Most, hogy végleg lezárult ez a szánalmas és szomorú, mindnyájunkra nézve megszégyenítő balfaszkodás, talán érdemes rá utoljára visszanéznük.  Újfent konstatálhatjuk ugyanis, ahogy szoktuk: megint mindent, kivétel nélkül mindent sikerült elrontani. A „Szaniszló-ügy” ismét mélyen belevilágított közös nyomorúságunk sötétjébe: olyan hosszan, olyan mélyen, hogy félrenézésre sem nyílt már esély.

Mint ismert, Balog miniszter a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Táncsics-díjat adományozott az Echo Tv műsorvezetőjének, aki sűrű cigányozással és zsidózással, továbbá misztikus konspirációs teóriák hangoztatásával tett szert sajátos népszerűségre az elmúlt évek folyamán Széles Gábor jóvoltából.

A felháborodást követő reakcióképpen nyilvánosságra került az újságíró-szervezetek javaslatai közül válogató bizottság névsora és nem a minisztériumtól, hanem a Heti Választól kellett megtudnunk, hogy nekik semmi közük az ügyhöz, ők nem javasolták Szaniszló díjazását. Az újság szerint ezt"a bizottság félreérthetetlenül jelezte az emberi erőforrások miniszterének”. Az a bizottság, amelyet Balog a neki nem szimpatikus újságírószervezetek véleményét figyelmen kívül hagyva, saját maga állított össze. Pedig dehogy volt az a jelzés félreérthetetlen, ugyan. Balog minisztériumának sajtóosztálya kérdésemre, hogy mégis mit nem tudott a miniszter, ha félreérthetetlenül a tudtára adták, mi a helyzet így válaszolt. „A bírálóbizottsági ülésről felvett… jegyzőkönyvben nincs szó (kiemelés a sajtóosztálytól-V.Gy) Szaniszló Ferenc vagy a többi felterjesztett munkásságának részletes értékeléséről, a bizottság… csupán… azt rögzítette, hogy »… egyetlen személyt, Novotny Zoltánt javasolja… a… díjra«. Vagyis nem jegyzőkönyvezték külön, hogy szegény Szaniszló egy félcédulás náci, kitüntetése ezért mellőzendő. A zsűrorok bizonyára azt hitték, hogy a miniszter azért válogatta ki épp őket a szokásjogot felrúgva, mert elismeri a tekintélyüket, hallgat rájuk. Képes feltételezni, hogy jó okkal döntöttek úgy, ahogy. De ő – ahogy a bizottság összeállításánál is – ismét jobban tudta. Ebben, hogy jobban tudja náluk, nem akadályozta meg, hogy saját, utólagos bevallása szerint fogalma sem volt arról, mit csinál. A legnagyobb hülyéket onnan lehet ugyanis megismerni, hogy azt hiszik, mindenben kompetensek.

A méltatlanul kevés figyelmet kapó Halász államtitkár, ha lehet, még látványosabban tanúsítja ugyanezt. Róla ugyanis az derült ki, hogy – a bizottságot felülbírálva – egyenesen lobbizott Szaniszlóért. De tudni, természetesen ő sem tudott róla semmit a világon a sajtóosztály tájékoztatása szerint és javaslatát megelőzően nem is kívánt tájékozódni pártfogoltjáról. Neki sem jutott eszébe, hogy talán nem ok nélkül nem javasolta Szaniszlót a bizottság, megelégedett a Magyar Újságírók Közössége méltatásának átfutásával, amely – hogy, hogy nem – nem tért ki indoklásában a cigányozásra és a zsidózásra. Vagyis egész addig, amíg Szaniszló barátai nem írják bele ajánlásukba, hogy a szerző mélyen meggyőződéses rasszista és egyébként is furcsa kissé, ezért kérjük kitüntetni, addig nincs esély arra, hogy észbe kapjanak a kultúrpolitika honi irányítói. Senkire nem hallgatnak (már a Magyar Újságírók Közösségét kivéve), még azokra se, akiket maguk ültettek a székükbe, viszont semmit nem is készítenek elő, semminek nem is néznek utána maguk. Csak döntenek. Ilyen ez a „politikai kormányzás”.  

Az a helyzet, hogy ha nem erről a kormányról lenne szó, meg lennék róla győződve, hogy szánalmas magyarázkodásuk hazugság. Róluk viszont simán elhiszem, hogy pont így csinálták. Így alakítottak át teljes ágazatokat és közpolitikákat is, ez volt a kritériuma a felelős pozíciók betöltésének: ne tudj és ne kérdezz semmit, fütyülj minden szakpolitikai megfontolásra, tedd azt, amit utasításba kapsz. Halász elődjével, ha néha nem figyelt, még elő-előfordult, hogy valamit gondolt vagy egy-két kérdésben tájékozódni próbált. „Habitusbeli” különbségek miatt el is búcsúztak tőle gyorsan. Balognak ugyanis a Halász „habitusa” való, amely erőszakosság és fogalmatlanság ideális elegye, neki minden konkrét kérdésről az SZDSZ és az elmúlt nyolc év jut csak eszébe és megbízhatóan soha semmi más. És valahogy rendre úgy alakul, hogy a fogalmatlan kultúrkormányzat, anélkül, hogy sejtése lenne róla, a koncertjein buzizó és cigányozásra hergelő Petrás Jánost, a nyilasokat dicsérő Bakay Kornélt meg a szerencsétlen Szaniszlót találják meg, akikhez különben semmi közük. Belefér, hogy nem tudják. Elég,ha azok egy része tudja csak, akikre mégis hallgatnak, a hátországuk egyik része. Ők talán már tényleg észre sem veszik. Amikor kitör a botrány, akkor Balog ugyan bocsánatot kér (valamint megírja a magyar próza történetének legröhejesebb nyílt levelét és mártírt csinál Szaniszlóból), de „saját” bizottságát hallgatásával azért gyanúba keveri mélyen átérzett bűnbánatában. Így viselkedik megtöretésében a lelkipásztor sajátjaival, kevéssé meglepő hát, ha azokkal, akik tiltakozni mertek bevallottan rossz döntése ellen, még ígyebbül. Még szabadkozás közben jegyezte meg, hogy a díjukat Szaniszló kitüntetése elleni tiltakozásul visszaadó újságírók távozásával „tisztul” a díjazottak névsora.. Mikor rákérdeztem, pontosan mire gondol, mivel mocskolták be a díjat a kollégák előzőleg, a sajtóosztály azt felelte, hogy: „Megkeresésével kapcsolatban azt a tájékoztatást adjuk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindent elmondott, amit az üggyel kapcsolatban mondani kívánt”. A minisztérium szerintük arról ad számot, amiről kedve tartja. Balog sem kiállni, sem bocsánatot kérni nem kíván mocskolódásáért. Petrás és Bakay ügyében szintén nem kívánt megnyilvánulni, és tényleg, miért is kéne döntéseivel elszámolnia. A miniszternek nem ez a dolga, hanem hogy újságírókat sértegessen. A belügyminiszter feladata sem az, hogy szervezze-koordinálja bajbajutott polgártársai ezreinek mentését, hanem hogy még akkor, mikor bajban vannak, kioktassa őket. Ahogy a Parlament elnöke is felettébb jól teszi, ha a pártja ellen tüntető fiatalemberek családtagjait rágalmazza, végül is kinek volna több joga non-stop erkölcstanórát tartani a lakosság számára ennél a hatalomnál. Reméljük, hogy Petrás és Bakay is minél előbb beszáll majd kormányzati szinten az erkölcsi nevelésünkbe, mert ránk fér.

Vári György