A negyedik alaptörvény-módosítás 1. cikkében kimondja: "(1) Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fenntartásának alpját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony." A módosítást családvédő szervezetek támogatják.

Apa, anya, gyerekek: nem mindenki számít családnak

A módosítás értelmében ugyan családként értelmezhető a házasságát felbontó, gyermekét egyedül nevelő szülő, de a házasságot soha nem kötő szülő már csak a gyerekével alkothat családot. Ha igazán egyszerűen gondolkozunk ez azt is jelenti, hogy már a gyermek születésekor nem számítanak ők egy családnak, na de mégis ki mondja meg, hogy az apa vagy az anya él családban a gyerekkel? Mert apa és anya házasság nélkül nem élhet egy családban. Patchwork ez a javából.

"Apukám, anyukám, a bátyám, a nővérem és én. Mi egy család vagyunk. Köszönöm szépen, minket ne védjen meg se az Alapatörvény, se a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége."

Elemzés helyett társadalmi-politikai fejlődés

Jó lenne nem azon spekulálni ki lesz végül család és ki nem, mivel azt azért mindenkinek tudnia kell, hogy a jogszabályokat és törvényeket együttesen kell értelmezni, köztük hierarchia van, ezért az Alaptörvény áll majd a ranglétra tetején: mindent ebből kell majd levezetni. Mi viszont a társadalmi szerződésünkből szeretnénk a törvényeinket levezetni és nem dacos, gőgös és sértődött kormányzati többséget játszani.

A szeretet nem játék. Ez eddig igen kevésszer hangzott el a nyilvánosság előtt. Pedig valljuk be, ez egy mindenki által elfogadható axióma lehetne: a család közössége a szereteten, egymás tiszteletén, az elfogadáson és a támogatáson alapul. Sok keresztényt sért az a kereszténynek vallott, egyébként kirekesztő és a Biblia, a Tóra vagy a Korán tanításaihoz sem méltó magatartás, amit a Fidesz-KDNP produkál. Keresztényként például az anglikán egyházhoz képest elég nagy lemaradásban vannak: az új Canterbury érsek ugyanis nem ítéli el az azonos neműek élettársi közösségét, azt elfogadhatónak tartja.

Két év alatt négy módosítás

Egy gránit sem olyan erős, hogy ne repedezzen akkor, amikor folyamatosan kalapálják. Ez történik a mi gránitba vésett alaptörvényünkkel is. Ezt cáfolni senki sem tudja, mert ha nem módosítgatnák folyamatosan, akkor a Kormánynak a saját elbaltázott művével kéne a mindennapi teendőit elvégeznie. Ez láthatóan nem megy, mert az elsőre is rosszul sikerült tákolmánnyal úgy látszik nem tudják a keresztény és polgári értékeket a fejekbe, az agytekervényekbe vésni és az emberek szájába adni. Mellesleg a mostani csomagot az Alkotmánybíróság már egyszer elkaszálta.

A bizonytalanság és a társadalmi kirekesztés mértéke elrettentő. A Kormány sem gondolhatja komolyan, hogy egy olyan országban akar fejlődést elérni és nemzetközi elismerést kivívni, ahol az emberek egész egyszerűen boldogtalanok. A modern társadalmak fejlődése, továbbá a liberális demokrácia nyugati virágzása jelzésértékű lehetne több évtized után a Fidesz-KDNP számára. Fontos az ellenségkép kialakítása (lsd.: terroristák, emigránsok, EU), de olyat még senki sem látott egy demokratikus jogállamban, hogy a saját népének meglehetősen nagy részét diszkriminálja.

Kirekesztés, megbélyegzés, szűk fogalomértelmezés

Rosszabbul nem is élhetnénk: 2013-ban, Magyarországon nem csak a család fogalmát értelmezzük egy szűk és mára már nem általános kereten belül, de saját magunkra is egy szűk keretrendszerben tekintünk. Nincs különösebb külpolitikánk, csak a damage control működik és a keleti nyitás; a kultúrát a nemzettudat erősítésére használjuk a multikulturalitás és befogadás, a művészi szabadság hirdetése helyett; nem tudunk mit kezdeni az egyes országok életében természetes módon bekövetkező elvándorlással csak annyit, hogy azt is az Alaptörvényben korlátozzuk.

Semmi vonzó nincs már ebben az országban, csak a múltunk, a történelmünk, a közös magyarságunk. Ezt nem lehet formálni se alaptörvénnyel, se röghözkötéssel. Aki most elmegy, az viszi magával a saját magyarságát, amit nem sikerült megfogni, megfilmesíteni és kibontani. Nem sikerült támogatnunk a színes kultúrát, helyette csak egy szűk értelmezési sávot hagytunk meg: az a magyar, akit mi engedünk magyarnak lenni. Ez vonatkozik a  családra is: az a család, akit mi engedünk családnak hívni.

Máshol is harcolnak

Nem megnyugtató, de a reményt táplálja a tudat, hogy máshol is van még miért harcolni. Amerikában egyre több állam fogadja el az azonos neműek házasságát vagy élettársi kapcsolatát. Lassan szövetségi szintre sikerül emelni a család fogalmának nyílt értelmezését. Mióta az elnök, akit lehet szeretni vagy gyűlölni, kimondta: támogatja a melegházasságot, azóta mérhetően megugrott és mára már többségbe került a társadalomban azok aránya, akik szintén támogatják. Nem mindegy mit mondanak a vezetők és jó vezető csak abból lesz, aki a népet felemeli.

Nálunk még mindig nincs tényállása a családon belüli erőszaknak, nem véletlenül. Nem fontos az, ami a meghatározott közegben történik. Az a magánügye mindenkinek, intézzék el egymás közt. A lelki erőszak fogalmát egyenesen tagadja a kormánypárt. Márpedig tagadni csak azt tudjuk, ami létezik. A sötétség is a fény hiánya, a lelki és fizikai erőszak pedig a társadalmunk betegsége, traumáink feldolgozatlansága, a fogalmak beszűkülése és a saját életünk szűk keretek között való értelmezése.

Reméljük nem okoz majd enyhe kognitív disszonanciát, ha a társadalmunk még nyitott része továbbra is családként tekint majd két meleg ember életközösségére, a gyermekét egyedül nevelő szülőre, a házasságon kívül született gyermekkel élőkre és nem köpjük le az utcán egymást azért, mert mi még ellátunk az országhatáron túlra.