Az elmúlt napokban új politikai erő született Magyarországon, amely nem pártpolitikai erő, annál sokkal fontosabb. Egy olyan erő, amely kiáll a szegényekért, kiáll a jogállamért, büszke a hazájára, és a politikai ellenfeleit nem ellenségnek tekinti, nem legyűrni, hanem meggyőzni akarja őket, akik egy egész ország lelkéért küzdenek.
Azok az emberek, akik összeverődtek most, és az elmúlt 3-4 hónap legnagyobb civil tüntetését összehozták a semmiből, infrastruktúra nélkül, már ismerik egymást. Ismerik egymást, mert Orbán Viktor megismertette egymással őket, de a múltjuk nem itt kezdődött. Ezek az arcok ott voltak Kocsis Máté irodafoglalásnál, ott voltak a diáktüntetéseken, ott voltak az elmúlt 3 év nagyobb civil megmozdulásain. De van, aki ott volt 2006-ban is, vagy aki a kórház-privatizáció elleni népszavazáson volt ott, van, aki pár éve még a Fidesz tagja volt. Ezek az emberek mindig is kiálltak és ki fognak állni a szegényekért, a jogállamiságért, a hazájukért, és ki fognak állni 2015-ben is, ha a leváltott Orbán-kormány utóda nyúlna ezekhez!
Tegnap a legfelemelőbb pillanat az volt, amikor az Alkotmánybíróság épülete előtt, könnyes szemű emberek énekelték a Himnuszt, de a könnyek mellett ott volt az elszántság is a tekintetekben: nem fogjuk hagyni, nem hagyjuk!
Ami most elkezdődött, attól félhetnek Orbánék, hiszen maguk is tudják, milyen, amikor egy diktatúrába hajló rendszer ellen társadalmi összefogás jön létre. Tudhatják ezt, hiszen 1989-ben ők is átélték. Ezért is félnek tőle és próbálják besározni azokat az embereket, akik részt vesznek benne, illetve olyan embereket próbálnak hozzá kötni, akikkel démonizálni tudják a szavazótáborukat, de egyébként semmi közük a tüntetésekhez. A fideszes Facebook-oldalon keringő képek egyetlen tanulsága az, hogy számukra eltiporni való hazaáruló mindenki, akik nem ők, legyen az akár bajnaista, MSZP-s, LMP-s, vagy csupán olyan, aki nem ért egyet velük. De erről tanúskodik maga az alaptörvény-módosítás is, hiszen gyakorlatilag ezek a módosítások minden társadalmi csoportot, az egész országot támadják. A kétharmad mára egy agresszív kisebbséggé vált, aki mindent és mindenkit el akar tiporni a saját hatalma érdekében.
Azok a tüntetők, akik az elmúlt napokban kiállnak a kisgömböc ellen, egy dolgot ismertek fel: hiába vagy nem meleg, vagy nem cigány, vagy nem nő, vagy nem baloldali, vagy nem hallgató, vagy nem tanár, vagy nem liberális valaki, vagy nem szegény, mivel egyenként már mindenki ellenséggé vált, mindannyiunknak ki kell állni, a melegek, a nők, a cigányok, a baloldaliak, a liberálisok, a hallgatók, a tanárok, a szegények mellett. Mert csak akkor van esélyünk, ha nem burkolózunk be a saját problémáinkba, hanem egységesen kiállunk és követelünk egy olyan országot, amelyet mindenki magáénak érezhet, nem csak a magyar narancsnak álcázott kisgömböc.
A tüntetés facebook eventje: https://www.facebook.com/events/494385670624023/
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.11. 10:13:01
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.