc képviselő és mindhárom fővárosi képviselő indított el. Olyanok, akik nem tudják elfogadni a Schiffer András által képviselt, többséget kapott véleményt, miszerint az LMP nem fog össze a demokratikus ellenzékkel, erről még párbeszédet folytatni sem hajlandó, és, azt sem, hogy összeegyeztethető volna Orbán rendszere és az ökopolitika hatékony képviselete. Vágó azok nevében beszél, akik ezt így látják, és a képviselőkön számon kéri, hogy miért veszik el a párttól a listán megszerzett mandátumot.

A magyar választási rendszer egyik legnagyobb vívmánya a szabad mandátum, talán az utolsó esély és lehetőség a pártokráciává korcsosult képviseleti rendszer komolyan vételére. Akkor, amikor a Fideszben pénzbírsággal büntetik a frakcióból kiszavazókat, és a képviselők nem a választóknak adnak hangot az Országházban, hanem pártjukat képviselik, a szabad mandátum – vagyis, hogy senki sem veheti el a képviselőtől azt – az egyetlen esély, hogy a választók akarata érvényesüljön. Értekeztem erről már korábban is, egy napirend utáni felszólalásban, de akkor a kormánypárti képviselők lelkiismeretére igyekeztem hatni (kevés sikerrel). Most amellett érvelek, hogy a szabad mandátum teszi lehetővé, hogy az együttműködés párti egykori LMP-választók, az alapítók és az hajdani frakció jelentős része által helyesnek tartott irány, szót kapjon a Parlamentben.

Vágó azt állítja, hogy a szakadár képviselők (akik közül négy az LMP alapító tagja) eltértek a párt eredeti célkitűzésétől, így nincs joguk az LMP segítségével megszerzett mandátumokhoz. És mi van, ha ez fordítva történt? Mi van, ha az LMP tért el attól az eredeti célkitűzéstől, amiért a választók a parlamentbe küldték? A szavazók között végzett novemberi közvélemény kutatások legalább is azt mutatták, hogy a párt támogatóinak fele Jávorral értett egyet. Jávor és társai tehát meggyőződésből kezdtek vakmerő akcióba, új pártot alapítva egy évvel a választások előtt. Morálisan vállalhatatlan számukra, hogy ne fogjanak össze a demokratikus erőkkel Orbán leváltásáért; inkább kockáztatják azt, hogy politikai mártírokká válnak, semmint, hogy erről lemondjanak. Mi ez, ha nem határozott meggyőződés és politikai elkötelezettség, amit ráadásul alátámasztanak a tavaly év végi közvélemény kutatások? 

Tehát a Párbeszéd Magyarországért mögött is választók ezrei állnak, akik úgy látják, hogy azért szavaztak be minket 2010-ben a parlamentbe, hogy most, ebben a válságos helyzetben az összefogáson és a demokrácia helyreállításán dolgozzunk. A szabad mandátum erről szól: következetesen képviselni választóinkat akkor is, ha a pártban zajló hatalmi harcok és változó erőviszonyok ezt belül ellehetetlenítik. Ezért voltam én is azok között, akik beléptek a Párbeszéd platformba és megszavazták, hogy a képviselők folytassák parlamenti munkájukat. Most nem lehet lemondani, amikor ennyire szükség van az ellenzéki összefogásra és annak hiteles képviseletére, a leszerepelt politikai elit leváltásához és a demokratikus jogállam visszaállításához. 

Nem vitatom, hogy Vágó Gábor és társai hasonló meggyőződéssel képviselik saját álláspontjukat és nem kevésbé tartom az általuk választott irányt vakmerőnek, egy évvel a választások előtt. Valójában pont ez a lényeg: a pillanatnyi politikai helyzetből mindkét stratégia levezethető és hitelesen képviselhető, így belátás kérdése, hogy ki melyikhez kötelezi el magát. Én 'speciel' abba a pártba léptem be 2009-ben, amelyik a ebben a helyzetben az össztársadalmi ellenzéki összefogásért dolgozik. A politika attól lenne más, ha most a szakítás mellett döntött felek egymás motivációit és erkölcsi tartását meg nem kérdőjelezve, a másik álláspontját tiszteletben tartva válnának el egymástól. Ha az első pillanattól kezdve megsemmisítendő ellenfélként tekint egyik fél a másikra, akkor csak tovább folytatódik a jól bevált törzsi háború, ami ellen az LMP létrejött – ahogyan azt Schiffer András is oly’ gyakran mondta, mondja el.

Ez az a politizálási mód, amitől meg kell szabadulni, amely az összefogást nem ismeri és az ellenfelet megsemmisítendő ellenségnek tekinti. Ez az a norma, amely kettészakít, felapróz és szembefordítja egymással az embereket, ahelyett hogy közös ügyeink előremozdítása végett az együttműködésre buzdítana. 

“Véleményem szerint ha ezek az emberek azt tudják mondani, miközben reggel tükörbe néznek, hogy ők valóban azt képviselik, amiért 2010-ben elindultunk a választásokon, akkor rendben. Ha ezt nem tudják megtenni, akkor az az egyetlen út, hogy leadják a mandátumukat” – mondta tegnap a HírTV-ben Vágó Gábor. 

Igen Gábor, meg vagyok győződve, hogy ők azt képviselik amiért beültek a parlamentbe és amit a választóik elvárnak tőlük. Nagy kár, hogy ez a kérdés a szakadáshoz vezetett, és ebben mindenkinek végig kell gondolnia a saját felelősségét. De ilyen helyzetben lemondani vagy csendben meghúzódni a párt melegében az igazi megalkuvás: elindulni az ismeretlenbe pedig, a szabad mandátummal és legmélyebb meggyőződésükkel együtt járó felelősség és kötelesség felvállalása.